Pária

barnaby•  2014. április 2. 08:08

Szent folyóhoz ment le az a legszebb asszony
Korsótlan kupátlan, vízből hogy merítsen.
Nem bolondult ő meg; tiszta szíve lelke!
Tenyerében víz-gyöngy forog, úgy terelte
hites ura elé, minden nappal-este
szomját eloltani, szerelmét vallani...
Ám az egyik reggel buborékban látott
szerelmetes ifjút, daliát, csínosat...
Zavarodik lélek, szívben háború dúl
kavarog a folyó habos tajtékot túr.
Nem terelődik, gömböt sehogy sem formáz...
Már leszáll az este, mikor haza talál,
arca lángol, zord bú, szívét markolássza...
Tekintetét férje agárként vigyázza.
"Se hűs italom, sem báj, se szemnek kellem?"
 Rosszat vél a balga, tépi lelkét a szörny...
 
Kardot ránt, fény botlik csak rajta, hű hitvese eldől
Vért kóstol a nemes acél penge, s az cseppekben földre hull
 Életet nyer a halál olcsón, ha az elme elborul...
Hőköl ijedten a nagyúr: "Ó mit tettem, mit tettem?"
Fiára lel, s kérdi az, ki vére hullt ártatlanul, mert cseppen.
Így bűnös nem lehet, ha vasra nem alvadó.
s hol van jó anyám,hogy szomjam oltanám...
"Az ő vére az, csábult a hitszegő"!...gondolom...
Vedd az életem-apám, hogy újra lássam Őt!
Ohó, ne siess fiam, vidd kardomat előbb!
Két levágott fő fekszik, két test mellett.
Illeszd a törzsre szépséges fejét, s a karddal
érintsd, úgy jó anyád életre kél.
Loholva fut, s találja vesztőhelyen porba hullva még.
Hamar összeforrasztja, s csókkal illeti őt.
Ám az gyönyörű arc, sebtében melák testre forrt
Rossz-életűé, álnok némberé, kit atyja helyben hagyott...
Szól csalogány hangon az ő anyja. Lám fiam, a sietség
szörnyet szült, mily rút lettem én, a mindenható büntet -e
így, vagy csak álnok tréfa ez? De nem, hisz’ Ő mindent lát,
mindent hall. S e tettnek oka van. Vidd hírül, hallja atyád:
Mindegy, hogy úr, vagy szolga, nincstelen, vagy mesés kincs
a birtoka,teremtője előtt, egyenlő. Rangja nincs.
Lehet szeplőtelen, vagy tolvajként éli életét
egyformán esdekli a kegyelmet, élteti az Ő szent nevét.    
Előtte nincs hitvány, leprás- kiutált, sem főúr, előkelő...
 
Ó, én a hitvány, lenézett pária!
Dicsőségedben az égi világban
asztalodhoz engedd, hogy oda üljek!
S az ily megvetett némberek, ha tűrnek
szenvedést, Általad kínok enyhülnek...
S majdan újjászületnek ők is egyszer
kegyelmedben. Százszor tán, vagy ezerszer...

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom