A szív árnyéka (Egy Warlock története)

Lassan haladtak nem akarták lefárasztani a lovakat. Amee már látta a terület határát. ilyen messze még nem járt. A mellette sétáló démon megszólalt.

-          Pontosan olyan, mint ahonnan jöttem. – Mondta majd megigazította a vállán a fegyverét.

-          Amee, csak én érzem, úgy hogy nem jó felé indultunk el?

-          Nem hiszem. Annyira sivár egy táj.

És valóban a föld száraz volt itt-ott fák csonkjai látszódtak ki a földből és egy közeli szőlőskertben emberek sétálgattak. Selly nézte a Szőlőfürtöket. Szinte mazsolaként hatottak a növényen. Pont, mint a táj ezek is szárazak és érdektelenek voltak. Az emberek is poros kopott ruhákban jártak.

-          Hatalmas a szegénység ezen a területen. – Selly nézte a hajléktalan árva gyerekeket, akik kint játszottak az egyik tanya udvarán. – A háború eredménye.

-          Sosem gondoltam volna, hogy ilyen is lehet. – Selly Ameere sandított.

-          Te tényleg soha nem jártál még máshol?

-          Nem, sohasem. Mone asszony mellett éltem mindig.

-          Mért hívod Mone asszonynak? Nem az édesanyád? – Selly kissé összefogta a haját a tűző napon. kezdett melege lenni.

-          Nem az édesanyám. De úgy tekintek rá mintha az volna. Örökbefogadott mivel neki sosem lehetett saját gyermeke. – Amee kicsit ösztönözte a lovát és gyorsított a tempón. Nem messze falat látott, és ahogyan közelebb értek látták, ahogyan a kapuban őrök próbálják meg kint tartani a hajléktalanokat, akik rothadó zöldséggel dobálják őket. Szinte érezni lehetett a feszültséget a levegőben. Selly fintorgott, mert megcsapta az orrát a szag.

-          Remélem, nem akarsz sokáig itt lenni. – Selly az őrökre tekintett, akik kivont karddal és pajzzsal álltak védekezően. A hajléktalan nők és férfiak nem vettek tudomást az újonnan érkezőkről. Egyre csak kiabáltak az őrökkel.

-          Nem áll szándékomban. De kel l egy kis útbaigazítás.

-          Útbaigazítás? De hiszen tudom az utat. Nem bízol bennem? – Selly sértődötten nézett a lányra.

-          Szeretek biztos lenni a dolgomban Selly.

Ahogyan elhagyták a kapukat úgy fogadta őket egy valamivel kellemesebb látvány. Az udvar egyes részein felállított sátrakban a hadsereg lakott. Voltak fából készült építmények ahol különféle mesterek voltak és gyógyítók. Az udvar közepén, egy magas dombon volt egy torony és az előtt intézte az ügyeket a Tábornagy.

-          Üdvözöllek titeket vándorok! Merre tartotok? – Kérdezte előzékenyen.

-          Délre tartunk. Reméltem itt kapunk útbaigazítást. Melyik úton haladhatnánk tovább? Úgy látom nem éppen biztonságosak az utak.  – Amee a kapu felé nézett egy pillanatra.

-          Nos, hm, igen. Sajnos a háború veszteségekkel is és temérdek költséggel jár. Ezt a nyugati tartomány érzi a legjobban. A legjobb lenne, ha a szürke erdő felé vennétek az utatok. A másik irányban sok a lázongás és még nem tudjuk, hogy ki az, aki ellenünk hangolja a népet. – A vezető beljebb lépett a toronyba ahol egy kifeszített térkép volt. Amee és Selly utána ment és figyelték.

-          A nyugati területet ellenetek akarják hangolni? – Amee nézte a térképet.

-          Sajnos így van. próbáljuk visszatartani az embereket, de közben segítünk is, amiben lehet. A sebesülteket és betegeket ellátjuk és van ételosztás is. – A vezető Ameere nézett majd Sellyre. – És nektek mi dolgotok hölgyeknek délen? Tudtommal a déli földeket rendre kifosztja egy veszedelmes kalóz banda.

-          Nos, édesanyámhoz igyekszünk. – Selly gyorsan kapcsolt. – Üzent nekünk hogy a házát felgyújtotta egy rablóbanda miután kifosztották.

-          Értem. Akkor a legbiztonságosabb út és a leggyorsabb az ez. – Húzta végig a kezét a térképen miközben Amee figyelte.

 A tábornagy miután elmondta mire számíthatnak, és hogy a legközelebbi támaszpont ahol megpihenhetnek, merre van. Útjukra engedte őket. A fal mögötti hajléktalanok bűze újra megcsapta a vándorok orrát. Amee miközben nézte az emberek nyomorúságát belegondolt a helyzetükbe. Neki is ilyen sorsa lett volna, ha annakidején nem fogadja be Mone asszony.

Ahogy elmélkedett és Sellyna után lovagolt. Egyszer csak Haatom hangjára lett figyelmes, ahogyan az orra alatt pusmog.

-          Haatom. Téged meg mi lelt? – kérdezte a lány és látta, hogy elhúzza a száját a démon.

-          Nyomorult emberek. Akik semmi másra nem jók csak energiát adni egy démonnak.

-          Azt mondod? Tán én is csak energiát tudok neked adni? – kérdezte mire a démon felhorkantott.

-          Te még erre sem vagy elég jó! – Mondta undorral és megvetéssel a hangjában.

-          Álljon meg a menet! – Húzta meg a lova kantárját a lány és lassabb tempóra fogta a lovát. – Hogy érted ezt? – Kérdezte mire a démon elcsapta a fejét. Izmai megfeszültek.

