Kovács Evuska Blogja Poeten

#Nosztalgia Odakint vihar van. Esik, villámlik, dörög. A fene vinné már el! Mármint nem a viharral van nekem bajom, hanem azzal hogy megint ez is Rád emlékeztet. A kapcsolatunk minden jelentősebb mérföldkövét egy igazi vihar kísérte. Volt hogy kíváncsian néztük a szobából mikor ér már véget, megesett hogy összebújva hallgattuk a kinti égiháborút. Amikor pedig véletlenül összefutottam az utcán veled, elkezdett esni. A vihar újra megérkezett hozzánk. Szeretem a vihart, és ebben a mondatomban benne van minden, mit már nem szeretnék többet kimondani.

(Kovács Evuska)

"Elhagyott a párom. Üres vagyok. Fáj a lelkem. A felsőm fordítva van rajtam. Nem érdekel, nem lényeges. Nagyobb bajom is van. A lelkem haldoklik, mit érdekel az, hogy a testemnek nevezett nagy húsdarabon fordítva van egy rongy? A hajam szerte szétáll. A szemem vérvörös és teniszlabda nagyságúra dagadt. Már csípnek a könnyeim. A szám  kicserepesedett. Harapom. Már vérzik. Remeg az egész testem. Nem tudok nyelni, nem kapok levegőt. Segítség! Segítség! Egy biztató szó vagy egy ölelés, na, az ilyenkor hol van? Emlékképek futnak az agyamban, és a szemem előtt is peregnek, mint egy gyors film."