Kety blogja

Néha azt gondolom nehéz egy írónak, amikor elkezdtem írni komolyabban 2021-ben, azt gondoltam huuu de jóóó,  milyen híres lesz a nevem, hogyne hát persze! Azt gondoltam, én kis butuska, van pár író rajtam kívül, nem lesz nehéz megismertetni az írásaim. Nagy lendülettel és  hévvel vetettem bele magam, aztán jött a sokkkk. Hittétek volna az elején, amikor elkezdtetek írni, hogy ennyi író van? Én megvallom ledöbbentem. OLyan hatalmas lett hirtelen ez a világ, amiben én elvesztem, nagyon féltem, egyedül belépni a világukba, segítség támogatás nélkül, ráadásnak Ukrajnából. Mindennap feladtam és letettem a tollat, egy-egy negatívum után hetekig nem írtam, aztán nem bírtam tovább, újra leültem és neki kezdtem, mit tehetnék, ha mindig pörög az agyam? Nem minden író támogató. ezt megtanultam. Lassan napról-napra fedeztem fel ezt a világot, tanultam, rengeteget, nem is hinnétek el mennyi mindent nem tud egy kezdő. Kicsit különlegesnek éreztem magam nem az országom miatt, itt alig ismernek, hanem mert az írók lassan kezdtek megismerni, sok facebook csoportba léptem be, csendben figyeltem és mindent jegyzeteltem. Láttam mindenkinek van mélypontja, vannak írók, akik tényleg támogatnak és barátságosak, vannak azonban, akiket a mai napig nem értek, ki hinné?  SOKSZOR KAPTAM POZITÍV VISSZAJELZÉST- MEG NEGATÍVAT. Kiderült, hogy az írók között akadnak, akik csak verseket alkotnak, vannak meseírók, vagy regény írók, megismertem a novella világát és a haikut, mindnekinek megvolt a saját stílusa és zsánere, erre jöttem én, aki....  Mindent írtam, keveset, csak, hogy megtanuljam. Mit gondoltok,milyen világ az íróké? Támogatóak vagytok, vagy inkább a háttérben maradtok?

 Egy író mindennap megküzd a saját démonaival, néha kicsit legyőzi, néha  feladja és csak vár. Az élet nehéz, sokszor a kavicsok helyett egész sziklákat sodor elénk, amikor azt hiszed nem jutsz át rajta, állj meg, végy egy nagy levegőt. Örökké nem eshet és nem mennydöröghet, előbb-utóbb jön a szívárvány, vagyis ezt remélem... Amikor azt gondolom nincs helyem ebben a hatalmas világban és túl nehéz nekem egyedül megállni a helyem, a nagy nevek között, akkor kicsit feladom, elengedem, csak leülök a szikla mellé és neki dőlve nézem mások, hogy haladnak az álmaik felé, olyanok akik előtt csak kis kavicsokat látok. Időbe telik, hogy ne írjak, az agyam nem áll meg soha gondolkodni, nem baj, ha nem ismernek, ha kevés olvasóm van, hisz ez az én álmom, írni-írni. Rendben, mégegyszer utoljára a kezembe veszem a tollat, lesz ami lesz. Lehet segítséget kellene kérnem más íróktól? Vajon segítenek? Nekik olyan jól megy, olyan ügyesek. Persze könnyű nekik, hisz csak kavics van előttük. Amikor összseszedem a bátorságom és feléjük lépek akkor látom csak, nem is kavics van előttük, hanem olyan szikla mint az enyém. A sajátomra nézve látom, nem csak nekem nehéz, másnak is vannak démonjai. OK, legyen így, veszek egy nagy levegőt vissza megyek a saját sziklámhoz, tudom jól nehéz lesz, lehet ezzel sem jutok a célomig, az álmomig, hogy megismerjék a nevem, az írásaim, de semmibaj, a lényeg, hogy nem adom fel, soha! Ha meg-megállok is néha, a könnyeimet letörölni, de megyek tovább. Mit tegyek azzal a sziklával, nem tudom meg sem mozdítani, hát jó a nevem Bahus Katalin mit nekem egy szikla, ha írni akarok, hisz én fogom a tollat. Kikerülöm a sziklát, hosszabb lesz az út, még több sziklával tudom jól, de nem baj kis idő és azokat is legyőzöm, mert író vagyok, írni akarok!!!