-          Van itt valaki. – Mondta a démon és hallották ahogyan Cassiel is morgott mély hangján. Selly idegesen pillantott körbe, de nem szállt le a lováról. Közelebb húzódott a lányhoz és elővette az íját.

A közeli fák ágain megrezdültek a száraz falevelek. Egy kettőt lesodort a szél. Amee leszállt a lováról és a kezébe vette a botját. Mindannyian figyeltek és hallgatóztak. Az egyik bokor mikor megcsörrent Amee ijedten fordult felé.

-          Ne bántsatok! – Hallották hirtelen a vékonyka hangot. A két nő összenézett és Selly közelebb ment a bokorhoz ahonnan a hang jött feléjük.

-          Óh! De hát ez egy kisfiú! – Mondta Selly és a gyerek előjött a rejtekéből. Bizalmatlanul méregette a két nőt és a démont is. A szemén látszott, hogy az Oroszlán viszont elnyerte a tetszését. Selly eltette a fegyverét és nyugodtabban tekintettek az előttük álló kis teremtésre.

-          Vigyáznod kellene kis prücsök! Veszélyes hely ez! – mondta Selly és Amee is közelebb lépett.

-          Hol van anyukád? – Kérdezte és Elengedte a füle mellett a démon megjegyzéseit.

-          Otthon van. – Mondta és a vállára vette a kis görbe botját. A bot végén egy nyúl volt.

-          Te vadásztad?

-          Igen! – Mondta büszkén és felszegte az állát. – Nem adom, nektek kell, hogy a bátyám meggyógyuljon!

-          Nyugi kisprücsök nem akarom elvenni! – nevetett Amee és leguggolt a kisfiú mellé. – Bátyád beteg? – kérdezte a kisfiút mire az megrázta a fejét.

-          Nem vagyok Prücsök! John a nevem! Egy farkas megmarta a lábát és nem tud ráállni. ezért most én vagyok a férfi, akinek gondoskodnia kell a családjáról! – mondta büszkén. Selly elmosolyodott.

-          Jól van, Prü… John hazakísérünk, ha megengeded és megnézem a bátyád lábát is.

-          Te gyógyító vagy? – Kérdezte bizalmatlanul a fiú a nőt.

-          Nem vagyok gyógyító. De engem is megharapott egy farkas nagyon régen és emlékszem rá hogyan gyógyult meg hamar a sebem.

-          Akkor rendben! – Eresztett meg egy félmosolyt a fiú és elindult. – Akkor gyertek! Megmutatom hol lakunk. Anyu már nagyon vár! – mondta – Meg lesz lepődve, hogy jön két vendég, de ebből a nyusziból finom ennivaló lesz!

 Az út nem volt nagyon hosszú egy sziklás hegység kiszögellő részén állt a ház. John előre szaladt és már hallották is ahogyan az édesanyjának meséli kiket hozott. Selly és Amee kikötötték a lovaikat az épület előtt. mikor kilépett az ajtón egy őszes hajú fiatalos arcú nő. Mellette John volt, aki pislogva nézett hol a vendégekre hol az anyjára.

-          Üdvözöllek titeket vándorok. Hallom értetek a gyógyításhoz. Én Daye vagyok. 

-          Sellyna vagyok és ő itt Amee. A fia mesélte, hogy mi történt a bátyjával. Hátha tudok valamit tenni érte.

-          Azt megköszönnénk. Viszont a lovakat az istállóban helyezzétek el. John segíts, nekik kérlek.

-          Rendben! – Mondta a kisfiú majd vezette is a Nőket. – Nemsokára vihar lesz, ilyenkor mindig be kell zárni mindent és el kell bújni. Nagyon veszélyes. Tudjátok nagy a szárazság és sok a szél! – Bevezette a nőket az istállóba és miután biztonságba helyezték a lovakat a csomagjaik egy részével mentek a fiú után a kopott öreg házba. Ránézésre bármelyik pillanatban összeroppanhatott volna. Amee ment be utoljára Haatom nem akart belépni az épületbe, de talán Amee is jobbnak látta, ha kint marad. Nem tetszett neki ez a környék és legalább Haatom az egyetlen, akiben igazán bízik. A démon háttal állt az ajtónak és a messzi távolba nézett ahol az ég alja hasonlított ahhoz a helyhez ahonnan jött. Még ha az ég nem is olyan zöldes, de a perzselő szárazság felért azzal a démonokkal teli világgal.

Kopogás.

Pihenés közben szinte sokkoló élményként hatolt a tudatába hogy kopognak az ajtaján. Fájdalmas éles késként hallotta és nem tetszem dolog volt.

-          Amee ébredj! – A lány a fejére húzta a párnáját.

-          Megyek mindjárt! – Morogta. Benyitott az ajtón Mone.

-          Kislányom a nap, órák óta fent van kész a reggeli is már csaknem kihűlt. – Mondta miközben mosolygott. Ránézett Haatomra. Figyelj, drágám nem tudom, mit eszik, a Démon segíthetnél kicsit.

-          N… a démon? – Amee lehúzta a fejéről a párnát és Haatomra nézett kérdőn, aki morgott valamit. – Haatom nem eszik. – Mondta és megdörzsölte a szemét.

-          Rendben van. – Mone azzal kiment a szobából és lement a földszintre.

Amee odalépett a mosdótálhoz és felfrissítette az arcát. Ahogy megtörölközött belenézett a víz tükrébe. Mo-ra gondolt. Hiányzott neki a két védelmező erős karja és a mosolya is.

