Lehetett volna másképp

Fájdalmas kötelek feszítik meg íjamon az ideget, rajta táncol a kín. 

Fájdalmas közhelyek, amiken mindennap feszítesz egy kicsit, morajlik a felszín.

A századik menyországod is egy temető, benne egy üres báb zokog. Hagyd hogy érezze a fájdalmat. Töltse meg csurig az élet kelyhét halállal. Úgy sincs senki aki ilyet elvállal.

Levelek az égnek? Egy szonett a szélnek. Egy óda a nyárnak, hiába várnak. Nem maradt másom amit felkínáljak. 

Valami más, kiben láss meg annyi bánatot, hogy megnyisson egy új távlatot?

Kiben van ennyi bátorság?  Ki sírna mellettem, ha elvetettem minden kincsem. Ez a távolság...

Látod más vagyok. Én kényszerű szabadság, meredező egyensúly, vérző szakadtság, bűneim az ég felé, tied a föld elé. Nem leszek az álmaid és céljaid közt év-relé.

A boldogság az, mikor nem fáj, nem mozog a száj és nem tép szét az üresség.

Nem folytogat a süketség, nem kérdezel vissza, nem érzem hogy koszos, nem érzem hogy tiszta. Nem érzek semmit sem. Akkor most üres vagyok? Széttép az üresség, boldog pillanatok? 

Néma önképzés a síneken, mond meg te miért ne? Kiért te is megtennél mindent.

Én csak ballagok tovább, de már itt fennt. 

Ugyanazok a körök vannak lefutva, törött karom sem lett ép. Ön vagy én? Megérteni nemtudna? Lehett volna másképp.