Csak az éj a régi

Az űrben fényt szülnek a csillagok,

lent suttog az éji szél,

ajkamról égre kelnek az álmok,

és dalom rólad mesél.

Hány ilyen éjszakán tartottalak

téged karjaim között,

és forró csókjainkkal bejártuk

az eget, felhők fölött.

Az éj a régi, a holdsütés is,

csak mi nem vagyunk azok,

most is csillagos a bársony éjjel,

de én egyedül vagyok.

Szomorúság öli a lelkemet,

Ő örökre elveszett.

Vígan dalolnak mások, míg nekem

űr van a szívem helyett.

Bús világom tükre ez az este,

mely csöndesen halódik,

szívembe zárt emlékek zokognak

ahogy a múlt szétfoszlik.