----Soha ne add fel az álmod egy szikla miatt, lehet akár egy egész hegy is, a célod az álmod legyen! Állj meg pihenj, aztán menj tovább, ha nem bírsz el vele semmi baj kerüld meg és menj tovább.-----

Apák napja van ma, van sajnos akik nem ölelhetik magukhoz, csak kimehetnek a sírjukhoz, vagy felnézhetnek az égre. Ne feledjétek szeretteink csak akkor pihenhetnek, ha látják, akiket itt hagytak boldogok, nehéz lesz, sosem felejtjük őket, de miattuk erősnek kell lenni. Az elengedés nem azt jelenti, hogy elfeleded, csak annyira szereted, hogy szeretnéd, ha lát onnan akkor azt látná jól vagy. Lesznek napok, mikor anniyra hiányzik, hogy szívesebben lennél vele, de.... Soha ne add fel, rövid az élet élvezd ezért kérlek...  Biztos lehetsz benne idővel könnyebb lesz, hisz amint tudod minden reggel fel kel a nap, úgy múlik az aggodalmad. Légy erső, légy boldog, ez a legtöbb amit adhatsz annak ki nincs melletted, hogy fogja kezed.

Bahus Katalin- Bucsúzom tőletek.

Ma még sírhatsz kedvesem,

Ma még lehet,

de holnaptól nem engedem,

látnom kell a mosolyod,

mert mosolyod  az én békességem.

S habár elengedem kezed,

tudd itt leszek neked.

A halállal nem ér minden véget,

abban nincs választása senkinek.

Élj boldogan! Élj helyettem!

Tudom fáj, hogy el kellett mennem

és itt hagytam minden szerettem.

De nézz csak az égre,

Látod? Ott vagyok a felhőkben.

Vigyázni fogok mindig rád,

míg világ a világ,

 de kérlek ne legyen szívedben szomorúság.

Bucsúznom kell kedvesem,

bucsúznom kell tőletek.

Nem kell félnetek, a szívetekben tovább élhetek,

csak ti boldogok legyetek,  

akkor én is békességben pihenhetek.

Amikor történik egy csapás a világban ami oly mértékű, hogy a szív is darabokban és nem tud felejteni, akkor jobb kiírni magadból, sok történetet hallottam, egyből készült egy kis novella is. Egy biztos az életben, bármivel is kell küzdened: SOHA NE ADD FEL!

SOHA NE ADD FEL!!!

– Apa- apa, Aysa megint elvette a játékomat!

– Szólj rá, ő egy lány miért akar fiús játékokkal játszani?

– Te kicsi vagy még az autóimhoz, ha eltöröd meghúzom a hajad!

– Az én autómmal csak én és apa játszhatunk, nem kislányoknak való, még a végén miattad veszítem el a versenyt és akkor apa kapja a desszertet, amit mama sütött!

 – Nem Aysa, menj és játssz a babáiddal, vagy viszem az autóm és elütöm vele barbiet!!!– 

 Aysa azonnal a mamához szaladt és panaszkodni kezdett, hogy ezek a fiúk mindig vitatkoznak a hercegnővel és apa nem tudja neki van igaza. Gyere mama verd meg őket a botoddal!–  A mama kedvesen simogatja meg az arcát és kezdi el fésülni a haját, hogy legyen jó és hagyja játszani a fiúkat, nézze csak meg anya milyen szomorú, mert nem öleli át a kis hercegnője. Aysa gyorsan fogta a szalagjait és vitte is az anyukájához, hozzábújva ölelgette, de azért nem felejtette el a fiúkat, közben az anyukáját kérte menjen oda és szidja meg, amiért nem akarnak vele is játszani!

  A kis Omar a játék közben figyelte  a kis duzzogós húgát, nagyon aranyos mondja az apukájuk. Omar kedvesen veszi az autóját és ül le a kanapéra a húga mellé, majd észrevétlenül leteszi a játékát, amint visszament azonnal hangosan keresni kezdte a kis piros tűzoltót, mikor Aysa meglátta azonnal szaladva sietett hozzá és mutatja megtalálta, megtalálta! Omar boldogan mutatja üljön le vele játszani, a kedvenc autóját a kis hercegnő találta meg ezért nagyon boldog és játszhat vele. Az egész estét ott töltötték a kanapén játszva, a két gyerek apa és mama a kis botjával, amire támaszkodik, amikor jár, mivel fáj a lába.

