Milliók Érted

Negyedik fejezet.

Negyedik fejezet…

Hajnalban ébredtem, Pista horkolt csendben, lassan kitisztult bennem hol ért az éjszaka

A nyeremény, igen, próbáltam lassan felülni, hogy zajt ne csapjak, hihetetlen dolgok azért néha csak történnek az emberrel, mivel nekem mindenem megvan, semmi sem hiányzik az életemből, a pénz nem minden esetben ér sokat egy ember életében. Azt hiszem szét fogom osztani ezt a pénzt. Pista, ő legyen az első, kell a kocsira, ha nem lesz munkája, tönkre megy.

Huszon négy milliót itt hagyok neki, de ha vesz egy kocsit, esetleg innen elköltözne, tudom hogy szeretne egy nagyobb kertes házat, kertel, nagy garázzsal, lehet még a gyerekkori álma is valóra válna, egy kis tó, a telek végében.Emlékszem a nagy terveire, birkák, csirkék, hm, semmi nem sikerült a nagy terveiből, hát most mint majdnem testvéremnek, igen, itt hagyok

ötven milliót. Kiosontam a konyhába, jó lenne egy zuhany, érzem magamon a tegnapot, muszáj lesz hazamennem, így nem fogok az irodába bemenni. felkapcsoltam egy kislámpát a konyhába, engedem egy pohár vizet magamnak,fura íze volt a rummal áztatott számnak. Leültem a sorsjegyeket számolgatni, kiszámoltam nagy sokára ötven millió ötszáz ezret.

Keresgélni kezdtem az asztalon, egy füzet tiszta oldalára kezdtem írni, kedve barátom ecetera stb, igazából nem szeretem a sok szavas leveleket, legyen lényegre törő, mivel tudom, vissza akarja majd utasítani, ezt úgy kell megtennem, ne tudja megtenni, emlékszem adott nekem egyszer egy órát, az első fizetéséből vette, mikor megláttam, elkértem egy picit, felvettem és mosolyogva mondtam, egyszer nekem is lesz egy ilyen drága órám, erre ő, mivel én még csak az iskoláim végeztem, nem lett volna pénzem ilyen nagy kiadásra, szóval ennyit mondott, le se vedd, olyan szemekkel nézted, majd veszek holnap egy másikat magamnak is, vissza utasítottam, de ő csak nem engedte, azt mondta ennek a barátságnak akkor vége, ha nem fogadom el, így neki másnap venni kellett egy másik órát, persze ugyanilyet nem kapott, egy ronda órát vett, sajnáltam mert a cserébe sem ment bele. Sokáig hordtam azt az órát, megvan, díszdobozában amit utólag, rá vagy 3 év múlva adott oda. Azt hiszem erre fogok hivatkozni.

Kedves barátom, emlékszel arra a szép órára, amit tőled kaptam, sok évvel ezelőtt, csak azért adtad nekem mert szerettem volna, egy olyan órát. Mindent megtettél hogy ne adjam vissza. emlékszel az álmaidra, a tóra, kertes házra, most azt szeretném, és arra kérlek, vegyél egy kocsit is gyorsan, mert a héten ha nem is, de jövő héten, szállítanod kell, nem szeretnék másnak szólni, ez a munkád, nálam örökre szól, úgy mint ez a barátság is, szóval, meg se próbáld visszaadni, egy köszönöm, elég lesz. Költözzetek el innen, családi ház kert, garázs tó, ennyi kikötésem van, ezt a pénzt ebben a hónapban el kell költened, legyen benne sok öröm és szerencsétek. Üdvözlöm a tegnapi rumod, nagyon horkolsz, ha tudni akarod..:)

Marja az éhség a gyomrom, jó lenne enni valamit, hm eszembe jutott Heni, mi lenne ha rajta, neki is segítenék, Biztosan örülne neki, az élete neki sem hozta azt amit szeretett volna, ő nagyon makacs, nem lesz ezt nála véghez vinni, talán belemegy. Lassan felhúztam a cipőm, órámra pillantottam, négy óra, pont elég hogy hazasétáljak, megfürödjek, egy kávét igyak, majd hívok taxit, a kocsim ott maradt a cégnél, jó kis nap lesz, ó te Pista, de neked is, fejfájás, ez a sok pénz gond, remélem nem lesz ebből sok vita, hisz ez nekem így semmi. Nyugtatom magam, mert olyat teszek amihez van kedvem, de ez nem elfogadható, tudom hogy ez sok pénz, de ennyit megér, egy barátság, egy életnyi sok év, belegondolni is jó, majd ha látom mennyire boldogabb mint most, mosolygunk majd ezen, egy ebéd mellett. Már most várom.

