VGy Monty blogja

Rég volt, hogy idetévedtem, de most szükségét érzem, hogy leírjak egy-két gondolatot!

Itt vagyok köztetek, versimről vagy nem nyilatkoztok, vagy "profizmusomra" hivatkozva írtok túláradó dolgokat. Tudom itt a lehetőség, hogy kirakatba tegyem írásaim, de ez nékem nem fekszik, én a legtöbb verset magam keresem meg, még a tietek között is, s hagyom, hogy hasson, ha nem jön át elsőre nekifutok mégegyszer  és csak akkor adom fel, ha valóban nem mond semmit. Kritikáim keménynek tünhetnek, de építő jelleggel írom őket és semmi esetre sem sértő szándékkal, ha bajom van valakivel, megkeresem email-ben. Nem vagyok tanúlt költő, még éretségim sincs, élettapasztalatom van, de az dögivel, s hiszem, hogy ez többet ér bármi sulinál. Furcsa, hogy mihelyt jelenkezem a társalgóban, hirtelen elhallgattok, ami kissé rosszúl esik, de sebaj. Azért sok jó dolog is megesik itt velem, új barátokra teszek szert, kikkel időröl-időre levelezek, s megtudhatom a lényeget, mit érez, ha verset ír, így könnyebbb megértenem és személyessé válik az írás.

Ha ide látogattok és olvasnátok bejegyzésem, ne feledjétek, hogy ugyanolyan versíro vagyok, mint ti, csak másként...! 

                               Európa, hát csak halljad

Harangok járnak, lábra kélve,

Fények futnak nagy sietve,

Rókák, nyulak összebújnak,

Félnek a tájak, nem alusznak.

Könyvek lapja belesárgul,

Szemek fénye elhalványul,

Országot szólít halk moraj,

Felelet rá nagy robaj!!!

„Kicsi ma még, de naggyá lészen”

Imádkozik egy öreg Székely,

Európa, hát csak halljad!

„Magyar ma is Kárpátalja...”

Harangok zúgnak, meg se állnak,

Egy egész nemzet visszavárja,

Mit Trianonban belőlünk kitéptek,

Az árván is szép felvidéket!

Nem kell több, csak amink volt,

A föld, mit átöleltek a Kárpátok,

Adj Uram, igazságot e kis népnek,

Add, hogy még én is megéljem!

Ezt a versem, kedves levelező társam kérésére és tanácsára raktam ide!

Nem politikai eszköznek írtam, bár kérték, ilyen jellegü felkérésre nem adtam ki, a véleményem magánvélemény, s pusztán hazaszeretetem késztetett arra, hogy megalkossam nem bántó szándék!!!

Egész életemben ösztönösen megtaláltam a jókat, ritkán hagytak cserben az érzékeim, a hétköznapokban mégis a sunyiknak, a köpönyegforgatóknak is sikerült a közelembe jutniuk aminek nem igazán örülök, de ki is boldog ilyen emberek társaságában.Kerülöm ezmiatt az embereket, sőt az igazat megvalva megvetem az emberiséget, önmagában az ember csodálatos tud lenni, de nagy egészében csupán férgek kik kiszipojozzák a lakóhelyüket.., szánalmas! A technikai fejletségünk lehetővé tenné, hogy szép lassan visszaadjuk a természetnek mit ezeddig elvettünk, de a profit hajkurászása, a pénz istenítése,bálványozása nem engedi ezeket az igencsak költséges technologiák bevezetését, s ha ebbem az ütemben rohanunk a végkifejletek felé már módunk sem lesz és ez azért bosszantó. Háborúzgatunk, lemészárlunk egy-két százezer embert, köztük gyereket és öreget egyaránt, a maradék ásványianyag készletünket teljesen feléljük, mondván ez az én életem az utánam jövők levannak ........, s mindez csak a jéghegy csúcsa, mert nem csupán a mi jövőnket pecsételtük meg, de az emberi fajon kivül az összeset! Hát ezekután legyen bizalmam bármiben is?! Kicsiny hazámban sem az a fontos hogyan éljük túl, sokkal fontosabb, hogy ki ül a tronon, hány pártfogója van ennek, meg ennek, s hogy ki épp az aktuális bohóc kit a bulvár felemel. Cirkuszt a népnek és kenyeret mondták a római uralkodók, nos cirkusz az van bőven, kenyér már kevésbé, de mig akad a médiában valami konc addig a drága lakosság elcsámcsog rajta.  Nyolc, tíz éve  sajnálattal adóztam az utcára került emberek felé és a szűkebb környezetemben úgy sgítettem ahogy tudtam, hol ruhával, hol élelemmel, egy-két emberi szóval, tanáccsal, hogy hol kaphatnak munkát. Ma már nem, nem mert ezek a "sajnálatra méltó" emberkék a társadalom piocáivá lettek, s hiába bármi segítség nem kérnek belőle, a rendszer mi felépült teljes mértékben kiszolgája igényeiket, amik lássuk be nem túl magasak, sőt ismerek köztük olyat aki havonta többet keres ugymond nyomorából, mint egy kétdiplomás  tanár. Jó lenne hinni, hogy  megváltozik minden, de ésszel ez alig hihető, még jó, hogy  a  szívemre  is szoktam hallgatni így nem kell feladnom minden reményt...!