-          Haatom most kérlek, maradj itt. – mondta.

-          Amúgy sincs semmi kedvem emberek közé menni!  - Amee elnyomott egy fintort és kiment a szobából. Haatom csendben nézte a kinti világot.

A földszinten Amee körbenézett

-           Selly még nem kelt fel? – Kérdezte, és visszafordult.

-          Nem még legalábbis nem hallottam, hogy mocorogna.

-          Megnézem. – Azzal elindult a vadász szobájához és bekopogott.

-          Sellyna gyere reggeli. – Hallgatózott majd egy koppanás után hallotta, hogy a nő kissé rekedten megszólal.

-          Pár perc és megyek!

-          Te jó ég szörnyű a hangod! – Amee a szája elé kapta a kezét.

-          Az esőtől kicsit berekedtem. Mindjárt lemegyek. – Mondta Selly a szobája rejtekén. Miközben koncentrálni próbált. Még hallotta a lány hangját, hogy lent várják. Közben lassan az éjszaka eseményei lefoszlottak róla. Körbenézve a padlón apró szőrcsomók éktelenkedtek. De tudta úgyis Cassiel viszi el majd a balhét. Bocsánatkérően nézett a barátjára majd felöltözött. Vértjét most nem vette fel. Miután beletekintett a tükörbe megigazította a kósza hajtincseit.

-          Gyere Cassi! – Hívta az oroszlánt és indult reggelizni.

Lent már terített asztal fogadta és Amee kérésére az Oroszlánnak is elő volt készítve egy darab hús.

-          Remélem, nem akarod elkényeztetni. – intett a fejével az állat felé Selly miközben Ameere tekintett.

-          Nem hiszem. Szép állat kijár neki. Hamarosan úgyis indulunk. – Amee Monére nézett, aki megsimította a lány arcát. – Kaphatunk egy kis útravalót? – Kérdezte.

-          Persze lányom.

-          Merre indulunk? – Selly érdeklődve figyelt.

-          Úgy gondolom, el kellene látogatnunk Délre. Hallottam, hogy létezik, egy hatalmas Démon kapu ahol talán nyomra lelhetek.

-          A Kedvesed gyilkosa után? Miféle? – Hangzott a kérdés Sellytől.

-          Egy Démonidéző. A kedvesem Apja. Bár sose tette volna be a lábát ide. – A lány kezei ökölbe szorultak.

-          Délen valóban létezik egy kapu. De a környékét őrzik. A Draeneiek és az Orkok csapatai.

-          Honnan tudsz ilyeneket? – Kérdezte meglepetten a lány.

-          Kiscsibém. Sok helyen jártam már és sok kalandban volt részem. Viszont egyvalamiben tudok segíteni. Akad, egy hely ahol igencsak a segítségedre lehet a tudásom. – Selly vigyorgott.

-          Képzelem. Gondolom olyan kaland meg tudás, mint amikor legyőzted azt a törpét. – Selly beleharapott a húsba majd nyugodtan kijelentette.

-          Pontosan.

-          Remélem, nem kevered bajba Ameet. Különben kitekerem a nyakad kishölgy.

-          Semmiféle bajba nem keverem! – Mosolygott a Nő. - Ebben biztos lehet.

Az indulás előtti órákban a kis csapat készülődött. Hosszú út áll előttük. Selly átment a kovácsműhelybe ahol megélezhette magának a fegyverét. A kovács szemei kísérték a nő finom mozdulatait, ahogyan szeretettel bánik az alabárdjával. A finoman megmunkált fegyver lenyűgözte a kovácsot ami Selly arcára mosolyt varázsolt. Amee eközben megígérte Monének hogy vigyáznak magukra. És hogy írni fog. A kis csapat pár óra múlva már úton volt. Selly ismeretei szerint indultak nyugatnak hogy az úton maradjanak.

Az erdő csendesen élvezte a szédítően friss esőt.  A fák kinyújtóztak és a pezsgő esőcseppek halkan koppantak a vérteken. A közelben halk merész madarak néhány csivitelése törte meg az eső hangját. Két lovas haladt előre a felázott sáros úton. A lovak patái néha elsüllyedtek és ezért lassabban haladtak előre. Mellettük egy nem evilági lény lépkedett és vigyázta lépteiket. Ugyanígy az a Sörényes állat, amely a gazdáját követte. Az a fekete hegyvidéki lova hátán utazott. kámzsáját mélyen az arcába húzta, de még kilátott alóla. Zöld szemeivel társára pillantott, aki csendben haladt mellette.

-          Merre tartunk, kislány? – Kérdezte tőle és elengedett egy mosolyfélét felé.

-          Amee a nevem. És a szülőotthonomba tartunk. – Amee a nőre pillantott. – Téged hogy nevezhetlek?

-          Sellyna a nevem, most. – mondta.

-          Most? – Nevetett Amee. – Hogy-hogy most?

-          Van egy másik nevem is, de azt nem igazán szoktam használni.

-          Értem. És talán üldöznek valamiért, amiért sürgősen el kell hagynod a fővárost?

Sellyna a lányra nézett. Egyenesen a szemeibe.

-          Nem üldöznek.  Egyelőre. Azért kell elhagynom a várost, hogy ne is történjen ilyesmi.

-          Elég titokzatos vagy Selly. – Amee úgy érezte igazat mondhat a nő. A szemeibe mondta. – Hová valósi vagy? Nem tűnsz fővárosinak.

-          Nem. Tényleg nem vagyok idevalósi. Sokat barangoltam a nagyvilágban. – Mosolygott a nő és lesimított egy esőcseppet a kezéről. Vörös hajának kilógó tincsei az arcára tapadtak.