 Az estét anya zavarta meg és mindenkit vacsorázni hívott, miután jóízűen falatoztak. A két gyerek fogócskázva tornázta le a sok sütit és az asztal körül szaladgálva játszottak. Mama már elment pihenni, amíg apa és anya nevetve kapcsolódott be a fogócskába. Nagyon későre járt már és igencsak elfáradt a kis hercegnő, hisz következő nap mennie kell az oviba, mert hát ő az ovónéni segítője és neki kell vigyáznia a többi kis csintalan gyerekre- mondja cuki, ámde komoly arccal. 

A kis Omar egy pillanat alatt kikapta a kezéből a kedvenc barbiját és már be is szaladt a szobába vele, utána mérgelődve a kis hercegnő. Gyorsan kapja a mama botját, hogy megveri vele a bátyját, mire Omar kedvesen adja vissza, mert nagyon fél a kis hercegnőtől neveti el magát. 

Omar tíz éves és a korához képest nagyon okos. A kis húgára is úgy vigyáz akár egy nagy, habár sokszor szórakozik vele, mert pici, csak hat éves, de mindig megvédi mindentől, hisz ő a nagy testvér, hívja fel a szülei figyelmét !

Amint a kis hercegnő is ágyba bújt és Omar is azonnal bekapcsolta neki az éjjeli fényeket az anyukája, amitől jobban tudott aludni Aysa. Hamar csend lesz a hatalmas bérlakásban, hisz már nagyon késő van. Anya még elpakol és beszélget apával kicsit, aztán ők is lefekszenek. Az éjszaka közepén a kis hercegnő gondolt egyet és a szülei ágyába mászva aludt tovább az anyukáját ölelve, mikor hirtelen sötét lesz...

Omar kinyitja a szemét, viszont nem lát semmit csak romokat és port, próbál kiabálni, de nem jön ki hang a torkán. Semmit sem lát, fájdalmat érez a lábaiban, köhögve kezdi el az anyukáját szólítgatni és a testvérét. Nagyon sokáig hívja őket válasz nélkül. 

– Mi történt, hol vagyok?–   kérdezi zokogva. Nagyon sokáig sír pedig tudja jól ő már egy nagy és erős mégsem tudja megállítani a könnyeit.

– Hol vagy anya, miért nem jössz értem apa? Te vagy a legerősebb a világon, gyere gyorsan és ments meg!– szólnak az egyre gyengülő hangjai. 

Sok idő telik el, de ki tudja mennyi, senki sem jön és nem segít a kicsi fiún. Amikor már nagyon szomjas és egyre jobban fél, nem hagyja azonban abba akkor sem a szüleit hívni, mikor hangos zajt hall, mintha remegne a föld, óvatosan néz körül. 

– Anya hol vagytok már? Nagyon szomjas vagyok, fázom! Anya ne félj a lábam már nem fáj, de anya gyere értem! –  ekkor egy kicsi fényt pillant meg és egy ismerős arcot, mintha kutyaugatást is hallana, amitől a szíve gyorsabban ver, ekkor meglát néhány árnyékot, 

– Apa te vagy Tudtam eljössz megmenteni, tudtam nem hagysz itt engem!–  kiabálja rekedt gyenge elcsukló hangon. Nem az apukája volt az, néhány idegen férfi emeli ki kézről-kézre adva a kis hőst, boldog tapssal emelik ki a romok alól! A kisfiú nem lát a hirtelen fényben, nem tudja mi történt, nem látja a szüleit, a testvérét, sem pedig a házukat. Minden eltűnt, mint valami rossz álomban, amint azonban nézelődik abban a percben meghallja a mamája kedves zokogó hangját és mint, aki megnyugodott, hogy a családja jól van ájult el a mentősök karjában.

 Az orvosok nagyon sokat küzdenek a kis törékeny és teljesen kiszáradt hősért, akit azonnal a kórházba szállítanak és már vizsgálják is a lábait először, hisz azok borzalmasan véreztek a mentése során.

 A kis Omar nem is sejti, hogy sajnos a házuk romjai maguk alá temették a családját a kis hercegnővel együtt, egyedül ő és a nagymama maradt életben. 

