Élet egy téglalapban

A szellő illata ugyanaz mint tavaly
Fénycseppek játszanak az orgonán
Szivárvány cimbalom dallama zavar
Túl korán, túl korán...
Ugyanaz a melegség, tán szeret még?
Menekülő füstfelhő, hosszú utazás
Minden egyes állomás egy csillag
Örrökké kutatás és bűntudat, mindenki itt hagy.
Én is itt hagyom ma önmagam.
Hiába táncol bőrömön a nyári napsugár
Ha a lelkem hazug s romlott, engem is utál.
Utálok az lenni aki vagyok, de más nem lehetek,
Nem engedhetem el a kezedet, mi eddig vezetett.
Csak az ablakom maradt ahonnan.. légy erős,
Ez posztmodern hazugság 20% fényerő.
Nem látok rendesen pedig az ég is tiszta,
Látom a zöldellő tájat, kirándulós képek, felfokozott hangulatban égek, azt hiszem lapozok, nem bánom ha megbotlok és kihullik a kezemből az életem, pókháló szőtte repedések közt szűnik meg az értelem.