b.flora blogja

Nevem Zaida. Esetleg a barátaimnak csak Zai. 21 éves vagyok.
A szüleimet nem ismerem olyan jól.. Ennyi amit tudok róluk:
Apám mint tiszteletbeli úr és mint gróf él valahol a Quiron-tenger egyik szigetén anyámmal. Ennek a szigetnek a grófnője anyám. Ez azért tűnhet furcsának mert ugye egy ember irányít. Nos ez itt nem így van. Vagyis csak félig. Apám és anyám együtt uralkodik.. Örököst keresnek. Mert én már nem élek velük.
 10 éves voltam mikor elraboltak. A szüleim kerestettek sőt ők is nyeregbe ültek de nem találtak. Pedig nem voltam olyan messze. Épp a szomszéd szigeten voltam de az is több kilométerre volt. És rettentő kicsi...Üzentem is anyáméknak galambbal de elfogták szegényt így nem jutott el a levelem hozzájuk. Ezután nem próbálkoztam tovább. 5 évet vártam. Végül elszöktem. Sikerült elkötni egy kisebb féle hajót, amivel vissza akartam menni a szigetemre.
Sajnos útközben viharba keveredtem. Teljesen el kavarodtam és egy másik szigeten kötöttem ki. Vagyis azt hittem hogy szigeten.. Mint kiderült Abasziszon voltam.. Csak az vele a baj hogy anyáméktól még távolabb van.
A hajóm elsüllyedt én pedig mint 15 éves lány álltam ott egyedül.
Élelem és pénz híján mentem be a legközelebbi településre Ifinre.
Kedvesen fogadtak a lakók. Adtak élelmet tiszta ruhát. Egy család különösen kedves volt hozzám. Befogadtak. Nagyon sok érdekes történetet mondtak amit sokan csak amolyan régi babonás mesének tartanak. De engem nagyon érdekeltek. Pár hét után teljesen oda szoktam. Tudtam hogy a szüleim biztonságban vannak. És én is abba voltam. Más családoktól is sokan nagyon kedvesek voltak hozzám. Pár akkori ismerősömmel alapítottunk egy bandát aminek én voltam(vagyok) a vezére. Azért alapítottuk a bandát hogy erősítsük azon emberek körét akik még hisznek a régi történetekben. Vagyunk egy páran és a megalakulásunk után még csatlakoztak hozzánk egy néhányan. Időnként elmentünk kirándulni, más településekre történeteket gyűjtögetni. Ezeket feljegyeztük és egy helyre raktuk. Eltelt így 2 év. A család aki befogadott már úgy tekintettek rám mintha a lányuk lennék. Édestestvérem nem volt ezért itt új volt a dolog de nagyon megszerettem a “húgom”. Danta majdnem egyidős velem, csupán 2 hónap van közöttünk.
  Egy nap, 2 héttel a 18.születés napom elött, Danta apja egy kardot és egy íjat hozott nekem. Azt mondta hogy az a szokás náluk hogy mielőtt valaki betölti a 18.életévét meg kell mutatnia hogy tényleg nagykorú lehet már. Amennyiben nem tud bánni a fegyverrel, de ha még csak a legkisebb jelét sem mutatja annak hogy képes fejlődni, nem foghat igazi fegyvert csupán játékot. Meglepődtem hogy csak így közli de ez volt neki a szokása. Mindent csak tárgyilagosan. Kivitt a rétre ami a harc tér volt ilyenkor. Az egyik faházból elő hozta a saját kardját a másikat oda adta nekem. Egy kicsit hagyott hadd ismerkedjek a karddal utána hívott, mutassam mit tudok.
Összecsaptunk. Nem bénáztam de féltettem Danta apját. Mivan ha túl erősen lendítem a kardom és megvágom? De Danta apját se ejtették a fejére. Nagyon jól forgatta a kardot. Rövid idő alatt én is bele melegedtem a dologba. Nagyon jó volt. Minden mozdulatomra figyeltem de közben Danta apjának a mozdulatait is igyekeztem ellesni. Egyszer belefeledkeztem a figyelésbe és későn mozdultam. Danta apja megvágta a karomat. Érdekes volt hogy nem fájt rögtön és mintha mi sem történt volna, csapok a kardommal és sikerült nekem is megvágjam Danta apját aki egy pillanatra vissza hőkölt. Egyikünk sérülése sem volt veszélyes bár az enyémből ömlött a vér. A kunyhóban bekötöztük a sebeinket, pihentünk és mentünk íjászkodni.
