lenardjozsef blogja

575575

A kéz ujjai, lágy mozdulata, szárnyak,
mint a madárnak, messze repülnek.
S a kar együtt integet örök búcsúzást.

De ha titokban nyúl, érzéssel, utána,
a kitárt újjak araszok, érzik
az érintés valóság akaratait.  

Vajon hól érint két távolabbi ujjbegy,
szétrakott újjak közül érzékiségben,
hogy ne vedd észre, mégse az intimitást?

Vajon mit jelent a jel, melyet értek én  
fájó hiányban, érintés nélkül.
De más, ki nem tud semmit, hogy értékeli?

A kéz ujjai, lágy mozdulata, szárnyak,
mint a madarak, messze repülnek,
S a kar együtt integet örök búcsúzást.

575575

Az én mosolyom szomorú, fájdalmas, ha
nevet, szenvedő. Csóktalan ajkam
a vágy sebétől vérzik… S lobog a kendő

kezemben. Vele intek, integetek rég,
Messzire, ahol csillagos az ég.
Ma láttam: egy kis gyermek kezében fagylalt

s nyalt. Maszatos volt arca. Oda jött hozzám,
nézte arcomat. Mért vagy „somojú”?
kérdezte s mondta tovább, kérsz egy „pusisat”?

Sós ízű lett az ajkamon felejtett vágy.
Már mosolyogtam. S a gyerek puszilt,
Úgy ahogy volt, nevettünk hát maszatosan.

575575

Az én mosolyom szomorú, fájdalmas, ha
nevet, szenvedő. Csóktalan ajkam
a vágy sebétől vérzik… S lobog a kendő

kezemben. Vele intek, integetek rég,
Messzire, ahol csillagos az ég.
Ma láttam: egy kis gyermek kezében fagylalt
...
s nyalt. Maszatos volt arca. Oda jött hozzám,
nézte arcomat. Mért vagy „somojú”?
kérdezte s mondta tovább, kérsz egy „pusisat”?

Sós ízű lett az ajkamon felejtett vágy.
Már mosolyogtam. S a gyerek puszilt,
Úgy ahogy volt, nevettünk hát maszatosan.

Emlékszem mesélted,
apa mennyire szeretett.
Amikor udvarolt,
ablakod alatt ott dalolt.

Virág volt kezében,
és hitte, nem alszol. Ébren
vártad, hisz rajongott
érted, s örömöd sikoltott.

Kereslek a múltban.
Mesélj arról, ami túl van,
amirõl nem tudok,
hogy születtek csókjaitok.

S akartatok engem?
vagy véletlenül születtem?
Szíved alatt dobbant
lelkem, s messzi vitt a vonat,

veled menekültem.
Háború. S hallja még fülem
a halál zajából,
szólsz, velem vagy, mégis távol.

A múló idõben
Hargita hegyén egy õrszem.
Havasi gyopárral.
Tovatûnõ gondban szárnyal.

Szóit a jövő, vajon hova hív,
az úttalan utam véget ért.
Előttem már csak a szakadék,
és nem tudom még, hogy ugorjak e.
De hiszen már régóta zuhanok.
Többször is lelöktek, többször is 
haltam én és a nagy esemény
csak annyi, hogy végleg megöltek.
És nem tudtam védekezni jobban, 
mert az Ítélet megkötözött. 
Érzéseimbe még fogóztam
de aki  elhagyott az kötözött,
és sietett végrehajtani.
Kemények lettek vád’ arcai.