Poets

 

Még most is érzem könnyes lelked    szuszogását, érző kezeid tapintását.
Madarkád a sötét éjben mai napig keres téged,
az ő rég elveszett szerelmes társát.
Örök álomra hajtottad fejedet,
biztos voltál benne, hogy hamarosan újra kinyithatod szemedet.
Vártam én is, hogy idővel ehetem piskótád,
mivel a konyhába oly örömmel piszkoltál.

Utolsó képed az a bizonyos fehér kórház lett, mit olyan nagyon nem akartál,
inkább etetted volna a kacsákat az udvarodon a tónál.
A cigarettát halálos ágyadon sem lehetett tőled el venni,
talán nekünk kellett volna valamivel többet  tenni.

Bűnbánattal írom ezeket a sorokat,
s a torkomban a gombóc fojtogat.

Megbecsülhetetlenek a percek,
melyek most visszatérnek hozzám,
bárcsak akkor is így gondoltam volna, s akkor talán most a szívem nem szakadna tovább .

Bárcsak újra fognád kezem, s az utcán lévő plakátokról olvasnánk közösen,
majd megkérnél, hogy figyeljek rád,
ne beszélj hozzám feleslegesen.

Bárcsak újra veszekednél,
hogy ne legyek olyan rossz,
üljek le, s nézem a mesét szépen,
de már te velem  kiabálni úgy se fogsz.

Bárcsak újra várhatnálak egy hosszú idő után, hogy hívj, s megbeszéljük mikor látogatsz meg, most viszont ezt nekem kell meg tennem.

S még mindig várlak a háznál, az el olvadt jégkrémmel a kezemben,
reménykedve,
hogy büszkén nézem rám,
ha egyáltalán rám tekintesz.

Érzem , hogy jön a vég ,az ereimben a vér csak úgy ég,

naptól meleg bőrömet

hideg rázza át s , 

várom a nyugvó halált.

Fájdalmas a gondolat , hogy nincs tovább ,

s javítanom felesleges már, 

kell e a szerelem ekkor ,

mikor már a lelkem elhagyott?..

Szemeim magányba estek

kezeim savba remegnek , 

míg szívem vigyázban áll 

várja a váratlan megmozdulást..