ronica74 blogja

Merül, merül le a mélybe,

a puszta csendbe, sötétségbe.

A kedvem morc, testem fáradt,

mert hiába láttalak, s vártalak.

Fénykép csupán semmi más,

tán ez is csak látomás.

1996.02.17. 17.19h

Én vagyok magam a kóbór lélek
Pedig van Ki szeret, s van Ki éltet.
Lelkem elveszett, s testem lanyha.
Eszem súgja, Ne menj arra!
 
1996.02.17.  18.30h

Felnőtteknek nem hittem,

s mindennek nekimentem.

Önfejűséggel nem lehet

elérni semmit sem.

Csak egy kútba ugrassz,

ha önfejűségedre hallgatsz.

Így hát kislány, s Ti kik kezdtek felnőni,

sajnos példámból tudok kiindulni.

S e versikével szemeteket felnyitni.

1996.02.17. 17.57h

Valahol a szerelem olyan, mint egy egységes termőfa, mely réteken is mezőkön is itt-ott megtalálható.

Ontják tavasszal a rügyeiket s nekilátnak a virágok előkészületeinek, majd illatukkal csalogatják a dolgozó méheket.

Kaptárukba hordják a lábukra ragadt polleneket, átadva a bent élő többi dolgozó méheknek.

Telihordták kaptárjaukat s megpihennek végre.

Letisztulva, örökre, nyugovóra térnek.

Írta:

               Gyurján Veronika

                                                                1995.11.29. szerda 23.33h