Hová tűntek a betűk

Lengyel Sára: Hová tűntek a betűk

Első fejezet

   Az iskolában közeledett a tanév vége, vagyis a VAKÁCIÓ. Reményteli arccal kérdezték a gyerekek a tanár nénit:

-        Tanár néni, tanár néni! Mit csináljunk a nyáron, mit olvassunk, mit tetszik ajánlani?

-        Hát, olvassátok el A Pál utcai fiúkat - válaszolt a tanár néni.

-        Azt Molnár Ferenc írta, igaz?

-        Igen, Jancsi, Molnár Ferenc írta.

-        Olvasónaplót is készítsünk?

-        Igen, Eszter.

            A nyáron a gyerekek a kötelező olvasmányt olvasták. Egyik reggel Eszter valami furcsát vett észre, és gyorsan futott legjobb barátjához, Jancsihoz:

-        Jancsi, Jancsi! Eltűnt a P betű a címből.

-        Eltűnt? Hogyhogy? Hová? - kérdezte zavarodottan Jancsi.

-        Nem tudom, tegnap még megvolt.

Kinyitották a könyvet, és ott nézték.

-        Egyre több betű tűnik el… - kezdte Jancsi.

-        Hmm, egyszerűen csak úgy elpárolognak - mondta ezután Eszter.

-        Ha így folytatódik, nem lesznek betűk!

-        Keressük meg őket! - mondta kalandvágyó tekintettel Eszter, és elővette nagyítóját, amivel nyomozósdit szokott játszani.

-        Na, ne szórakozz! - lökte meg nevetve Jancsi.

            Komolyra vették a nyomozást. Kinyitották a könyveket, és nézték bennük lent, fent, a kép mellett és a cím alatt is, hogyan halványulnak, majd tűnnek el a betűk.

-        Nézzük meg, vannak-e valamilyen nyomok! - javasolta Eszter.

-        Jó ötlet - helyeselt Jancsi.

Kerestek nyomokat az asztalon, a padlón, és még a kertbe is kinéztek, de semmi. Az idő járt, a betűk pedig nyom nélkül fogytak.

            Közben mások is észrevették, hogy eltűnnek a betűk. Főleg a kirakatok feletti feliratok lettek nagyon hiányosak. A felnőtteket nem nagyon izgatta a dolog, inkább a gyerekekben támadt fel kíváncsiság, a kutatás vágya.

            Jancsi és Eszter is kimentek az utcára, hátha ott megtalálják az eltűnt betűket. Jól gondolták, ugyanis a kirakatbetűk színesek voltak, és észrevették, hogy csak ők hagynak nyomot. Igaz, nehezen észrevehető nyomok voltak, de a két detektívünk felismerte őket. Követték a nyomokat, melyek leginkább színes betűruhadarabokra emlékeztették őket. Az idő járt, a betűk fogytak, nyomozóink pedig egyre messzebb jutottak. A várost már rég elhagyták, és még mindig csak a betűruhadarabok sokasága volt az egyetlen nyom.

            Már kezdett kihunyni bennük a remény, hogy jó nyomon járnak, amikor észrevették, hogy a távolból közeledik egy vonat. Nem akármilyen vonat, egy BETŰVONAT!