Queenie
GyászDomi
Egyszer végre egymagam leszek
És Leveszem a polcról szépen lassan
Az összes az emlekeinket.
De még nem tartok ott.
Csak a negyede. Maximum a fele.
Aztán elborzadok.
Tiltakozom.
Nem lehet.
És az emlék eleje az utolsó.
Egy örök körforgás.
Vissza az elejére.
A vége nem lehet a vége.
Leszakadt a léped.
A húsok, az álmok, a darabok.
Meghaltál. Megszakadok.
Szenvedtél? Az emlék eleje.
Meglátlak.
Ravasz vagy és mosolyogsz.
Össze futnak a síkok.
Szenvedsz és könyörögsz,
Nem segítenek. Barátok.
2 tonna a melleden.
Szerettél? Rám nevetsz.
Sose jönnek érted.
Sose volt ilyen nehéz a légvétel.
Az autó, a kereke, egész súlya a testeden.
Almodban megkeresel.
Oszd meg a fájdalmam, egyedül nem bírom.
Eméssz meg. Vegyél fel.
Felébredek.....
Egyszer Domi, egymagam leszek.
Megbeszéljük, ígérem.
Megbeszéljük. Ne menj el.
Megemésztelek, ahogy kérted.
Kit kérdezzek, hogy megtudjam?
Hol a pont, hol a vessző,
Örök a kérdőjel? Én kétlem.
Vettem egy új kabátot, szép csizmát,
Sapkát és sálat is keresek.
Hajat mostam, szép vagyok,
Makulátlan, büszke vagy rám?
A te temetésed.
"Legszebb a menyasszony".
Mit gondolsz, szép vagyok?
Van nálam szebb?
A húsok, az álmok, a tested,
Az autó.
A telefon megbolondul, hogy rólad írnék,
A fényfuzer leesik a kepkeretről.
Szóval...ugye azt mondod, nem pont,
Nem kérdőjel?
Vesszőt hoz a jelenléted?
Kik voltunk egymásnak? Te sem érted.
Az emlékeink.
Kevesek. Rövidek. Cska az eleje.
A közepére megijedek.
Még te is itt vagy és te sem engedsz.
Legyenek szépek az álmaid.
Mik voltak velem a vágyaid?
Egyszer talán írok rólad,
Valamikor, amikor szavakká leszel.
Örök kép vagy.
Talán egyszer elmondom a titkaikat neked.
Akkor, megkérlek....
És megkérlek, hogy senki mást ne szeress.
De Most nem jött össze. Csak egy fejezet jutott.
Szép volt. Szerettelek. Ez volt az ára?
Könnyű legyen az álmod.
Veled leszek. Megemésszetlek.
Segítek neked.
Maradj itt kicsit, de csak ha szerettél.
Istenem... húsz évet éltél,
És örökre elmentél.
A húsok, az álmok.
Az autó.
https://m.youtube.com/watch?v=oCi0RHLrauU
Black-Holy Lily
Hányni kezdtem a vért,
melyet oly sokat öklendeztem...Kaparta évek óta a torkomatés vágytam hogy utólag a szókatúgy írhassam le, mint "végre túl vagyok rajta"és hogy költhessem a pénzem szeretet teljes koszorúra.Mert mostmár lehet szeretni, mostmár lehet szenvedniÚgy, hogy senki nem kövez érte,miért hullassz éppen most!! Te?? -Térdre!
Így jobb- ezt súgja az ész,Hisz előbb utóbb minden elenyész-és ami elmúlt, azon már nem nevetünk-legyen az bárki gyásza:a fájdalom szemébe sohasem köpünk!
Milyen szent, tiszta és nemes a törvény!Nincs ebben semmi önkény.És enyém lett ami sosem lehetettés veled lehet, amit a jövő eltemet-Mi ez ha nem boldogság?Apja lánya- makrancos okosság.És akartam, és változást akartam,a lelkemből kikapartamminden szépet, hogy megértsemmiért is jó ez így,hogy szívből kívánhassam a múlt tisztára színezett igazátÉs végre! A taknyom meg a nyálam-most végre egybe folyt-végre- hisz neked jó ez így!orromból is meg a számból:vajon ki birja gyomorral a vas szagát egy koszos vödörbe felmosnimint azok a szent hóhérokakik gonozták a lelked baját?Ki ne mondd, hogy Szent jó anyád.
