eklektika blogja

A házak részegen állnak.

Az ablakok dadognak

a holdfényben. Valamit,

valamit várok. Pattanás

a gyom az útszélen.

 

Az emberek dülöngélnek.

Mint ősi fák, cölöpként

állnak a remények.

S mint jegenyefák,

hajladoznak a kolduló

szegények.

 

Lassan kibukik a ködből

a Hold. Álmos, mint

a házhoz sündörgő eb.

Vénemberek isznak

a meleg szobákban.

Hangjuk öblös, meleg,

s oly mély, akár a heg.

 

Nem látni semmit, az

emberek ködös álmok

rabjai. Kint cirógat

az est, bent a hortyogó

vének hangjai.

 

Az éj süket és oly öreg,

mint a Jupiter körül kullogó

Európa. Az éj felsikít és

a fagyos végtelenbe hull

ez az utolsó, ez a végső

nóta.

 

Valami nagyot kéne szólni.

Erőset, mint a tenger,

erősebbet, mint bármikor,

az ember.

 

Nézni tétlenül, ha fájnak

a térdek, az izmok a lábak.

Nézni, ahogy elül

az irgalom és a bocsánat.

 

Valami cifrát kéne szólni.

Odavágni másnak hogy

fájjon.

Valamire ráfogni, hogy

semmit sem ér, mint

egy szikla az éjszakákon.

 

Várni, inni és ölelni halkan.

Lesni, hogy ki mikor indul el,

fáradtan, csüggedten ott,

hol az ördög ünnepel.

 

Látni merészet, tán újat.

Látni a buktatókat,

és elragozni ezerszer bár,

hogy tedd a dolgod, de tudd,

van határ.

 

Az ember üres szemekbe néz,

és halkan szólal, majd vár,

előtte tűz, mögötte az

idegen határ.

 

 

Valahol sziklák állnak

vörösen mint a bánat.

Valahol moha lepte

kövek izzanak mint

a naplemente.

 

Valahol kedvesek

és megértők az emberek.

Gondolom én és hajnalt

ringatva egyszer csak

felébredek.

 

Valahol bánat söpör

ezernyi lelket és

ezernyi vétket töröl

ezernyi rettenet.

 

Ne kérd hogy megértsem.

Kevés vagyok én ehhez.

Tű fokán áll a gyúló Nap

és ragyogva szól

az emberekhez.

 

 

Ha élsz, légy hóka és hasztalan.

A szívedben petárda tüze van.

Robotolsz néha lobogva,

és ha élsz, hasztalan már

minden óra.

 

Barát legyél, árva szerető.

Vaskézben a tűz,

vaskézben az erő.

Megátalkodott világban élsz.

Légy te a bátor, a halálos élc.

 

Légy az, kit tönkretehetnek.

Légy az új, az álnok, a beteg.

Légy az, kire vágynak a nők.

Halálos legyél egy

halálos délelőtt.

 

Meglátod, minden visszajön.

A szép órák, az erő, az öröm.

Hasad az ég alja, te csak járd

a vissza nem térő öröm- dal

mámorát.

 

     

 

Látod, én keveset látok.

A világ sírján halott virágok.

Látod, én keveset látok.

 

A kevés sokszor néha több.

Búzaszálak csapongnak a Nap előtt.

A kevés sokszor néha több.

 

Keveset éltem, kiáltom.

Néha létem összedőlt kártyavár-rom.

Keveset éltem, kiáltom.

 

Halálom lassú lesz és hasztalan.

Szívem titka előtted zárolva van.

Halálom lassú lesz és hasztalan.

 

Még megvagyok, mondhatod.

Ha ittunk, neked jobbra, nekem

a balra jobb.

Még megvagyok, mondhatod.

 

Ha gyáva is vagy, vállalod.

A világ szívében csillog a drog.

Ha gyáva vagy, vállalod.

 

Ne emészd magad, fölösleges.

Az ember sokszor süketen kicsinyes.

Ne emészd magad, fölösleges.

 

Vártalak, te késve sem jöttél.

Életet kaszáltál, halált vetettél.

Vártalak, de késve sem jöttél.

 

Megvagyok én is, te hű barát.

Dadogva tanultam az iskolát,

és messzire sem vittem, az angyalát!