seffy88EKy blogja

Jóska prímás volt a farsangi bálokon, ahová elkísérte felesége is.

Kedves párja gyakran egyedül ült, míg ő a hegedűjével, nótás jókedvével, mulattatta a népeket. Szép lányokat, asszonyokat, azokat, akik ezért őt körbevették, szeretgették simogatták, kis pálinkával, jó borocskával megkínálták, sőt, mézes mázos szavaikkal csókra csalogatták.

Ült az asszony, táncolgatott is, néha-néha odanézett, párja vajon meddig állja, az meg csak-csak mással járta. Mert éjfél után már járta, ropta, tekergőzte azt a fidres-fodros cifraságot, a bubi frizurás Melániát! Megsokallotta ezt Jóska párja, odapenderült hites urához, majd aztán csak ennyit mondott.

• Jóska párom, gyere velem, mert a csizmám sarka, talpa, ráncos szoknyám, pöndöly aljam, kalárisom, no meg a jó botom, serceg, zizzen, csusszan, koppan, táncolni való kedvük van!

• Csürdöngüllőst járjad párom, botos táncot, cifra népet hagyd már, gyere vélem, kincsem, szerelmetes gyöngyvirágom. -

Jóska füle rest volt erre, nem hallotta, a sok nótás kedvű dalos vendég, muzsikája, dala, tánca elmulattatta, kedvesére rá se gondolt. Lett is ebből kalamajka!

Szép asszonya odahajlott, szájára egy csókot nyomott. A botjával eltángálta, de még az a cifra dáma, no meg a sok kedves vendég is kapott a botos táncba!

• Gyerünk haza, elég vót mán a mai táncból, – replikázott Jóska asszonya. Lassan, nagyon lassan elbúcsúzott Jóska, a szíve fájt nagyon, hegedűjét tokjába berakta, öltözködött, s mint egy öregecske medve, morgott, zsémbelődött, de azért csak kikotródott.

Otthon, Jóska szegény, fájós lábán táncol lassan, mert az asszony nem tágít, – így jár aki csalfa, barna bajszát pödörgeti, illegeti, kelleti magát, még a kalapját is ott felejti! -

– Jóska párom, figyeljed csak, szólt asszonya, nézz ide la, híre ment az idei farsangi bálnak, világhálón csúfra jártad, föltette a You Tubera a koma, vagy tán a sógor, amint az asszony a botos táncot járatta volna Jóskával, de az nem akarta, a gyáva, lusta addig ropta vóna, amíg az ereje el nem hagyja. Tán még másnap is, harmadnapig is kitartott volna, ha az asszony haza nem zavarja.

• Ezt a szégyent, jaj szegény fejemnek, jajgatott csöndesen Jóska, megfogadta, hogy eztán biz asszony nélkül megy a bálba muzsikálni. Mérgében a régi PC-t a kukába dobja belé, hisz vírus van már nyakán éppen elég, biztosan a koma is rárakatta direkt, hogy elroncsa a kedvét, mert irigye!

• Jóvá kéne tenni ezt a dolgot, – mondja ki nagyon halkan, gondolkodik erősen, asszonykáját átölőlé, derekát sendergeté, szép szóval, lágyan, karolva, sóhajtozik.

• Fáj a hátam, jaj a lában, jaj a gépem, ez mind-mind miattam van! Csókolgatja orcáját, kezébe fogja, csepp asszonya meg vigasztalja.

• Jól van ember, gyerünk má, no... majd iszunk rá egy kortynyit, vetett ágyba vóna jó má, átölelve kettecskén, békességbe.

• – Hát, ha hónapra megjavúnál Jóskám, egyetlenem, oszt a géped nem vóna neked olyan fontos, mer inkább engem szeress, helyette igazán, az jó lenne ám! Örülj, hogy a hegedűt el nem kaptam, minden másod megmaradt, ugye, engem szeretsz nem azt a masinát!

• – Dehogy szeretem én nálad jobban azt a masinát, dehogy édes párom, meglásd, most már jő az álom szemeinkre, s látunk álmot, szép jövőt, kis gép is jó no, Te asszony, de ahhó meg nagy szemüveg kő! Én azt mondom.