Hatalmas földrengés rázta meg a várost és mivel éjjel volt sokan aludtak és lett nyughelyük a hideg romokban. Omar napokig aludt a szobában a nagymamával, aki egy percre sem hagyta magára és számos sérülttel, hisz tele volt minden. A kis Omar felébredve azonnal az apukáját hívja, az orvosok gyorsan adnak neki gyógyszert, amitől vissza alszik. A nagymama zokogva támassza fáradt fejét és kérdezi, mit tegyen, hogyan mondja el egy tíz évesnek, hogy nincs többé az anyukája és apukája, hogyan mondja el, hogy a kis hercegnő már nem öleli a nyakát és nem szaladgál vele, hogyan mondja el, hogy többé ő se fog szaladgálni, hogy Isten más utat szán nekik és csak ketten maradtak, hogy adhatná neki a lábait?

 A kisfiút sajnos nem tudták másként kiszedni a törmelék alól, a lábaira hullott hatalmas beton miatt mindkét lábát amputálták. A nagymama zokogó hangja tör utat a többi zokogás közepette, amivel a kisunokáját ébresztgeti és kéri ébredjen fel. A kis Omar napok múlva tér magához, amint kinyitja a szemét látja maga mellett ülve aludni a nagymamáját, azonnal felkapja a fejét, hol vannak a többiek - kérdezi körülnézve, senkit sem lát azonban, amikor ébresztgeti a nagymamáját azonnal kérdezi hol van anya, apa, hol a kis hercegnő. A nagymama zokogva csókolgatja a kezeit és gyorsan hívja az orvosokat. A doktorok sok vizsgálat után fellélegeznek, mert a fiú keringése lassan helyre állt, csak a térdeitől kellett amputálni a lábait. A kisfiú azonban folyamatosan a szüleit hívta, senkit sem akart csak az apukáját!A nagymama elmondja, hogy elmentek egy jobb helyre, rájuk az Úrnak volt szüksége. A fiú ekkor le akar szállni, hogy ő menni akar, biztos nem hagynák őt ott egyedül. A nagymama azonnal megtartotta, majdnem elesve vele, sírva kérte maradjon, ha ő is elmenne mihez kezdene egyedül? Azért hagyták ott, hogy vigyázhasson rá, hisz öreg és gyenge.

 Omar olyan szívet tépően zokogott, amitől az orvosok és ápolók szíve is megakart szakadni, a könnyeiket törölve álltak a folyosón. Omar kis idő múlva álomba sírta magát, mikor felébredt azt mondta..

– Rendben nagymama, itt maradok veled, apa azért hagyott hátra mert tudta erős és bátor leszek, hogy vigyázzak rád!–  A nagymama hangos zokogásba tört ki, a mellette levő doktor és betegek is sírtak, hisz egy tíz éves harcossal van dolguk! 

A napok alatt a kisfiú nem sírt mindent megtett, hogy bátornak látszon. A kis hős híre bejárta a világot, egy nagyon híres feltaláló doktor fülébe is eljutott a pici hős, aki elvesztette a családját, azonnal a segítségére sietett és megvizsgálta, felmérte a helyzetet, azonnal elkezdett egy számára kifejlesztett pótvégtagot csinálni, hogy újra járhasson, amikor elvitte és megmutatta a kis Omarnak és az orvosoknak, mindenki ámult szinte igazinak tűnt és sok mozdulatot tudott végrehajtani. A kisfiú hirtelen megfogta a professzor kezét 

– Doktor bácsi, mi van ha felajánlom a lábaim az Úrnak, ha nem fogok járni többé, akkor legalább a kishúgom visszaadja? – ekkor csend lett a hatalmas kórházi szobában.

– Édesem ez sajnos nem így működik. Tudod az Úrnak pont egy olyan kis angyalra van szüksége  mint a kishúgod, aki biztosan akkor lenne boldog ha látná, hogy a nagy és erős báttya jól van és újra sétál !– A kisfiú arcán a könnye végigfolyt, pedig nagyon erősnek akart látszani.

–  Rendben van doktor bácsi, maradok, újra járni fogok és megmutatom majd az Úrnak jól vigyázok a mamára, akkor biztos boldog lesz anya és a kishúgom, apa pedig nagyon büszke lesz a bátorságára!–  A doktor pályafutásán először érzékenyült el, a kisfiú hite és ereje arra késztette a körülötte élőket, hogy soha ne adják fel, hogy a bátorság mindenkiben ott van! Omar nagyon szorgosan gyakorolt és mindent megtett, hogy járni tudjon és egyedül vigyázzon a nagymamájára, aki nem tudta hova fognak menni, mi lesz tovább, de legalább ott volt neki a kisunokája, aki neki is erőt adott.