-          Azt hiszem az a fény az. Megérkeztünk.

Amee előre mutatott és Látni lehetett a Fogadó fényeit. A kocsma szinte teljesen tele volt. Ameenek hiányzott már ez a zsúfoltság és hangulat.  Selly fütyült egyet.

-          Ejha, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen helyen élsz.

-          Csak éltem. Most fontos dolgom van és csak egy napra tértem haza.

-          Fontos dolog, ahá, értem.  – Vigyorgott a vadász és követte a lányt.

Ahogyan közeledtek az épülethez úgy maradt abba az eső is. Az utolsó pár métert a lovak mellett tették meg. A zene kihallatszódott és a vendégek némelyike felfigyelt az újonnan érkezőkre. egy cingár bolondos ember be is szaladt az épületbe. Amee hallotta a kiabálást miszerint Mone asszonyt hívja.

-          Kösd ki a lovadat! – Amee áthúzta a kantárját a korláton. A Démon mellette hirtelen levette a válláról a fegyvert.

-          Ne kösd ki a lovadat! Kérlek, távozzatok! Nem akarunk újabb szenvedést egyetlen Démonidézőtől sem!  - Amee megtorpant mögötte Mone állt és egy puskát tartott a kezében a hirtelen beállt csendben hallani lehetett a Démon morgását. Amee parancsára várt.

-          Mone! Anya én vagyok! – Kiáltott fel Amee és lehúzta a fejéről a csuklyát. – Mone elképedt és alig kapott hirtelen levegőt.

-          Amee? – Szólalt meg végül majd leengedte a fegyvert, aminek hatására a démon is nyugodtabb testhelyzetbe állt.

-          Én vagyok Anya. Hazajöttem. – Mondta és megölelte az idős nőt.

-          De hát mi történt? Ki ez a nő? És mi ez a szörnyeteg? – Sorakoztak a kérdések. A szörnyeteg szóra a Démon felemelte a fegyverét és mondott valamit. szerencsére ezt csak Amee értette meg és hátrafordulva rá is szólt a kellemetlenkedőre. Majd visszafordult Monéhez.

-          Mindent megmagyarázok. De előbb hadd mutassam be neked. – Azzal odavezette a nőhöz. – Anya ő Sellyna. –

-          Nagyon örülök Asszonyom! – Mondta és elegánsan meghajolt.

-          Részemről a szerencse.

-          Menjünk be. – Amee karöltve Monéval bement a kocsmába mögöttük haladt a Démon, akitől mindenkinek el ált a lélegzete. Sellyna pedig az oroszlánnal kissé lemaradtak. Idegesen nézett fel az égre ahol felhők gyülekeztek.

Az este Amee beszámolt mindenről, amiről lehetett. A démonidézőkről nem szólt egy szót sem, csak annyit említett meg hogy tanárokra lelt a városban. Akik segítettek neki a fejlődésben. Mone rendkívül örült Amee visszatérésének.

-          És ezután mihez fogsz kezdeni? Kérdezte.

-          Útnak indulok és megkeresem azt a személyt, aki azon a bizonyos napon véget vetett a boldogságomnak. Amee lesütötte a szemét látta maga előtt az egészet. vígan élt benne ez a szörnyűség. Selly csendesen figyelte és közben nyugodtan ette a kiadós nyúlhúst. Tetszett neki a kocsma hangulata. Pár évvel ezelőtti kalandjaira emlékeztette. Lenézett az oroszlánra.

-          Drága Barátom, nagyon élveztük azokat a helyeket ugye? – Az állat csak megrázta a sörényét. Lassan telt az idő. És a vendégek is egyre kevesebben lettek. Időközben Mone felvett egy két férfit, aki segített neki a fogadóban. Most pihenhettek.

Selly kivett egy szobát. Amee felajánlotta, hogy nem kell, fizessen érte, de a nő hajthatatlan volt. A lány váll rándítva adta át a kulcsot neki. És ő maga is leheveredett a saját szobájában. Az ágya mellett a Démon állt. És figyelte a lányt.

-          Gyűlölöm az embereket! – Mondta hirtelen.

-          Hogy mondod? – Amee behunyt szemmel kérdezte. Haatom közelebb lépett az ablakhoz és kitekintett az utolsó vendégekre, akik elhagyták a helyet.

-          Mind ugyanolyan gyarló népség. Halandó. – Mondta és hallotta, ahogy Amee felül az ágyon.

-          Mit ártottak neked az emberek? – Kérdezte Amee és nézte a Démon arcát. Már amennyit a sisak engedett látatni belőle.

-          Hogy léteznek. – Mondta – és megvetlek téged is! – Nézett a lányra, aki sóhajtott.

-          Ha ez neked megfelel. Felajánlom neked az életemet. Amint bosszút álltam a kedvesem gyilkosán.

-          Az életed? – Kérdezett vissza mogorván a démon. – Mégis mihez kezdjek a nyomorult életeddel?

-          Mondjuk elveszed! – Amee behunyta a szemét. – Ha végeztünk nyugodtan megölhetsz. Felszabadítalak az uralmam alól. – Haatom felnevetett. Hangja, mint a mennydörgés olyan mélyről jött.