• Csend ereszkedik a házra a párnára, az ágyra. Majd egyszer csak így szól asszonykája.

• – Bánnya - kánya, vigye kánya, gyűjtünk rája, majd tavaszra, nyárra. Ó de szépen muzsikáltál, de szép verseket írtál azon a nyavalyás gépeden, Te drága Jóskám!

• Józsi, feküdj, sebaj kedves, feküdj ide é, majd meglátom, mint tehetnék én néked annak érdekibe, hogy vegyél egy másik gépet! -

• – Jó, jó, megyök már no! Oszt el ne felejtsd, mi volt az az álom, amibe megálmodod, angyalom, virágom!

• Reggel gyorsan leírjad, el ne felejtődjön mire megvirrad! Én is leírom amint megébredök, összebeszéljük azt a két álmot, s megoldódik ez a nagy bánat, ugye lelkem galambocskám?

• Szép nap volt ez édes Jóskám, büszke vagyok rátok. A hegedűdre, gyönyörű hangodra ahogy ott a bálba énekeltél, szép dalodra, szép táncodra, még arra a sok fehér népre se haragszok már, csak aludj lelkem, s haggyá má no, hagyj má no, Te, mit csinálsz no, Te-Te...Hé, ne Jóskám, aludj má!!!

Írta: Bordás Kata

Anya mesélj

Hányszor másztam föl az öledbe, s kértelek. – Anya mesélj nekem, királyokról, királylányokról, hercegekről, a tündérekről, a boszorkányokról, meg mindegy hogy kikről, csak kérlek mesélj anya!

Magadhoz öleltél, én pedig ittam minden szavad. Elvittél egy varázslatos világba, oda, ahová csak mi ketten ismertük az utat, Te és én. Meséltél nekem egy szebb világról, olyanról, ahol nincs szegénység, nincs betegség, ahol a virágokon döngicsélő méhecskék gyűjtik a virágport, s szorgalmasan hordják a kaptárba, ahol a mézet termelte a Lajos bácsi. Meséltél a tavaszi szellőről, aki táncba hívta szél úrfit, aki a tavasztündérnek átkarolta nádszál vékony derekát, kezéből majd kicsúszott és együtt röpültek el a hét mérfölddel távolabb lévő kristálytiszta patakhoz, szomjukat és vágyukat oltani. Az óperenciás tengert lehet, hogy csak Te találtad ki, akkor én nem gondoltam erre, csak hallgattam édes hangodat. Elalvás előtt mindig betakargattál, néha még éreztem puha ajkad érintését a homlokomon, és tudtam, hogy ott maradsz velem egészen addig, amíg el nem alszom.

