A tél fia

A csöndes éjszaka ónszín egéből

fehér szirmokként hull alá a hó,

halkan kondul az éjszakában

egy ünnepre hívó harangszó.

Rideg a Hold ezüstös némasága

ahogy átvillan a felhőrongyokon,

varjúcsapat sejlik fel a ködben

ingadozva, fagyott ágakon.

A város peremén szórt lámpafényben

az utcasarkon ember üldögél,

didereg rajta egy rozzant kabát,

melyben osztozik vele a tél.

A Hold merőn bámulja hópihéken át

a téli éjnek reszkető fiát,

kinek békét hoz talán a reggel,

ha a fagy rak álmára igát.

A szél közömbösen lepi be hóval,

reggelre csupán egy hókupac,

sokan sietve mennek el mellette,

nem szakítva meg érte útjukat.