A levelet a tegnapi rumos üveggel az asztal közepére tettem, a sorsjegyeket mellé, a többit eltettem, a maradék kettő, azt hiszem lekaparom most, furcsa vággyal, de tudom ezen már nem lesz semmi, hisz csekély az esélye hogy még ezen is lesznek nagyobb nyeremények, úgy mint a többit, gyorsan mind a kettőt lekapartam, most pedig nézegetem min mennyi van,

valahogy nem elég a fény, felkapcsolom a mennyezetit, mert, mintha, ez nem lehet igaz, ahogy jobban megnéztem a fényben, mindkettőn ugyanaz az összeg, huszonöt millió, le kellett ülnöm, most valahogy, kivert a víz, a szerencse ami ha volt is létezett, mind hozzám szegődött, most nem tudom mit tegyek, egy sorsjegyet még itt hagyok. igen, így biztosan mindenre elég lesz, gyorsan, mert ez valahogyan gyors döntést eredményezett, gondolkodás nélkülit, még egy pohár víz és indulok haza. Telefonom kerestem, vissza mentem a szobába, Pista horkolt szépen tovább, mellette fát lehetne hasogatni, főleg most,telefonom jelezte magát, villogott, valaki hívott vagy üzent, majd megnézem ki lehetett, felkaptam a telefont, kifelé menet kilincsre zártam az ajtót, a bejáratot sajnos nem tudtam bezárni, bár benne volt a kulcs, hm, és ha most megy be valaki, ezzel a gondolattal kievettem belülről a kulcsot, kívülről rájuk zártam. Kimentem a kis kereszteződébe, sötét volt és csend, messziről kutyaugatás zaja, enyhe szél, csillagos ég, innen még 3 kilométerre lakom, jó kis séta lesz, kicsit jobban belebújtam vékonyka ingembe, hát most nem erre készültem, mosolyogva gondoltam a tegnapra, majd viszek csokit virágot a lottózóba, mégiscsak a szerencsém részvevői, hát lesz visszhangja ennek. Eszembe jutott a telefon, elővettem, a járdán megálltam egy pillanatra, mert egy üzenet jött Henitől, ennyi, ha tudsz hívj vissza, hátha tudsz segíteni, el kell hagynom a kis lakásom, sajnos, kellene egy másik albérlet, első pillanatra ezt gondoltam, én majd segítek, hisz már eldöntöttem, korán van, nem hívom, majd holnap bemegyek a boltba hozzá. Gyorsan megírok egy rövid választ, holnap beszélünk, tudok segíteni.

Gyorsra fogtam a lépteim, elmerengtem a hajnali fényekben, a házak amiket mind ismertem, néhány felújítva, de zöme a régi koszos hangulatú egyszerű régi boltok házak, némelyik előtt annyi időt töltöttünk, régen, nagyon régen…

Második fejezet

Mintha megállt volna az idő, pár pillanatnyi idő, mégis hosszú perceknek tűntek, szemem lecsukva vártam, a csendet mégsem törte meg egyetlen szavunk, sem.Lassan leengedtem a földre, éreztem ahogy leértek a lába, de ő csak ölelt tovább, megpróbáltam felidézni, mikor tartottam utoljára így a karomban, talán 15 év, igen pontosan, tizenöt éve, egy téli napon.

Furcsa búcsú volt, pont szakítás, még összejártunk, nagyon ritkán, mindkettönknek más volt az elképzelése, munka karrier, kevés időnk volt egymásra, nem nem az érzéseinkkel volt a baj, ő nem akart férjhez menni, én meg nősülni nem akartam, de így összeköltözés hiányában, meghaltak a közös együtt legyünk idők.