Eközben egy másik szobában Selly csendesen ült az ágyon. Koncentrált. Haja az arcába hullott, amikor előre hajolt. Cassiel nyugodtan feküdt a szoba másik végében. Látta már párszor mi történik a Gazdájával. A nő szemei felragyogtak miközben halk reccsenés hallatszódott a szobában. Kezeire tekintett miközben fájdalmában igyekezett elnyomni a hangját. Érezte, ahogyan minden egyes porcikája megroppan és a csontjai is megnyúlnak. Ekkor meghallotta a lány Démonját kacagni és egy utolsó fájdalmas nyögés hagyta el ajkait. Fekete füst ölelte körbe miközben az arca átváltozott, és ahogyan megfeszült a háta a fejét hátravetve hagyta, hogy a lábai is megtegyék az utolsó mozzanatokat. Karmai a padlót karcolták és Selly könnyekkel a szemeiben nézett fel. Már nem fájt semmi sem, elmúlt. És ahogyan halkan vette a levegőt hallgatózott. Vajon meghallották őt?

A démon nevetett, de nem kerülte el a figyelmét a hang, amit a sajátjáén kívül hallott. Amee is felkapta a tekintetét.

-          Ez mi volt? – Kérdezte, de választ már nem várt kinyitotta az ajtót és kinézett a folyosóra.

 Nyugodt léptekkel elsétált a vadász szobájához. Csendben hallgatózott. Odabent Selly hallotta a lépteit és gyorsan halk horkolás szerű hangot hallatott. Amee árnyéka még pár percig az ajtó előtt volt, majd látta, ahogyan elindul vissza a szobájába. Sóhajtva terült el az ágyán és lassan nyugodt álomba merült. Az éjjel folyamán a csend édes álomba szenderítette az erdő lakóit.

Az idő lassan telt. Látni lehetett, ahogyan a fény, amit a nap árasztott a hosszú tornyok árnyait vetíti a vastag kőfalakra. Amee készen állt. Gondolatai Mo körül keringtek. – Sohasem foglak elfelejteni! Mo ezt megígérhetem! Kint állt egy hatalmas kőteraszon, amely a város kikötőjére nézett. Alatta csendesen morajlott a víz. Néha háborogva felcsapott a kövekre, és mint apró csillagok hulltak vissza a sokaságba a vízcseppek. Ahogyan várta Amee a lenyugvó napot. és az utolsó elvérző sugarat, nem vette észre, hogy egy közeli Sziklán őt nézi valaki. Az megismerte a lányt egyből. Amee öltözéke arról árulkodott, hogy éppen vizsga időszak előtt van. Hosszú botja végén tűz pörgött körbe-körbe. Mellette egy apró kis Manó ugrándozott. A nő lenézett a mellette pihenő Oroszlánra, aki mit sem törődött a gazdájának buta kérdéseivel. Az emberek mind ostobák. Beleütik az orrukat a másik dolgába.

-          Amee gyere! – Ursula hívta a lányt, aki felkelt és elindult a mestere felé.

Ahogyan beléptek a kocsmába Jarel bezárta maguk mögött az ajtót. Nyugodt léptekkel haladtak le a pincébe ahol a nagy tűz körül a mesterek álltak. Mindegyik Amee felé tekintett, aki készen állva a tűz felé lépett. Hallotta, ahogyan mondták az apró varázsszavakat és koncentráltak. Amee elővette a botját, amit nagy körültekintéssel választott ki. érezte a bot erejét és varázsát. Még kissé bizonytalan energiáját. A tűz felé fordította a tenyerét és hagyta, hogy annak éltető melege átjárja őt. Ursula ekkor odalépett a lányhoz és a válla felé helyezte a kezét.

-          Ne feledd lányom! Jól válassz! Sokáig nem fogsz tudni ettől a döntésedtől szabadulni! – Ursula ekkor hátralépett.

 Amee kezei felgyulladtak majd ekkor körbeölelte őt egy zöldes fény és lobogó tűz. A mesterek hátrább léptek. Amee teste ekkor befogadta magába azt az apró lelket és szívdobogást. Szemeiben tűz égett. A fény, ahogyan felizzott úgy tűnt el újra. A terem közepén lévő tűz pedig összehúzódott.

Amee mikor kinyitotta a szemét teljesen másképpen látta a termet. Látta az itt lévő összes démont. A mesterek Démonjait. És mikor hátranézett a sajátjai is körbevették őt. A démonokból apró gomolygó kötelék húzódott őfelé. Tudta ezeknek a kötelékeknek hála Amee tudja irányítani majd őket. Viszont a Sötétben egy új Démont is vélt felfedezni. Hatalmas izmos teste volt és Tüskés páncélja. Fején egy olyan sisak volt mely eltakarta őt. csak az álla és a szája látszódott ki. Amee belefeledkezett a látványba és ekkor Ursula Hangja térítette magához.

-          Amee! Minden rendben? – Kérdezte.

-          Mi? Igen! Persze. Csak olyan más minden!  - Mondta. A Gnóm mester felkuncogott.

-          Üdvözlünk a köreinkben kislány! – Vigyorgott.

-          Köszönöm Spakle Mester. Viszont Szeretnék hazamenni majd egy napra. Majd Elindulni és megkeresni a kedvesem gyilkosát. Azt hiszem most már menni fog. – Amee eltökélten nézett a mestere szemébe.

-          Rendben! Viszont rendszeresen járj hozzánk. Sokat kell még tanulnod! – Spakle felemelte a kezét.

-          Rendben Mester! Köszönök Mindent és Járni fogok vissza!

A beavatás és a fejlődés kiválasztása után Ursula hazakísérte a lányt. Ellátta őt jó tanácsokkal.

-          Ursula. Az a démon, amelyiket láttam. – Nézett a mestere szemeibe.

-          Ő egy védő Démon egyfajta őrző. Erős és termetes. Precíz Készségei vannak. Majd meglátod. – Mosolygott Ameere és összekészülődött. – Most már ideje mennem Késő van már. Talán éjfél is elmúlt.

