Óceán

                      Óceán

Rájöttem a szív hatalmára,

amely végletekből végletekig sodor.

Az éles-édes fájdalom,mely

boldoggá tesz,de mégis

a sírba fektet...

 

….......Elindult hát a kis csapat,nem sejtettük mi vár még ránk,de célunk közös volt és ez hajtott minket előre,tudtuk,együtt átélhetünk száz csodát.....

 

Leszálltunk a repülőről,gyermeki ámulattal figyeltem,a sok-sok embert a mozgólépcsőn.  Volt valami félelmetes benne,a lépcsők nagyon meredekek voltak és nagyon kapaszkodni kellett,hogy le ne essünk. Mielőtt kiléptünk az utcára egy tábla hirdette,figyelmeztetve a tudatlanokat:Itt hagyd el a magyar szót,az utcára kilépve csak angolul és franciául beszélj.  Az utca tele volt sikátorokkal és sok-sok bazár ékítette a szürkeséget.

Barátnőm betért egy Eldorádóba,én is utána léptem,szeretek oda járni,tele van sok-sok nekem valóval....Vett egy nyakláncot,én gyűrűt akartam,rám nézett és azt mondta,ne vegyek,neki sok van,ha kell akkor nekem adja mindet.  Az árus élesen figyelte magyar szavaink,majd megszólalt anyánk nyelvén,szívem majd kiugrott a helyéből,ezt a csodát...ennek a Gammapolisznak a zajló fergetegében tudatlanul pont egy földink üzletébe csöppentünk.  Elmeséltük tömören utazásunk s a lényeget amelyt már születésünk óta vágyunk...  Itt vagyunk a hatalmas óceán városában és nem sokára érezhetjük lüktető erejét,zsongító,bénító hatalmát.

Hirtelen megjelentél,éles fájdalom hasított belém.  Amíg mi útbaigazítást kaptunk az álmunk felé,addig te lányokat szedtél fel...kettőt is. Szinte rád másztak és te élvezted,...élvezted hatalmad a női nem felett.  Beültünk a kisbuszba alig fértünk el. Előttem ült,átölelte a lányokat,és eljött a pillanat...Kétségbeesett vergődő szívvel,némán rezzenetlen arccal figyeltem vajon meg teszed-e...szeretsz-e?   Vajon igazak-e szavaid,vagy csak ámításomul szolgáltak.

Megtette...megcsókolta hol az egyiket,hol a másikat,miközben végig nézte reagálásom.  Fájt,némán magamban zokogtam,de tudtam,már nem sokáig,mert lassan kiölöd belőlem az érzéseket,és akkor már nem fog fájni,számomra semleges leszel. Már ez a tudat is térdre kényszerítette lelkem.  Megborzongtam...kint csodás táj vette körül a buszt,de én fel sem fogtam létezésem...  Nélküle oly magányosak a pillanatok,fájnak a napok s kietlenek a holnapok.

Megaláztál,...szándékosan,nem féltetted szívem,nem is törődtél vele sosem...  Barátnőm megszorította a kezem,ő érezte fájdalmam.  Abban a kézszorításban minden benne volt.  Meg álltunk,letáboroztunk,lassan itt az este és az óceán sehol,nem találjuk. Vajon az is elveszett mint az álmaim?

Kiléptem a buszból,nem láttam a szememtől semmit,a fátyol mely már oly régóta leakart ereszkedni,már lassan céljába ért.  Elfordultam,nem akartam,hogy barátaim lássák amint könnyeim uralmuk alá veszik rezzenetlen arcom.

Homokbuckák,semmi mást nem láttunk csak homokbuckákat. Némelyik dombnyi nagyságú volt,ránéztem a tájra és rokonomnak éreztem,oly sivár volt...  Reményt vesztve,némán zokogva,céltalanságom teljes tudatában bukdácsoltam a buckák között. Nem számított merre,csak mentem és mentem.

Úgy éreztem,nem vigasztalhat többé meg semmi és senki...   Hirtelen az egyik bucka túloldalán meg láttam az óceánt...  Szinte fel sem fogtam,hogy ezért utaztunk ennyit,álmodoztunk,hittünk és reméltünk...már nem érdekelt.

Nem érdekelt,hogy éjszaka hideg lesz és fázni fogok ha vizes lesz a ruhám. Ruhástól belevetettem magam a habzó fergetegbe,hogy lemossam magamról fájdalmam....

Majd a szívem kitépte magát a helyéből,a lelkem végre felfogta hol van,és ujjongva, immár nevetgélve hemperegtem a hullámokban.   A többiek csak ekkor vették észre,hogy eltűntem,kerestek és amikor meglátták a hullámzó csodát,örömrivalgással fűszerezve belevetették magukat a vízbe.

Még Ő is...

Körülöttem halak hada,velem együtt táncoltak a habokban,egy párat kisodort a víz a partra,felvettem őket és visszadobtam:Éljetek csak...ezután én is ezt teszem.

Hideg este lett,ültünk a tábortűz körül,mindenki aggódva figyelte vizes ruhám,mely nem és nem akart megszáradni,dacolva a tűz varázsával. Némán rám nézett,szemeiben fájdalom,aggódás,:kezdett rádöbbenni el is veszíthet.... Felállt és közeledett hozzám,kábultan figyeltem minden lépését,  nem tudtam mi járhat a fejében,mi élhet a szívében,csak egyet tudtam:szándékosan bántott,szívtelen,mert előbb kicsalta szívem,majd eldobta a többi közé.  Jött,talán jó szándékkal jött felém...lassan odaért...

 

Felébredtem...az álom huss elszállt,a komor néma,bús érzés megmaradt,még mindig fogságába tart...mert tudom:lelkem üzent.

2010.06.26. - ÉN-

 Kitaro - Agreement / Painting Eyvind Earle /