Fényképalbum

Csak csillag ragyogott, fekete volt

Az a tengerkék színű rengeteg,

Hol a fák sóhaja álmosan szólt,

És nem zizegtek a falevelek.

Eltűnt a nap. Elrepült messzire,

Úgy, ahogy’ én siettem hozzád,

Elhagyta barátait sietve

Az elfáradt, tündöklő napsugár.

Csendes a táj. Csendes és fekete,

Nem füttyentenek már a madárkák.

Szerelmesen alszik már az élet.

Az anya gyermekét lefektette,

A világra ráhúzta paplanját.

Mindenki aluszik némán, szépen.

Amíg csókolja kint a virágokat
A némán nevető lágy napsugár,
Addig kívánom én is csókodat,
Mint a hűs kék vizet a kismadár.

Ameddig táncba viszi a szellő
A rózsaillatú tulipánokat,
S míg itatja őket ezer felhő,
Addig kívánom én is csókodat.

Aranyba borultak már a rétek,
Zöld illatú virág újjáéled,
Nőnek újra a komor fa alatt.

És ameddig süt ezer napsugár,
És ameddig nő ezer szép virág,
Addig kívánom én is csókodat.