A cél egy szalmás zsákokból összerakott ember volt. A zsákokra karikák voltak festve. Aki a középsőt eltalálta az azt jelentette hogy az “ember” akire célzott meghalt. Tehát ez volt a cél. Csak a közepét céloztam. Elsőre eltaláltam a közepét amin Danta apja meglepődött... Hármat lőttem és gyakorlatilag mind a három a közepébe ment. Utána nehezített Danta apja. Egyre hátrébb mentünk, majd árokból kellett lőni, végül egy fáról. Mindig sikerült a bábu fején lévő karikát vagy a hasán lévő karikát eltalálnom. Danta apja is lőtt, de többször is elvétette a lövést. Miután végeztünk Danta apja többször is megdicsért és ámélkodott hogy milyen ügyesen bánok az íjjal.
Visszamentünk a településbe, ahol Danta apja mindenkinek ámélkodva mesélte hogy milyen ügyes vagyok. Danta és anyukája hatalmas sütés-főzésbe kezdett. Csináltak tegez alakú tortát szépen ki díszítve, csináltak 7 főre elég főtt és sült ételt (holott csak négyen voltunk). A maradék két hét alatt elkezdtünk a bandával (aminek még nem volt neve)
íjhoz való vesszőket készíteni mindenféle színű tollal és sok formájú heggyel. Sokat gyakoroltunk a nagyokkal (akik már nagykorúak voltak). Volt aki pajzsot is csinált. Itt jött a baj. Milyen színűre fessük ki? Én pirosra gondoltam de ez az erdőben nagyon látszik. Ezért a zöld mellett döntöttünk. Valami csapatlogó is kellett volna rá…. Mindenki mondott mindenfélét az oroszlántól a sisakon át a fákig. De semmi nem volt igazán jó. Végül megszólaltam:
-Mi lenne ha kombinálnák két ötletet?
-Jó de melyik kettőt?-kérdezték mások.
-Mondjuk az íjat és a pergament.-válaszoltam.
Erre elgondolkodtak. Miért is ne? Hiszen a pergamen az azt ábrázolja hogy feljegyezzük a régi történeteket-históriákat, az íj pedig, hogyha kell cselekszünk (és célba találunk). Tehát ez került a pajzsra. Egy pergamen ami előtt egy íj fekszik.
Másnap már 6, harmadnap pedig már 20 ilyen pajzsunk volt. Varrtunk ruhákat ami bordó volt volt sötét zöld csíkokkal a karján. Beindult a banda élete.
2 nappal a születésnapom előtt megszólalt Danta:
-Zai, mi a bandánk neve?
Erre nem számítottam. Egyáltalán nem jutott eszembe hogy legyen neve a bandánknak..
-Hát Dan.. Nincs neve. Van ötleted?
-Van egy de nem tudom hogy tetszene-e…
-Mondd már mi az?
-A múlt íjászai.-mondta.
-Hmm. Érdekes. Gyere kérdezzük meg a többieket.-szóltam és már rohantam is.
Össze hívtuk a bandát és megkérdeztük hogy kinek tetszik ez a név. Sokan azt mondták hogy túl hosszú valaki meg azt mondta hogy nem illik ránk.
Szegény Dan teljesen elszomorodott. Aztán valaki azt mondta:
-Mi lenne ha kombinálnak két ötletet?
Felkacagtam. Valaki az én mondatommal lépett ki az egyik sarokból. Új figura volt nem láttuk eddig. Azt sem tudtuk mikor jött be.
-Bocsánat-mondtam- de ki az úr? Eddig még nem láttuk és honnan tudja hogy mit mondtam két héttel ezelőtt?-kérdeztem.
-HAHA!-kacagott fel-régebb óta figyelem a bandátokat mint hiszitek.-lépkedett egyre közelebb-a nevem nem lényeg. Nem azért vagyok itt hogy bántsalak titeket-mondta mert látta hogy volt aki megijedt tőle- azért vagyok itt hogy segítselek titeket és vezetőtök legyek.
-Akkor köszönjük elmehet! -csattantam fel- itt már van vezető aki ha nem is mindent tud, a vezetést megoldom!
-Hmm. Azt látom -felelte az idegen- de akkor engedd hogy legalább tanítsalak arra ami nem megy még
-Úgy vettem észre nekem kell tanítsalak téged.-feleltem miközben egyenesen a szemébe néztem- mert még mindig nem mutatkoztál be. És az illem azt diktálja hogy az idegen bemutatkozik hogy jelezze nem fog nekük ártani.
-Ezt jól tudod és bocsánatodat is kérem. -mondta kicsit hátrébb lépve- de mint mondtam a nevem nem lényeg. De ha ragaszkodik hozzá a hölgy akkor bemutatkozom. A nevem Csudhari Bumdlor. Van aki csak Bumd-nak hív.
-Nos Mr.Bumdlor én Zaida Hunderburg kisasszony vagyok, bár úgy vélem ezt már tudod.
-Hihi.-kuncogott fel- Igen tudom hogy Zaida a neved. De ha szabad lesz most már ötletet mondanék a banda nevének.
