grafén

Képzeljünk el egy színezhető, végtelenül vékony hártyát, ami erősebb, mint a gazdag szomszéd terepjárójának vadrácsa.

Micsoda lehetőségek nyílnak előttünk!

Vékony jéggrafén réteg, ami egyszerűen csak szépen csillog, semmilyen más szerepe nincs, gyakorlatilag ott sincs, mégis ott van. 

A hidegtől nem véd, egy erősebb foton is képes lehet megkarcolni, aztán aláfolyik a téli eső nappal és aláfagy éjjel.

Szóval ez a jéggrafén semmire sem jó, csak szép.  Végre valami az esztétáknak, haszontalan dolog, de művészi.

Vagy vegyük a sokkal tartósabb liftinggrafént, amit manapság sokszor imitálnak bősz fejű urak, amikor a tévében szidják egymást, mert a szebb jövőt szidalmazás nélkül talán soha nem érjük utol...

Na szóval elmegyünk szépen a robotorvoshoz,  úgy csinálunk, mintha nem félnénk, bátran rámosolygunk, mondjuk nem tudni minek, az orvosi típusú robotokban ugyanis szándékosan letiltották az együttérzés funkciót, de ez egy másik történet.

A lézeres mérések után, a háromdés nyomtatón, rövidesen  el is készül a liftinggrafén, ami voltaképpen nem más, mint egy maszk, csak ugye végtelenül vékony, felhelyezve az arcra gyakorlatilag ott sincs, mégis ott van. Egy láthatatlan maszk, ami szépen összetartja széthulló vonásainkat, eltakarja szenvedéseink nyomát.

Csak a szemből nem képes eltüntetni 

sem a boldogságot, 

sem a bánatot, 

sem a  szeretetet, 

sem a gyűlöletet. 

Azon még dolgoznak a mérnökök, részsikereket már értek is el, például a tisztességtelenség   már tisztességnek látszódhat. 

Én mára egy mosolygos grafénmaszkot kértem, mert szeretném ha ma boldog lehetnék, de ha mégsem legalább annak látszódjak.