-Na most már meg is szólalhatnánk, Mit szólnak a vevők, vagy nem is tudom, itt dolgozol? Elnézést kérünk, tessenek parancsolni, én ráérek.

-Ne haragudjanak, régi ismerősök vagyunk, tizenöt éve nem találkoztunk.

Heni zavartan, elpirulva szaladt a pult mögé, mit adhatok, mondta, két hamburgert kezdett gyorsan összerakni, én leültem egy kis asztalkához, furán érezve magam, a zsebeimben kezdtem kutatni, mit egy suhanc kit rajtakaptak kedvesével az első randin. Nem vettem észre hogy közben végzett, odajött az asztalhoz, leült, és egy kávét tolt elém, előtte is kávé, apró fura ismerős csészében, egy kiskanál lógott ki belőle, angyal formájú, igen ezt én vettem neki, meglepődésem nem volt kicsi, de próbáltam leplezni, lassan megdőltem oldalra, hogy lássam a csésze oldalát, angyal, igen ez az a csésze.

-Igen, jól látod, ez még mindig a te ajándék csészéd, amit a névnapomra adtad, emlékszel, ?

-Igen emlékszem, beakasztottam a kapudra, nem bontottad ki, dacból, mert mit akasztgatok a kapudra, az első ajándékom volt, egy virágcsokor, a virágosnak, vagyis, még egy csokor, a mezőről, amit útközben szedtem, napraforgó, búza, búzavirág, valami szép kék gaz, sokáig az asztalodon volt.

-Te emlékszel mindenre, istenem hogy haragudtam rád, de ne emlékezzünk, mi van veled?

-Hát hol is kezdjem, bejött az élet, sok viszontagságon keresztül, szüleim meghaltak, nem tudom hogy ott voltál e a temetésen, nem voltam olyan állapotban, nagyon megviseltek a történtek.

-Nem sajnos, távol voltam egy hónapig, mikor megtudtam, hetekig fel akartalak hívni, de nem mertem, amikor elszakadtunk egymástól, nem köszöntem el tőlük, nagyon szerettek, és nem bírtam volna ki, a szemükbe nézni, annyi szeretetet adtak.

Heni elkezdett sírni, ami nekem is könnyeket csalt a szemembe, sokat sírtunk így együtt, olyan egyformák voltunk, minden gondolatunkat ismertük, remeg a kezem, a kávéskanál apró csörgése jelezte, most nekem kell beszélnem.

-Tudod, vártam rád még sokáig, azok az apró hülye dolgaim, tányérod az asztalon, törölköződ kirakva, mintha minden pillanatban, betoppannál. Hónapok teltek el mire elraktam mindent, sok apró dolgod még mindig kint a polcokon, az asztalon és a fiókokban.

-Mondtam ne tarts meg semmit, ááá ez nem igaz, emlékszel az előszoba falra amit te csináltál nekem, még mindig megvan, annyira szeretem, mindig ha ráakasztottam valamit, eszembe jutottál, mennyire örültem neki. Istenem.

Mély csend megint, kávét szürcsöltem, mire szó nélkül felállt és a pult mögé ment, egy darabig zörgött, aztán egy tálcával jött vissza, egy hamburger egy kolla volt rajta, a kávé! most éreztem csak, cukor nélkül, kis tejjel, mint régen. Visszacsöppentem az időben, úgy érzem mintha nem telt volna el ennyi idő, vagy csak az érzéseim csapnak be, túl jó volt minden, éreztem évek múlva is ennek a fura gondviselésnek a hiányát.

-Tudom éhes vagy, hisz ezért jöttél volna be, igaz?

-Igen, de mesélj veled mi történt azóta? Hogyhogy itt te vagy a tulaj, mikor váltottál pályát, ez azért a virágkötéstől messze esik.

-Nekem nem jött be az élet, egy kapcsolat amibe nagysokára belementem, elvitte majdnem mindenem, hm, nem szeretnék most erről beszélni, kocsi ház, karrier biztonságom, minden odalett, eladtam a boltot, nem tudtam azóta sem talpra állni, igen, tudom mire gondolsz, mondtad, segíteni mindig kell, egyedül nem ment, egyedül alkamazott lettem, tizenégyéve ezt csinálom, albérlet, kislakás kis rezsi, de van egy szép biciklim, nézd!