Lelkesedésem nem lohad, a költészet szent számomra!-hogy miért?!

Nem azért írok

Nem azér írom versem,

hogy lomha időm elverhessem,

engem ezért bárki szeressen,

hogy bűneimért így fizessek!

Nem azért írok, de muszáj,

éles betűkkel faragni azt mi fáj,

ha nem hallik mit szól a száj,

s keserűn gyűlik számban a nyál...

Nem azért írok szép sorokba,

hogy helyettem álljon bárki sarokba,

odaállok, ha kell, igaz morogva,

várva hülye vádjaitok szorongva...

Nem azért írok, de tudd, hogy kell,

úgy lüktet bennem mint a szerelem,

foggal-körömmel szakít rést a lelkemen,

a feltörni vágyó vers, a szellemem...

Nem azért írok, hogy eladhassam,

de, ha tetszik elolvashasd,

hogy másoknak is átadhassad,

barátiddal bátran megvitathasd...

Nem azért írok, de tudod már,

mert le kell írnom, ha szép a nyár,

ha Múzsám csókja csókra vár,

írnom, míg el nem visz a szép halál!

Talán most te is megérted Kedves olvasóm, tudom nehéz lemérni egyetlen versből az elhivatotságom mértékét, de az nem is mérhető! Életvalóságokat, álomtényeket az elme furcsa játékait a szerelem átélését, túlélését, a mindennapok keservét, szépségét, mind- mind megírtam már, s hiszem nincs még vége, ha rálelsz egy-két írásomra kérlek ne szaladj el felette, szívből írodtak!

Közel a negyvenhez azt gondóltam már nem találok lelkesítő dolgot az életben, s lám bekötettem a netet és rátok "Poetesekre" találtam.

• Jó kis csapat verődött ezen a lapon össze, az igazi naiváktól elkezdve a vérprofi költőkig, s hogy ki hova tartozik az a hozzászólásokból valóban kiderül. Én nem vagyok se rímelő, se vérprofi, egyszerüen csak költő, aki jön-megy az emberek között és jegyzetel. Élek, úgy ahogyan senki, mégis úgy ahogyan mindannyian, ti élitek én megélem a dolgokat, receptoraim az elmúl idők keservének köszönhetően tű élesre hegyeződtek, így nem nehéz megélnem mások dolgait, érzéseit.Szűkös baráti körömben én lettem a lelkiszemetes, ők nem vállalnák dolgaik elmesélését, hát majd én megosztom veletek, hogy okuljatok, tanúljatok beőle.  Érdekes dolog ez, mások bajában igazán társ tudok lenni, mig magam gondjait nehezen orvoslom, mint a sebész ki retteg, ha kolégája operálja vakbéllel....