Marja sóját orromnak a vér-boldogság, temetés, temetés.Megírtam, és úgy lettAz írás, teremtés-Megírom, és új lesz.Boldogság, temetés..
A fájdalom a boldogság halála;-fájdalmas halál mely ihletet szül,megérinti- és az önkétlen megfeszül!Lenyűgöző!Az alkotó istent keresve örül,mert önmagát gyújthatja lángra hogy eltaláljon hozzá a sötétbenEgy magasabb rendű remény!na az majd mindent megold és elintéz!Féregből is a polinéz!*
Hát ennyire pusztulnia kell a réginek,hogy valami új vegye el a kezdetét-annak, hol még nem is volt érdemelt a vég?Ki akarta? mert nem énén aztán újra sem kezdeném,de ugyan, megsem kérdezem,Hisz! Az évek hozzászoktatták a két kezem!gyűrjék, csak gyűrjék roboton a munkátami alatt elviseli az időnek a súlyát.Megszoktuk, megszokhattuk volna már;Kéreg nő a kézre, fátyol a szemfedőre-ugye, nem is érezted!Szomjas voltál, de sosem éhes-mondd meg, most miért vagy olyan mérges?
Hát nem csodás a gépezet?Ott voltam és fogtam a két kezed!Milyen erősen voltál gyenge!Majd kiugrok, olyan egészségválik bennem erőssé,mégis én csuklottam a porba előtted.Te meg a temetésed előtt remegtéllegnagyobb erődben-ilyet még te sem ismertél.Fizika és materia,metafizika, isten- mind és mindenki-te itt vagy, és megsem merem kérdeznihogy én hol vagyok? szarul formálták az agyagot!Borda, könnyek, meg a költészet itala,egy két reménynyi jóslat, meg pár üvegfiola....nem rólam szól, és mégis rólam szól ez az egészTudod, a te fájdalmad, bennem meg a megélt és a regény.
Világ életedben erős voltál-És még holtad napján is erősebb voltál a lánynál-Büszkébb vagy talán a térdnélamelyet nekem kellett letérdepeljekkukoricán az istenek előtt?ne légy- csak ha a fejem benőtt-és ha azon múlik, hogyan viselem a fájdalmat....;Örök gyermek lelki szemeid előtt.
Idézem, igézem,utolsó pillanatod gyászát-és nem tudlak, nem bírlakgyengének látni, haldoklónak,elesett vad lónak,Sebzett bivalynak, kinek halálátDurga cselezi ki mindenek előtt. Hogy láthatnám?hisz hiroshima kézfogásunkban ledőlt.. csak ne kezdenék el folyton folyvástsaját gondolataimtól vért hánynimindenre és mindenre átkozottul, amiben te nem lehetsz.olyan fájdalmas volt- elnémultam,és hirtelen torkik csordultam a szavakban.Mint villanyütés az emberi hústmegégetett, és meghúzta azt a húrt,amelyben végleg elpattannak az idegek;most futok és egyszerre ligehek:ez volt melyre a lelkem vágyott:A fájdalom dühe a fantáziával hágott.
Apró érintés- mindenem összerezdültNagy erőt rejtettek a mozdulatok!Elnyerte a hódolatot.
Mégis most józannak kell maradnom, És elkell azt szavalnoma jövő nemzedékének:Ez az a szellemi erő, amit megkell leljünk-hogy új és Új fejezetet kezdjünk!A fájdalom nemes nagysága...Bőrbe égett szöveggyűjtemény.Elültetted hamvaidban a magot:majd én kivirágoztatom!Ez a béke, ez a vigasz,sírodról meg majd túlfolyik a megdermedt viasz.
A fájdalom te vagy, én pedig a kamat:Liliom nő a pálma alatt.Ez maradt. Mi más maradt?Még mindig ömlik a szívből a vér:És még mindig nem elégkit érdekel a remény?a sebeim nem olyan mély- mitől elvéreznék?Olyan erősnek neveltél-megteremtettél: sztalker? ugyan!ez igazán nehéz regény.megkell emészd, hogy megértsd!hánytass tovább, mi kell még?Egyszer túl áradja majd önmagát:S akkor kineveted benne a halált!Fogadalom, így akarom,dac és jólsatra kávézacc:vajúdik az a meszes-véres Szabadságamelyre mondják: már majdnem boldogság.