Pillantásom a kinti korlátra esett, igen, ezt a biciklit én vettem egy karácsonyra, megpróbálta összerakni, direkt darabokra szedtem, szinte ízekre, mert volt egy rossz tulajdonsága, mindent maga akart megcsinálni, segítség nem kell, persze össze is rakta, de nem használta, mert a dac nála napokig dac, hetekig önérzet volt, de annyira szerettem ezt benne, sok vita ment emiatt, de a vita végét én mindig lezártam, ami persze, csak ennyi volt, mondtam már hogy mennyire szeretlek. Azóta se mondtam senkinek, ez olyan egy személynek járó mondat, válasz, vagy lezárandó vita megoldó képlete volt.

-A pumpa tartót fordítva tetted fel, gondolom mindig leesik, azért van odagumipókozva.

-Igen, de ez eszembe sem jutott, évek ózta úgy van, azt hittem valami gyári hiba, vagy eltörtem a nagy szerelésbe.

-Nem csak éppen meg kell fordítanod azt az adaptert, a fent most lent van.

Nevetésbe ment át a beszélgetés, megint jöttek, egy pillanatra eszembe jutott, még be kell mennem két helyre, felálltam, a hamburgert nem ettem meg, de a kolát megittam, erre Heni visszalépet, elvitte, láttam hogy becsomagolta.

-Várj egy pillanat,

Valamit írt egy cetlire, odarohant, a zsebembe nyomta, a hamburgert becsomagolva a zsebembe próbálta nyomni, persze nem fért bele, így elvettem, megölelt.

-Szia, most sok dolgom lesz, majd gyere be máskor is.

-Szia nekem is sok a dolgom, de benézek még valamikor, jó volt látni. szia, szia..

Ezzel az ügyetlen elköszönéssel kiléptem a kis étkezde ajtaján, még egy pillantást vetettem a bicajra, kiskosár, fura szalag a kormányra kötve, színét vesztett kis szövetcsíkocska, rojtos véggel, olyan ismerősnek tűnt, visszapillantottam, láttam ahogy legyint egyet és nevet, a pumpa, igen arra gondolt ő is, mert a következő pillantásom a pumpára esett, istenem, az okos, ez jutott eszembe, mert mindig beledumáltam abba amit csinált, okoskodsz volt a válasza, de megnyugodtam, ez azóta is így van. Mégis..

Tovább vitt az utam, beedtam egy megrendelésem, egy papír nagykerbe, pár percnyit vett csak igénybe, bár unott fejjel nyugtázták a megrendelést, a holnap délre kint lesz választ is unottan jelentette ki, én tudomásul vettem, az ilyen laposan reagáló embereket rég nem veszem fel, semmilyen belső listám nem fogad el életunt embereket.

Elővettem a hamburgert, és hogy kellőképpen elégedett legyek az elfogyasztásával, leültem egy padra valami kis zöld park járda melletti pihenőrészre, amit eddig észre se vettem, vagy fel sem tűnt. Kellemes volt az idő, szemben egy kocsma, mellette egy lottózó, egy ruhás, alig volt járókelő.

Az utolsó falatnál eszembe jutott a cetli, amit a zsebembe nyomott, egy telefonszám volt a kis jegyzetpapíron, és a kedvenc virágom, amit mindig neki rajzoltam,,a szó szórós értelmében, mindenhová.

Ajtófélfa asztallap, még volt hogy a kezére vagy éppen a nadrágjára is. De milyen telefonszám ez, a személyi számom? ez nem lehet, lassan olvasom, születési évem hónap nap? Elővettem a telefonom, lassan óvatosan beütöttem a számokat, már csak rá kellene nyomnom, de valahogy nem merem, ez valami tréfa,kérdések halmaza kezdi megzavarni a tudatom, hogy lehet ez , ez valami tréfa, rá merjek nyomni, hmmm, tétova mozdulatomban véletlen rányomtam, gondolatom megtörte a telefon nyögése, ami egyetlen hívó hang után egy hang törte meg, Heni falatózója tessék.