-          Rendben van. Köszönök mindent!

-          Szívesen! – Ursula kilépett az ajtón és becsukta maga mögött.

Amee hátradőlt az ágyán és behunyta a szemeit. Egyszer csak észrevette, hogy furcsamód nincs mellette Nokfip. Megszokta már, hogy a kis Manó folyamat magyaráz neki. Néha elneveti magát. Felült az ágyon. – Talán most lenne az ideje előhívnom a démont. – Gondolta majd koncentrálni kezdett. Lilás színű fény vette őt körbe miközben koncentrált és mondta a varázsigét. Mikor véget ért a varázsige egy hatalmas termetű Démon jelent meg előtte. A démon valami ember számára idegen nyelven szólalt meg majd Undorodva ránézett az idézőjére.

-          Ne pazarold az időmet! Kis lány!  - Amee kivárt egy kicsit a Démon közelebb lépett. Ekkor a lány kihúzta magát bár így is a Démonnak a válláig ért. – Az idő fogy!  Mondta de Amee nem ijedt meg közelebb lépett hozzá és a szemébe nézett.

-          Én döntöm el mikor hívlak, és hogy mennyi időt töltesz most velem! – A démon meglepődött, ugyan de igyekezett palástolni.

-          Szóval beszélsz a nyelvünkön? – Kérdezte.

-          Persze! És hallottam a Káromkodást is.

-          Ha akarnék, itt helyben végezhetnék veled! – Mondta a Démon és a vállára tette a fegyverét. Amee érezte sokat kell még gyakorolnia és erősnek kell lennie. Nemes egyszerűséggel Mosolyt varázsolt az arcára majd odavágta a Démonnak.

-          De nem tudsz! Nem árthatsz nekem. És azt fogod tenni, amit én mondok, Démon!

-          Haatom! – szólt a démon. Szemei megvillantak és elővette a fegyvert. Neki akart indulni a lánynak, de nem tudott. Akárhogyan igyekezett az izmai megfeszültek és morogni kezdett.

-          Látod Haatom én megmondtam. – Kuncogott Amee. A Démon mérgelődött, hogy egy egyszerű kis nyafka lány parancsolhat neki. Úgy érezte ez rangján aluli. Amee leheveredett az ágyára.

-          Rendben Kicsi lány! Akkor most mihez kezdesz? – Kérdezte a Démon.

-          Azt majd még kitalálom! Nem tartozik minden rád! – Szólt a Démonra mérgesen Amee majd behunyta a szemét. – Holnap hazamegyek. Majd egy nap múlva Útnak indulunk északra.

Aznap nem beszéltek Többet Amee elaludt. Másnap reggel, amikor elindultak volna a lány lova mellett egy ismerős női alak támaszkodott a korláthoz.

-          Na, végre – kezdte a beszédét. – Órák óta rád várok.

A lány meglepődve ismerte fel a vadászt, aki legyőzte a törpét a piacon.

-          Engem vártál volna? Na és miért, ha megtudhatom? – Amee felettébb furcsállta a dolgot. A démon mögötte nyugodt testtartással állt kezében a fegyverével melyet félig leengedett. Figyelte a beszélgetést.

-          Láttalak tegnap este a Dokkokra néző teraszon.

-          Igen ott voltam és mi ebben a különös? – Gyanús volt neki a Vadász.

-          Semmi csak azt gondoltam biztosan készülsz valahova. Elég elszánt arcot vágtál és meg kell, valljam, Imádom a kalandokat. Talán a segítségedre lehetek.

Amee sóhajtott majd végignézett a Nőn, aki félig mosolyogva nézett a lányra.

-          Nem hiszem, hogy kellene nekem bármilyen segítség. De köszi.

-          Azért gondold csak meg. A szakmám a vadászat. Élelemszerzésben tökéletes vagyok. Értek a nyomolvasáshoz is.

-          Mért akarsz velem jönni? – Amee miután felnyergelte a lovát felült a hátára. – Ha ilyen jól megvagy egyedül is akkor minek vennél a nyakadba egy másik embert? Egyedül is boldogulok! – Lassan elindult, de közben a Nő mellette sétált. A Démon végignézett a Nőn és a mellette sétáló állaton. Rázta a fejét csak úgy enyhén. Ez a lány tényleg nagyon kezdő még semmit se tud a világban lévő veszélyekről. Mindenesetre most nem szólt bele a lány döntésébe. Jobb egy nyafka lánnyal utazni, mint kettővel. - gondolta.

-          Na, jó! A Segítségedet szeretném kérni!  - Sóhajtott a nő - El kell tűnnöm egy bizonyos ideig a városból még az éjszaka beállta előtt.

Amee megállt és a vadászra tekintet.

-          Miért valami bűnöző vagy? – kérdezte és várta is a választ.

-          Nem! Szó sincs róla! – Mondta a nő. – Hosszú lenne elmagyarázni! De bízz, bennem kérlek!

-          Haatom te mit mondasz? – Kérdezte a démont. Az morgott mélyről előtörő hanggal. – Rendben van! velünk jöhetsz! De akkor is gyanús nekem ez így.

-          Köszönöm! – Vigyorgott a nő. Meghajolt miközben a Vörös tincsei az arcába hullottak.

Visszarohant a fogadóhoz és hozta a Lovát. A dokkok felöl csilingelés hallatszott. Ahogyan kikötött egy távoli kontinensről érkező hajó. A város felett Sötét felhők gyülekeztek lassan, a természet időszerűnek tartotta, hogy felfrissítse a földet. Apró vízcseppek olvadtak eggyé a talajjal. A városiak behúzódtak a házaikba és a piacon is védett helyre húzták a portékákat az árusok. Közben a két nő nyugodt léptekkel lovagoltak ki a város hatalmas kapuján.

