Korál: Homok a szélben

Ne kérd, hogy ígérjem meg azt, amit nem tudok!
Szeretlek, és melletted vagyok.
De tudom jól, hogy eljön majd a nap,
És nem lesz semmi, ami majd visszatart.
Mert sehol sem tudtam megnyugodni még.
S ha nem lennék szabad, élni sem tudnék!

Eme lírai önvallomás racionális kérést tár afelé akihez szól. Egy józan életmód alapköve is lehetne és csodálattal szemlélhetjük a valóság ennyire nyers megtestesülését. Hiszen mint tudjuk változó világunk változóiban nem célszerű jövőbeli ígéreteket tenni, még akkor sem ha eltökélt tökös aszkéta jellemek vagyunk.

Viszont az utána következő parafrázis disszonanciát kelt a nyugalomba, mert mintegy szerelmi szavatosságot jelöl ki, s mindezt a múlt kudarcaira alapozva. Tehát a mű szerzője elismeri fejlődésre képtelen hajlamát, belső csontvázainak hurcolását amik láthatatlanul képeznek súlyt rajta és a mocsárzombi létbe vissza-visszataszítják.

Ezután újabb fordulat a tagadás tagadása következik, tudatosan vagy tudat alatt ez most részletkérdés, magába foglalja a tükörbenézés az önmegmérettetés és az első mondatban felvázolt racionális gondolatmenet szembeköpését. Hiszen csontvázaival minden Ő csak nem szabad, aki nem meri elengedni a gyeplőt, megbízni a társában és a múltbéli sérelmekre támaszkodva fenyegeti a jelent így próbál hitegetni.

Homok a szélben, azt mondod, az vagyok
Homok a szélben, lehet, hogy az vagyok.
Homok a szélben, tudom, hogy az vagyok.
Homok a szépben, megváltozni nem tudok.

A refrén egyértelműen nemi identitáshoz tartozó kényes kérdést boncolgat a maga szeplőtlen valójában. Viszont fellelhető a bizonytalanság már-már tagadás a második sorban amiben a küzdelem bontakozik ki, majd a bizonytalanság feladása, és végül beletörődés a gerjedelem irányultságának megváltoztathatatlanságára. S ez mintegy válasz az első versszakban előforduló hihetetlen ellentmondásokra, amiben az egyén maga sem akarja elfogadni másságát. Ezért nem ígérhet, és ezért lengeti a véres rongyot, mert már nem bírja tovább, hogy saját valóját elnyomva kelljen a társadalmi elvárásoknak megfelelően élni.  

Meder nélküli folyó leszek nélküled,
És meglehet, hogy sokszor tévedek,
És minden reggel máshol ér talán,
És senki nem fog emlékezni rám,
És nem tudom, hogy mi történhet még,
De ha nem lennék szabad, élni sem tudnék!

A következő versszak mindezt megerősítve immár világosan támasztja alá. A meder nélküli folyó utakat keresve új medret váj, s mivel úttörő szerepet fog betölteni, ezért megeshet nem sikerül elsőre tökéletesen kialakítani a folyásirányt. Metaforája annak, hogy nem kívánja a hagyományos családi mintaképet követni, s felvázolja a jövőbeli lehetséges akadályokat. Folyamatosan rajzolódik ki, hogy ráeszmél, hogy lehet jelenlegi hagyományos értelemben vett társa megeshet hogy ezután emlékezni sem akar majd rá, de egyben ez az út tartalmaz egy olyan eseménysorozatot is ami előre nem látható következményeket von maga után. Közben ráébred arra hogy ez az igazi szabadság, és immár helyesen alkalmazva azzal zárja ezt a versszakot is. Ezzel elérve a lelki megnyugvást, mintegy önmaga értelmében értelmét nyert élet helyes irányba állítását prezentálva.

Homok a szélben, azt mondod, az vagyok.
Homok a szélben, lehet, hogy az vagyok.
Homok a szélben, tudom, hogy az vagyok.
Homok a szélben, megváltozni nem tudok.

Az refrén újbóli elismétlése a felszabadult örömujjongás jelzi azt, hogy igen ez az az útirány ami már önmagában boldoggá teszi a szerzőt végre megszűnik a vállait nyomó teher. Az újbóli kimondás a tudatos megerősítést is szimbolizálja. Így tulajdonképpen egy jellemfejlődés fül- olvasva szemtanúi lehettünk. Talán eme formájában és tartalmilag is úttörő dalnak is köszönhető, hogy manapság nem csak büszkén lehet vállalni a nemi identitást, lelki beállítottságot, hanem már-már ennek meghazudtolása lesz a természetellenes.