Nézd milyen érdekes:míg képzeletben fogom a két kezed, és nem bírod kinyitni a szemed, de látod milyen érdekes?A fantázia egy véres kezűerkölcstelen bűnös!olyan merész, hogymind a ketten együtt, te meg én-ami az enyém, meg a tiéd:és ez mégis merészebb mindenkinél!Ugye, hogy ez alkotás?nem rest átírni a szabályt!Nevetni képes a fájdalmonátküzdi magát az óceánonés megfogalmaz mindent szépreegy örökéletű regénybe.
Irjak mindent én is szépre?halhatatlan meseszép regénybe?Hát tudd meg, hogy nem fogok,és mindent a földön túl is elátkozok.Mert danse macabre- a fantázia valódi arcaDanse macabre- a lelkeink túlélő harca:mely felülírja a halált:Ez alkotás utáni bosszúvágy.
Te mondd meg, hogy miért!Meg ne szólalj, az istenért!Hisz tudom mit felelnél...:Emlékül; egy Fekete Liliomért.
(Polinéz féreg egy könyvnem létezett, amit egy orvosnak álcázott ((önmagát)) gyilkos talált ki mint létező betegséget, hogy a gazdag áldozatát "gyógyszerrel"=méreggel kezelhesse....megmentve a pénzétől, khm minden bajától.)
Black Lily
nincs kész....
Hányni kezdtem a vért,
melyet oly sokat öklendeztem:
Megírtam, és úgy lett
Az írás, teremtés-
Megírom, és új lesz.
oldogság és temetés..
A fájdalom a boldogság halála,
fájdalmas halál mely ihletet szül:
érinti- és önkétlen megfeszül.
Az alkotó istent keresve örül,
hogy önmagát gyújthatja lángra
hogy eltaláljon hozzá a sötétben
Egy magasabb rendű remény
az majd mindent megold és elintéz.
Hát nem csodás a gépezet?
Ott voltam, s fogtam a két kezed.
Milyen erősen voltál gyenge!
olyan fájdalmas volt- elnémultam,
és hirtelen torkik csordultam a szavakban.
Mint villanyütés az emberi húst
megégetett, szívbe vágott-
A fájdalom dühe a fantáziával hágott.
Apró érintés- mindenem összerezdült
Nagy erőt rejtettek a mozdulatok
Ez az az erő, amit megkell hogy leljünk-
és Új fejezetet kezdjünk-
A fájdalom nemes nagysága
Bőrbe égett szöveggyűjtemény.
Elültetted hamvaidban a magot:
majd én kivirágoztatom.
A fájdalom tevagy, én pedig a kamat:
Liliom nő a pálma alatt.
Még mindig ömlik a szívből a vér:
És még mindig nem elég.
a sebeim nem oyan mély- mitől elvéreznék?
Olyan erősnek neveltél-
megteremtettél: lányom igazán nehéz regény.
bennem van a vér-
hánytass tovább, mi kell még?
Egyszer túláradja majd önmagát:
S akkor kineveted benne a halált
mert vajúdik a Szabadság
S az már majdnem boldogság.
a fantázia milyen véres kezű
erkölcstelen bűnös,
hiszen merészebb mindennél:
nem rest átírni a szabályt:
Nevetni képes a fájdalmon
átküzdi magát óceánnyi véren
megfogalmaz mindent szépre
s megírja boldogság utáni vágyát
ehy örökéletű regénybe.
danse macabre- a fantázia valódi arca
mely felülírja a halált:
Alkotás utáni bosszúvágy.
Mondd meg, miért?
-Egy Fekete Liliomért.
Isten veled.
Távoli csillag vagy már fenn az égen
Magamban őriztelek nem oly régen.Elhagytál engem, én pici angyalomIsten vigyáz rád- magam vigasztalom.Nem láthatlak én már téged sohasemÁlmaimban mosolyodat képzelem...Te voltál testemnek apró kis gyöngyeÉrted hullik lelkemnek ezer könnye.Szerettél, s olyan nagyon szerettelek "Mustárt! Még több mustárt!" úgy nevettelek..Szívem megszakad, a mindenem lettélHarcoltál nagyon, s végül elengedtél.Már nem őrizhetlek továbbra tégedcsak éj-fekete szívemben -emléked.