-Halló, ő Heni te vagy?

-Igen tessék, mit szeretne?

-Én vagyok az Csaba, csak a szám a papíron, ez hogy, ezek az én.

-Igen, akartam mondani, ezt adta szolgáltató, ez akkor a te számod, elmentem, majd hívlak valamikor, de most sok a dolgom, ha csak ennyi, elköszönök, ezen mindig elérsz, én vagyok az egyedüli alkalmazott. Sok szerencsét mára. Szia.

Letette, az utolsó mondat, sok szerencsét mára, ezt vajon miért mondta, pár pillanatnyi sokk után, szemem a szemben velem lévő lottózóra esett, sosem vettem semmilyen nyerő szelvényt, mosolyogva elindultam az üzlet felé. Az üzlet olyan kis takaros volt, három pult, ketten valami újságot nagyon böngésztek, kezükben golyóstoll, nagyon mérgesen firkálgattak valamit. Még hangot is adtak neki,

Ezek a faxok megint nem rúgtak gólt, megint nem nyertem, le kéne őket lőni, mivan spori, nem jött be a papírforma, szólt át neki ,ezek szerint sporik, nem a kurva botlábúak, az anyjuk is az volt, röhögtek, na milyen jó hely, gondoltam magamban.

-Mit adhatok, kérdezte az eladó, rám nézve.

-Kezét csókolom, nem tudom, amivel lehet nyerni,

-Itt mindennel lehet nyerni, ha nem tudja mit szeretne, majd én segítek, mindenből vigyegyen.

-Hahaha,

A másik kolléganő belenevetett az én bizonytalan kérdésembe.

-Hát tudja mit? Adjon mindenből!

-Az drága lesz! Látom hamar jöjjön a gazdagság, igaz? Talán nagy jövőt remél?

-Mindegy a jövő relatív, kérek ebből is abból is.

-Akkor legyen mindenből kettő, ez olyan szerencse kezdő csomag, ezek lekaparósak, sok szokott rajtuk lenni, lekaparja ott a kis szöveg elolvassa, lottó ötös hatos, mondjon számokat, legyen gépi, mindből vigyen, valami csak bejön.

Mondtam pár számot, fejből persze Heni telefonszámait is, kaparósból, mindből kértem, ennyi elég, jó kis kupaccal lett.

-Na akkor harmincnégyezer, sok szerencsét, holnap aztán hozzon valamit ha nyer.

-hahahaha

Kicsit sokalltam, ilyen magyarul szarokért, hisz ez azért sok pénz. bepakoltam a zsebeimbe.

-Holnap hozok virágot, kézcsókom,

-Legyen szerencséje. viszlát holnap.

Siettem a fuvaros barátomhoz,rendeznem a tartozását, a borítékját csak egy mozdulattal ellenőriztem a belső zsebembe.

Mint minden hétfő, ez is unalmas, irodám négy saroknyi,  ablak egy ajtó, 3 szekrény, asztal, szék.

Kávé az asztal sarkán, általában kihűl, vagy kiöntve végzi a sorsát, vagy iratok vagy padló.

Szeretem ezt a várost, olyan kecses, csendes, az emberek köszönnek egymásnak,

majdnem mindenki ismer mindenkit, ide születni megérte.

Kis üzem, inkább műhely, 6 alkalmazott, egy titkárnő, akit alig látok napközben, mindenki

érti tudja a dolgát, összeállt kis közösségünk tíz éve üzemel, jó nyereség jó fizetés,

mindenki elégedett. 

Kopognak.

   -Tessék,

Titkárnőm, ki életem nagy részét nevelésemmel töltötte, gyermekkori szomszédunk,

Apám Anyám sokat dolgoztak, ő meg éppen munka nélkül, így kis segítő anyagiakért elviselte

minden rosszaságom, egyébiránt úgy tekintek rá most is, mint második anyám, aki belém verte

a viselkedés alapszabályait, emlékszem milyen odaadóan tanított beszélni, írni számolni,

járni azt nem, mert úgy mesélték, amit két lábra álltam, már keresni kellett merre hol vagyok,

igazi kis felfedező voltam, vagy rejtőzködő.