A fiúk nem igényelték a meséket, ők minden este ott ugrándoztak, kardoztak lefekvés előtt, a hatalmas nappaliban, hangjukkal megőrjítve a szomszédokat. Népes család voltunk, ma úgy mondják, amolyan olaszos temperamentummal megáldott. Szüleinktől mindig azt hallottuk, hogy jobb ha ilyen elevenek vagyunk, mint ha ott gubbasztanánk a sarokban. – Ugye drágám, mondta mindig Édesapánk, a fiúk rosszcsontok, na de ez kicsi lány, angyalnak született biztosan, ezzel soha semmi baj nincsen.- Igen Kedves, a kislányunk valóban nagyon csendes, szófogadó kedves gyermek. – Magadban pedig azt gondoltad, nem lesz ez így jó, ez a lány felnő majd, de ha ilyen szótlan marad, nem kell az egy legénynek se feleségnek. Lehet akármilyen csendes, szorgalmas, házias, ha egy hangos kacagása sem hallatszik soha, nem veszi azt észre senki se. Mert Te tudtad, hogy a nevetés megszépít, boldoggá tesz és nem akartad, hogy a kislányod csúnya boszorka legyen, azt meg főleg nem, hogy boldogtalan. Mondtad is gyakran, – mosolyogj édes kislányom, olyan kedves szép a mosolyod, olyankor még a szeplők is mosolyognak az arcodon.- Na igen, azok a szeplők nekem már akkor sok gondot okoztak, sokan csúfoltak miatta, én meg sírtam emiatt. A testvéreim megvédtek a csúfolkodókkal szemben, de attól még én azt gondoltam, hogy én vagyok a világon a leg- rútabb boszorkány. Nézegettem a tükörben az orromat, vajon vasból van-e rajtam, kampós-e, mint a vasorrú bába történetében szereplő lánynak. Nem volt nyugtom. Egyszer elcsentem az iskolából a krétát, jó vastagon bekentem magam és úgy mentem haza. Összecsaptad a kezedet és a kötényedet csapkodtad, hatalmasat hahotázva rajtam. Meghallotta Fickó, odaszaladt. Máskor apró vakkantásokkal szokott üdvözölni, de akkor vinnyogva futott a kert legtávolabbi sarkába. – Na, gyere lányom, mossuk le ezt a fehérséget rólad,– szóltál elcsukló hangon, s miközben egy szappant adtál a kezembe, megérdeklődted, hogy ugyan mire gondoltam, amikor fehérre kentem magam, tán a cirkuszi Peti bohóc járt az eszemben, tán csak nem bohóc akarok lenni ha megnövök? – Ugyan anya,- csattantam fel élesen! – Nem gondolod komolyan azt a bohócot, ha nem tudnád én királykisasszony akarok lenni, már sokszor meséltél róla és olyan szép akarok lenni, hófehér legyen az arcom, ében fekete a hajam, cseresznye piros meg a szájam, hogy jönne ehhez hozzá a fehér kréta? – De anya, a szeplők miatt, hát tudod.... vagy azt nem lehet valahogyan a bőrömből kiradírozni? – Anya, kiáltottam hirtelen, tudod Te azt a dalt, hogy az én apukám egy olyan híres bohóc volt.....- trallala, trallala, anya én mégis bohóc akarok lenni, hogy olyan híres legyek mint amilyen az apukám a dalban! – Ilyen kerge lánya nincs más senkinek, hahotáztál, mert akkor döbbentél rá, hogy tudok én olyan igazán jókedvű, rossz csont lányotok lenni, mert nem igaz az, hogy én angyalnak születtem, sőt, bennem inkább egy ördöglány lakozott már akkor is, nem angyal. Csak szeplős és nem szeplőtelen! Amikor a kamaszkorom elkezdődött, akkor meg akkora szám volt, de akkora, hogy senki nem jutott tőlem szóhoz, pedig voltunk a családban szép számmal. Ugye ott voltak a szüleim, meg a négy fiú akik közül ketten előttem, ketten pedig mögöttem születtek. Te mindig mondtad, hogy nem előttem, meg mögöttem, hanem korábban és későbben a helyes szó erre, de mondhattad én kitartottam az én mondatom így hangzott, hogy ha meséltem a családomról, hogy van a Bandi, meg a Barni, azok születtek előttem, vagyok én, és van a Gézu meg a Bélus, mögöttem. Így van ez jól, fontoskodtam, ha valaki javítani akarta. Nekünk olyan csodálatos életünk volt, úgy szerettem ebbe a nagy családba beleszületni, – igen Anya, tudom, ezt sem mondtam most jól, – de kérlek ne javítsd ki még ma is. Felnőttem, s ha ilyeneket mondok, az csak amiatt van, mert nagyon szeretlek benneteket. Mert annyira jó nekem most látni benneteket, szerencsére még él mindenki és ez a csodálatos a technikában, hogy mindenki mindenhonnan videóhívást kezdeményezhet, és össze tudunk ülni egy hatalmas traccspartira. Nem ez a neve, hivatalosan konferencia beszélgetés, vagy zoomolni. Megint kibújik belőled a magyar tanár, s én ma nem bánom Anya. – Na de mondd, hol van Apa, miért nem ül melléd, nagyon szeretném látni a kackiás bajuszát, a Kossuth-ra hasonlító szakállát, a nevető tekintetét.- – Jön az lelkem, jön mindjárt, légy egy kicsit türelemmel, hozza a meglepetést, amit nektek szánt karácsonyra. -

