Imába foglalt ölelés

Hívogató, lobbanó fények,
csendes léptek a sírok között,
édes-búsan sír az őszi szél,
a temető fájón túlöltözött.

A gyász, az emlékezés napja,
mit a szeretet könnyel ötvözött.
milliónyi virágszirommal,
melyet fájó harmattal öntözött...

A gyászruhát öltő gondolatok,
a szívekben hozott mély érzés,
a hant fölött emlékezés zokog,
száll az imába foglalt ölelés.

Hiszen, sosem felejt, aki szeret,
ezért lobban a gyertya lángja.
A múltért, a jelenért, jövőért,
bűneik, s a mi bűnünk bocsánatára.