-Igen!  Szóltam nagy hanggal, ahogy szoktam, de ahogy nyílt az ajtó, már a megszokott mosollyal mint ha odahaza lennék. A megszólítás kisfiam, én pedig ritkán használva a keresztnevét ami egyébként Anna, mert sem nem nénizném, gyermekkori nevelőmet, a munkahelyi etikett meg, igazából

            nem az én világom.

-Nézd kicsifiam, ezeket a megrendeléseket átnéztem, rendben vannak, ha aláírod postázom,

 de ha hazafelé mennél, be is adhatnád őket, úgy is napok óta csak kínlódsz, ne mond hogy nem így van,

 elmondanád mi a baj?

-Vagy várjam meg míg magadtól elmondod?

Az  baj, hogy nagyon jól ismer, igen pelenkás időszakom óta. Nincs sok titkom előtte, pár apró dolog, aminek nem őrülne.

-Hát szeretnék ma előbb lelépni, a fiukat is elengedheted, úgy is sokat nyüzsögnek, megérdemlik.

-Hát ez jó, és? Én zárjak be?

-Na de Anna mama tudod hogy, tudod mit előbb menj el te is, természetesen,cserébe? lesz vacsi, mondjuk egy kedvencem?

-Persze, leves vagy valami sültet kérsz?

-Levest, borsó levest, az a finom édeset amit csak te tudsz.

Elmosolyodva vette tudomásul, a munkaidő néha csak nyűg, ha minden megy magától a terv teljesítve, hess haza.

Jól működő hozzáállásom jutalma a nincs vita mosolyogni járunk be, a munka másodlagos.

-Jó de Pista ha a kocsmába bemegy, odahaza kap, holnap meg álmosan jón be.

-Na akkor mond meg neki a kocsma felé megyek, benézek ha ott találom, holnap ő zár

 de két órát ráhúz.

-Na hova, kihez menjek be?

-Ezt a postára vidd, ezt a műanyagosoknak, ezt pedig, de vigyél pénzt is, mert két heti fuvardíjjal lógsz a haverodnak.

Igen, elfelejtettem, gyermekkori jó barátom, bevontam a vállalkozásban, igaz nem volt semmije hozzá,

így kapott egy kis teherautót, azóta odamegy ahova kell.

-Igenis édesanyám. Mindenki mehet haza.

-A kávédat megihatod! De tudod mit?

Egy mozdulattal felkapta kihűlt kávémat. Dossziét letette, idelibben, egy puszi este várlak, 8 kor vacsora, ne késs!

Kiment, kilincs kattant mint szokott.

Azt hiszem indulok, gyalog, igaz messze lakom, de majd kiszellőztetem a fejem.

Gyorsan vettem a kabátom, kifelé menet, beintettem a műhelybe, órámra mutatva, ami azt jelenti mára vége,

egy mosoly egy kézintés, azt hiszem ez a nap unalmas volt számomra, olyan nem kívánom, tudom vacsorára mennem kell

de éhes vagyok, majd eszem valamit útközben.

-Annusom elmentem, menjetek ti is.

-Jól van kisfiam, este ne kés, itt a kocsi kulcsod, ne hagyd itt.

-Nem kell, ma gyalog megyek haza.

Sose mentem gyalog, legalább tíz éve nem gyalogoltam végig a városon.

A piac felé megyek, régen jártam erre, azt mondják felújították, és szép lett, megnézem, hátha lesz ismerős is útközben.

Nagy a forgalom, eddig kocsiból menetközben fel sem tűnt, elértem a zebrához, de csak figyelem a kocsik rohanását,

nem akar senki átengedni, jobbra balra tekingetve eszembe jut, hogy én se nagyon fékezek be, egy gyalogosnak,

mindig azt mondom, egy gyalogosért nem lassítok, fura a helyzet mert kezdek szenvedni hogy várnom kell,

na végre. Megsajnált valaki, gyors léptekkel átszaladok a zebrán, ideges lehetett a tag, mert nyomott egy halk kürtöt,

emeltem a kezem, olyan köszönömképpen, eszembe jutott hogy lehet ismerős, de nem néztem a kocsi utasát.

