Búcsú a téltől

Költözés előtt állok. Nehéz döntés eredménye. Mennék is meg maradnék is, de fájdalmas lenne maradni. Ezt hozta ki belőlem.

Búcsú a téltől

Szétmorzsol az élet
porrá zúz.
Lehet a szív téved
mi hozzád húz.

Eszem súgja meneküljek.
fussak messze.
Szívem kér, hogy melléd üljek
minden este.

Lelkemen sebek égnek.
szívem vérzik.
Mikor lesz vége a télnek?
Hóban járok térdig.

Nem látom a tavaszt még,
hol a kikelet?
Arra várok én már rég,
de a fagy kinevet.

A napsugarak melengetnek
olykor-olykor.
De dermesztő szelek jelentkeznek
pontban nyolckor.

Mire végre felengednék,
kiolvadnék.
Szívre szívvel felelhetnék
mosolyognék,

újabb felhők jönnek fölém.
Havat hozó,
szürke, nehéz, tömény,
fájdalomból táplálkozó.

Ígéretét tavaszodnak látom,
folyton hallom
de nem más mint egy álom.
Mindig alszom.

Ha igaz ébredésre vágyom,
új kezdetre.
Ajtómat be kell zárnom,
nyitni mást reggelre.

S ha egyszer majd tavaszt
ígérsz nekem.
S új rügyet fakaszt.
Hát legyen!

De ne kérd tőlem: Ne menj!
Ne marasztalj!
Csak arra kérlek engedj,
s vigasztalj.

Felolvasztok minden jeget,
összes fagyot,
mi még mindent befed.
Valahány sarkot.

Ha végre nyárba fordul
bennem a tavasz.
Fogam már nem csikordul.
Nincs több panasz,

majd akkor kérj: Jöjj vissza!
Akkor várj
szíveddel, mi már tiszta.
Kívánj!

Nyaramat megosztom veled,
melengetlek!
Gyomrom újra remeg,
többé nem eresztlek!