El nem tudom képzelni, vajon mi lesz az? Így hogyan akarja átadni, a fiúk se készítettek semmit, én sem csomagoltam az idei karácsonyra, nem találkozhatunk személyesen, a világon mindenhol vészhelyzet van. Egyébként is elmúlt már karácsony, ma szilveszter van, holnap újévet ünnepel a világ. Persze, képzeletben mindenki az otthoni karácsonyfa előtt áll, a fiúknak is van családjuk, nekem is itt a férjem, a lányom és annak a barátja. Megmutatták az eljegyzési gyűrűt, egybe kelnek amint lehet, ha jön az új év és lesz végre kikelet, szép tavasz és nyár szabadon, maszk nélkül és vőfénnyel, násznéppel. Gyönyörű menyasszony lesz, szebb, mint én voltam. Amikor engem a férjem megkért, még mindig ott volt az arcomon az a rengeteg pötty, de mivel ő ezt annyira szerette, én is beláttam, hogy ha azt szereti, hát akkor biztosan kell az neki, meg ha én is, akkor nincs velem semmi baj. Kicsi lányom ezer csókkal, simogatással halmozott el és ebben a szeplőimnek nagy szerepük volt én úgy hiszem. – Szia drága Fannikám, szervusztok gyerekek! – Apa egy piros szalaggal átkötött csomaggal a kezében érkezik. – Hahó apukám, de jó hogy látlak, – meg a többiek is ezt kiabálják egyik innen, másik onnan, bele a kamerába. – Na, mit látok a kezedben, bontsuk csak ki, bontsuk csak ki, kórusban követelik már a többiek is. Anya átöleli Apa vállát, szemében boldogság, és szép lassan, ketten bontják ki a meglepetés csomagot. Leteszik a kis asztalra, oda, ahol a fa áll, díszes gyertyáit meggyújtják, mindketten a kamerába néznek s egyszerre mondják: – Boldog ünnepeket kívánunk drága család, boldogság, hogy mindannyian együtt vagyunk, szeretünk benneteket. Ez az ajándék pedig mindenkié. Nézzetek csak bele, remélem örömmel látjátok a régi fotókat, emlékeket, s Te kicsi Fannim azokat a meséket, amelyeket annyira szerettél elalvás előtt hallgatni. Nézzétek fiúk, a kicsi kardotok itt van lefotózva, s mindenkinek van még itt a fa alatt egy doboza, amiben a gyermekkori játékokat, rajzokat őriztük meg számotokra. Az első évtől egészen addig, ameddig itthon laktatok. –

Megható ez a szeretet, ez az öt doboz ott ragyog mindenki előtt, mindenkinek benne van az eddigi élete, a szüleink szeretete, gondoskodása, gondolata. Csend ül le közénk, szó nem hagyja el ajkunkat.

Én könnyeimmel küszködök, nem látok tisztán és fogalmam nincs, erre mit mondjak. Anya kezében tart egy könyvet, amire arany betűkkel van ráírva. Anya Meséi.

A döbbent csend után elsőként Gézu szólal meg. Talán, mert mindig is ő volt a szószólónk, ha bármit tettünk, ő mondta el szép, cikornyás szavaival a rosszat úgy, hogy abból nekünk bajunk soha nem lett. – Szeretünk benneteket, drága szüleink, hálásak vagyunk és köszönjük, hogy életet adtatok nekünk, köszönjük a szeretetet, a törődést, a taníttatásunkat és megígérem, hogy mi nagyon jó testvérek leszünk és jóban, rosszban együtt leszünk. Most a COVID vírusa elválaszt bennünket egymástól, de hiszem, hogy hamarosan együtt lehetünk, átölelhetjük egymást. Vigyázzatok magatokra mi is vigyázunk magunkra, egymásra. Gyertek testvéreim, mondjuk egyszerre a kamerába, mindannyian.

– Drága Család, boldog új évet kívánunk, legyen 2021 sokkal szebb és jobb, mint ami eddig volt. – Hozzuk gyorsan a pezsgős poharakat, hamarosan éjfél közeledik és koccintsunk a virtuális térben, legyünk mindannyian egészségesek és boldogok! -