Lassú séta, ne siess, bár az otthon hiánya a megszokott, siess haza, kanapé tv, zuhany vacsora alváson kívül,

mást nem jut a munka végére.

De most nem, kihasználom a gyalogolást, a szép időt, mint a többi embertársam, vagyis gondolom, talán így teszik ők is.

Virágbolt, hm, bemegyek, lehet veszek is valamit.

Egy jónapot kívánok mindjárt a bolt ajtajában, unott eladó viszonozta, bár úgy látom a bolt rendezett, de olyan kevésnek tűnik a virág,

eszembe jutott egy régis szerelem, Heni olyan csodás nő volt, virágboltja volt a város másik végében, jól ment a bolt,

emlékszem sokszor virágért én mentem neki, de rég is, vajon mi lehet vele.

-Egy csokrot szeretnék, szólítom megy az eladót.

-Milyet szeretne?

-Azt hiszem az is jó lesz amit éppen ott látok a polcon.

-Akkor ez hamar ment, látom céltudatos volt, sokan nem tudják, milyen legyen egy csokor.

-Köszönöm szépen, nem volt nehéz választanom. Szép csokor.

Kezembe adta a csokrot, fizettem, elindultam tovább, a piactért messziről is szépnek modernek tűnt, régen bádogvárosnak csúfoltuk,

piros kék zöld kis épületekből állt, most színezett kocka nagy ablakos épületek, modern bejárattal, sok lámpa, adtak a fílingnek.

Van pár étkezde is, lángosos, azt most nem ennék, nehéz a gyomromnak, kávézó, kocsma, hm, inni mindig fognak az emberek.

Jó üzletág, na egy hamburgeres, vagy gyors? magamban meditálgatok míg közeledem, a templom ami nem messze volt, tornyában az óra elkezdett

nagyon éles hangon kongani, mivel rég nem jártam erre, megálltam hallgatni a hangját, öt óra, röviden lerendezte a harangozást,

még hallottam a fülemben a zúgást, megmaradt zajának maradékát.

Na mit egyek, mint aki tanácstalan, ekkor a hamburgeresből, kijött valaki, ismerősnek tűnik a mozgása, alakja, de a haja, vöröslött,

így elsőre nem tudtam hova tegyem, közeledek, szerintem ettől függetlenül, hamburgerezni fogok, az ízét már éreztem a számban,

megállok az üzlet kis teraszán, a hölgy újra kijött, egy törlőkendővel a kezében, rám néz, én pedig rá, a szeme a szemem a szemembe nézett,

így nem néz senki, csak ő, emlékszem rá, el sem tudom felejteni, ha akartam volna akkor sem, ennyi év után sem.

-Csaba te vagy?

Erre a hangra is emlékszem, mintha a szívemig hatott volna.

-Heni te vagy?

A következő pillanat azzal telt, hogy a nyakamba ugrott, én pedig átölelve próbáltam a karomban tartani, nehogy elessek vele...

Előszó.

Túlságosan elélt életünkből azok a dolgok hiányoznak

amiket nem kellene kérnünk, a boldogságnak mindig van ára,

sokszor egyetlen döntés egy életre tehet boldoggá, vagy elront, megöli a várakozás.

akár egy vagyont, egy életvitelt, várost, azokat akiket barátoknak neveztünk,

az élet egyetlen olyan folyamat, ami tud boldog lenni,

fájni,mindennapjaidból energiát kivenni, vagy olyat adni,amiért élni érdemes.

Ez a történet arról szóljon, ahogy két embert a pénz hoz össze,

de a végén egymásban meglelt értékek viszik tovább az életüket.

Bizonytalan az életünk, irányítani tudni kell,

mások szemében ki mennyit ér, sokszor a saját öntudatlanságuk

A magaddal törődj ne mások baját figyeld, értékelj,

megbecsülj, bizalom, a tisztelet a másikkal szemben,

sokszor a másik fél, lehet az barátság vagy szerelem,

egynek a megszegése felbonthatja, megtörheti érzéseinket, lelkünkben tehet kárt.

szerelmek, lehetőségek, mind mind rajtunk, Rajtad múlnak.

Járj nyitott szemmel, tiszta lélekkel, érző egyszerű csodálatos szívvel....