-          Megérkeztünk azt hiszem – Amee felnézett az épületre, amely egészen magas volt.

 A bejáratnál egy nő állt, aki mosolyogva üdvözölte. Amee rögtön a tárgyra tért és a nő eligazította merre menjen a szobájába. Nem volt valami tágas, de a célnak pont tökéletes. Van hol aludnia. Levette a válláról a nehéz csomagját és kibontotta a kis csomagot, amit Monétól kapott mikor elindult. Az omlós hús és a ropogós cipó jól esett neki és a végén egy pár korty édes borral is leöblítette.

A nap még magasan járt és Ameenek se volt kedve egész nap a szobában ücsörögni. Felfedezte a várost. Gondolatai Mo körül jártak. - Bárcsak ne történt volna meg az a szörnyű nap. – gondolta és határozott. Érezte, hogy pezsdül a vére és nagyon közel van ahhoz, hogy megtalálja, amit keres. A Mágusok tornyánál járt, éppen amikor észrevett egy fekete csuhás alakot, aki egy kocsma bejáratánál állt. A megtermett férfi őt figyelte. A csuha alól néha felvillant a méregzöld szeme.  Egy percig figyelték egymást, majd a férfi bement az épületbe. Amee pedig elindult utána. Amikor belépett hűs levegő fogadta és kissé zárkózott hangulat. A félig sötét kocsmában a csapos törölgette a poharakat. A hosszú pult néhol vágásokkal kocsma harc nyomaival volt tele. Amee a pulthoz lépett és a csapost kérdezte.

-          Ne haragudjon az előbb bejött egy fekete csuhás férfi. Merre találom? – A csapos felvonta a szemöldökét.

-          Nem láttam senkit sem bejönni. – Mondta és kézbe vett egy újabb poharat. – Biztosan máshova láttad menni.

-          Nem, én tisztán láttam, hogy ide jött be. – Amee körbenézett észrevette, hogy a hátsó falban érdekesen van lerakva a tégla és a gerendák is furcsa szögben állnak. Hirtelen ötlettől vezérelve elindult abba az irányba. Ekkor a csapos felkiáltott.

-          Állj meg! Ne menj arra! – Mondta.

-          Nézze! Érzem magamban, hogy erre van az, amit keresek! ez számomra nagyon fontos úgyhogy. – Mondta a lány és eltökélten folytatta az útját a fal felé.

-          Azt mondtam nem mehet oda! – A csapos megragadta Amee karját és visszahúzta. – Azt hiszem jobb, ha távozik kisasszony! – A csapos kissé idegesen szólt de Amee nem hagyta magát. Önkéntelenül is feltartotta a kezét és megjelent egy különösen sötét aura körülötte. A csapos hirtelen megdermedt. Ekkor egy hang szólalt meg mögülük.

-          Jarel! Enged el a lányt. Úgy hiszem, minket keres.

-          Ursula? – A csapos leengedte a kezét és a mögöttük álló nőre pillantott. – Ahogy gondolod. A munkámat végeztem. – mondta kissé sértődötten a férfi.

-          Semmi baj! – A nő mosolygott majd Ameere nézett. – Gyere velem! Azt hiszem, minket keresel. – Amee engedett egy halvány mosolyt és a nővel tartott. Ahogyan megérezte az a fal, amelyhez nem engedte a csapos egy lejárat volt egy sötét pincébe. Varázslattal eltakarták, de Amee valamiért ezt kiszúrta. Ahogyan mentek lefelé a járat végén fény volt. Amee körbenézett, és a teremben ahol egy máglya körül ücsörgő emberek és gnómok ültek. Vegyesen férfiak és Nők.

-          Szóval… - A nő a lány felé fordult. – Mi vezetett téged arra, hogy itt a fővárosban megkeress minket?

-          Éreztem valamit. Mélyen legbelül. Nem tudom megfogalmazni, hogy mit. Nem régen megölte egy ember a kedvesemet. És kis híján engem is. Egy különös lény volt vele. Egészen idáig gyászoltam. De Szeretném megbosszulni Mo-t. – A nő odalépett a lányhoz.

-          De mért pont ide jöttél? Mi a szándékod? – kérdezte. Amee lehajtotta a fejét.

-          Mint mondtam nem tudom megfogalmazni miért jöttem ide. Valami vonzott és úgy éreztem ezt kell tennem. Nem tudom kik maguk és miért vagyok itt. De tenni akarok valamit. Az-az ember aki… – elakadt a szava egy pillanatra. – Sokkal nagyobb veszélyt fog hozni az emberekre.

-          Értem kishölgy. – Szólalt meg egy Apró termetű lény. – De a bosszú az egy kétélű fegyver. Könnyen neked is bajod eshet belőle.

-          Tudom! De érzem, hogy ezt kell tennem. – Amee eltökélten állt előttük és mindannyian látták a lány körüli sötét kavargó energiát. Ursula a vállára tette a kezét.

-          Rendben van. Segítünk. Kitanítunk téged. De készülj fel! A Démonidézés nem egy egyszerű dolog. Akár a lelked is odaveszhet, ha nem vigyázol. Sokat kell tanulni és keményen.

-          És minden előtt kishölgy…

-          Amee vagyok! – mondta a lány és mélyen meghajolt. A tűz mellett álló férfi bólintott.

-          Amee. Fogadd, meg hogy ezt a helyet titokban tartod. nem árulhatod el senkinek, sem hogy mi itt vagyunk. Senki nem tudhat erről. Az emberek tudják, hogy van a városban egy eldugott rész ahol a démonidézést tanítjuk. De ez idáig sikerült titokban tartanunk.

-          Nem mondom el senkinek! Esküszöm! Mo emlékére! – Amee a szívére tette a kezét és örült, hogy sikerült rátalálnia a céljára. Már aznap elkezdte a tanulást.

Az idő gyorsan pergett. Amee már egy hete volt a városban és az alapokat már elsajátította. A démonidézők elfogadták őt. Tudták, hogy sok energiát kell még a tanulásba fektetnie a lánynak, de cserébe erőt fog kapni. Amee pedig gyakorolt. Spakle a gnóm pedig fegyvert készített neki. Néha Amee úgy érezte, hogy majd szétszakad a feltörő energiától. De a sok meditáció és koncentrálás meghozta gyümölcsét. Az első démon, akit megidézett és kordában tudta tartani az erejét az egy apró manó volt. Amee sokszor mosolygott rajta milyen izgő-mozgó kis gonoszság. És mivel sokszor juttatta ki a párbajok alkalmával Amee-t a bajból néha hagyta, hogy a démon azt tegye, amihez a legjobban ért, és Amee hallgatott rá. A démon a nevetése és kis okos tanácsai miatt kapta Ameetől a Nokfip nevet. A napok lassan átváltottak melegebb időszakra. A kocsmában Amee már nyugodtabban közlekedhetett. Jarel nem szólt rá. Első találkozásuk alkalma óta már jobban megismerték egymást.

-          Izgulsz? – Kérdezte Jarel, miközben egy korsó sört nyújtott a lánynak.

-          Hogy? Miért izgulnék? – Kérdezett vissza, de ugyanakkor folytatta. – Azt hiszem nem. Nem izgulok.

-          Ritkán hallok ilyet egy nő szájából. Még Ursula is izgult, amikor Eldöntötte melyik Démonidéző ágazatot választja.

-          Tényleg? – Amee a csaposra mosolygott. – Nem is gondoltam volna. Olyan összeszedetten tud gondolkodni, hogy hihetetlen.

-          Pedig így van. – Jarel kilépett a pult mögül és leült Amee mellé. – Figyelj nem gondolkodtál még azon el, hogy… – Amee éppen egy nagyot kortyolt a sörbe ízlett neki ez a nedű bár nem olyan finom, mint amit otthon Mone asszony kocsmájában fogyasztott, de ez is jó volt. – Hogy megállapodj? – A lány letette a poharat és megtörölte a száját a sörhabtól.

-          De. Igen volt olyan, amikor házasságra készültem lélekben. – Amee elfordult kissé Jareltől.

-          Valami rosszat mondtam? – kérdezte a férfi.

-          Semmi rosszat nem mondtál. De tudod pont ez az, amiért eljöttem a fővárosba. Nem megyek férjhez soha. és ennyi legyen elég Jarel.

-          Értem. Ne haragudj!

-          Semmi baj. – Amee felállt és a pultra tett egy aranyérmét, majd kiment a kocsmából. Haza indult.

Aznap nagyon meleg volt és a város falai megtartották magukban a hőséget. Amee mellett ott ugrált a kis manó és bohóckodott egy tűzlabdával. Az esti piactér valamivel zsúfoltabb volt, mint a nappali. De nem sokkal. A bejárathoz közel egy üzletben vett egy adag sajtot. Tört belőle majd elfogyasztotta azt. A Piactér külső gyűrűje felé vette az irányt ahol az út mellett a csatorna húzódott. Itt-ott előfordultak horgászok is. Ahogy haladt előre Meglátta azt, amit keresett. A cégér tábla is mutatta, hogy itt finom ruhaneműkre tehet szert és jutányos áron. Bement és körbenézett. A fiatal nő mosolygott és mutatta a szebbnél szebb anyagokat Ameenek. A lánynak meg is akadt a szeme egy vörös színű ruhán. Egyszerűnek tűnt mégis a vörösnek ez az árnyalata valami különbet éreztetett vele. Meg is vette és mellé választott még kétféle színű anyagot is. Megköszönte majd kilépett az ajtón és kis híján összeütközött valakivel.

-          Hé! Nézz az orrod elé! – Förmedt rá egy vörös hajú nő.

-          Bocsánat nem figyeltem. – Amee felnézett. – Hé, te voltál az, aki nyert az erőpróbán.

-          Hogy? – Nézett rá kérdőn a nő. – Ja, igen, persze de az már régen volt. Miért ott voltál? – Kérdezte Ameet és közben megborzolta a mellette álló Oroszlán sörényét.

-          Igen. Az első sorban néztem végig.

-          Értem. Hát nekem dolgom van. Néha nem árt, ha az orrod elé nézel, miközben kilépsz egy üzletből.

-          Persze. – Amee észrevette, hogy a Nő hátán lévő íj régi darab eléggé sokat használhatja. – Érdekesen fest a fegyvered.

-          Ez? – A nő hátra sem tekintett megvonta a vállát. – Ja, régi örökségem. De most már tényleg megyek. Gyere Cassi! - Szólt az oroszlánnak, aki már épp kényelembe helyezte volna magát.

Amee nézte őket egy percig majd elindult, hogy körülnézzen még egy apró dolog után a piacon. Tervei szerint miután kiválasztotta merre indul tovább a tanulásban, hazatér látogatóba Monéhez. Szinte már alig várta. Az éjszakai neszek sokáig elnyúltak az időben.