Néma csönd. Kérdőn körbenéztem. Végül Dantán megakadt a szemem. Félve mégis kíváncsian nézte Bumd-ot. Nagyon nézte a hátán lógó szütyőt így én is oda pillantottam. Furcsa volt mintha egy hosszú bot lett volna benne. Visszafordultam Danta felé.
Majd lassan rám nézett és bólintott.
-Nos Bumd hallgatunk.
Bumd kicsit feszengeni látszott de magabiztosan szólalt meg.
-Az ötletem ez: hívjuk a bandát Vörös Íjászoknak!
Ismét néma csönd. Majd halk moraj, és mindenki rám nézett.
-Nekem tetszik. Többiek? Nektek tetszik?
Ismét halk moraj, majd lassan mindenki egy emberként bólintott.
-Remek!-szóltam- Bumd köszönjük az ötlete…-és közben a hátán lógó botra tévedt a tekintetem. Észrevette és szólt:
-Nagyon szívesen. Érdekel?-szegezte nekem a kérdést.
-Mm-mi? -játszottam az értetlent
-Ó talán rosszul láttam? Nem a hátamon lévő botot nézted?
-De. De azt néztem. Baj?
-Nem. Csak megkérdeztem érdekel-e hogy mire való?
-Érdekel.
Azzal lassan elő húzta a botot a szütyőből. Körül-belül egy méter hosszú volt. Érdekes volt mintha 2-3 kisebb ág tekeredett volna össze. A tetején egy gömbbel amit az ágak tartottak ott.
Ámulva néztem a botot. Hiszen akkor Bumd egy varázsló!!
-Mondd Bumd -szólaltam meg- miért is vagy itt tulajdonképpen? Vagyis.. Miért figyeled a bandánkat, és miért most jöttél elő?
Bumd egyáltalán nem lepődött meg. Számított a kérdésre.
-Azért figyelem a bandát mert érdekes dolgokat csinálok, és értékes tudásnak vagytok birtokába. -miközben beszélt a bot végén a gömb világítani kezdett és mintha köd gomolygott volna benne.- Azért most mutatkoztam mert ha nem jövök elő itt meg akad a banda fejlődése. És már untam a sötétben kuksolást. Célom azzal hogy elő jöttem az (mint már említettem) hogy segítselek benneteket. Esetleg ha megengeded Zaida tanítanálak a mágiára.
Néma csönd. Nem értettem hogy miért ilyen kedves. Aztán kérdeztem mert egy mondata szöget ütött a fejembe.
-Azt mondtad hogy érdekes tudásnak vagyunk birtokába… Mit kérnél a tanításért cserébe?
-Vág az eszed mint a borotva. Azt kérném hogy hadd olvassam a pergameneken lévő történeteket.
Szinte biztos voltam abban hogy ez lesz a válasza.
-Nos engem érdekel a dolog, de a többiekkel meg kell beszélnem. Szabad lesz? -Kérdeztem miközben elindultam a szomszéd helyiségbe.
-Persze nyugodtan.
És már indultunk is be a terembe a többiekkel. Becsuktam az ajtót, majd leültem az asztalhoz.
-Nemtudom hogy jó-e hogy itt van ez az ember. -kezdtem a mondandóm- De nem hiszem hogy rossz szándékkal jött volna. Hiszen mágus. Úgy gondolom hogy engedhetnénk neki hogy maradjon.
-Szerinted minket is tanítana a mágiára? -kérdezte Danta.
-Ez egy jó kérdés!
-Én is akarok tanulni mágiát! -szólaltak fel többen is.
-Nyugalom, kérem szépen, nyugalom. Most azt kell eldöntenünk hogy maradjon-e vagy elküldjük.
-Nem hiszem hogy el menne, ha elküldenénk -szólalt meg Liger a másik  legjobb íjászunk.- mert eddig is figyelt minket akkor utána is figyelhet.
-Jogos gondolat Liger. Ebben egyetértünk. Ezért nem is gondolom hogy el kéne küldenünk. Másnak esetleg van egyéb meg látása?
-Nekem van! -Liger húga volt aki Danta mellett a legjobb barátnőm volt.
-Mi lenne az Liveur?
-Én személy szerint nem bízom annyira a varázslókban. Miután elővette a mágus botját, a gömb furcsán felvilágított..
-Félsz hogy valami varázst szórt ránk? -kérdeztem.
-Elő fordulhat.
-Milyen varázslatot bocsátott volna ránk? -kérdezte Liveurt Danta.
-Nemtudom, nem értek hozzá. De bármilyet. Például olyat aminek a hatására elfogadjuk a jelenlétét.
-Ha ilyesmit szórt volna ránk akkor nem akadékoskodnál ennyit. -ezt már Liger mondta- Nyugodj le Liv.
-Rendben Lig. De attól még nem fogok vele össze barátkozni. -zárta le a témát Liveur.
-Akkor? -kérdeztem- maradhat?
-Maradhat.
-Maradjon.
-Egye fene.
Mondták a csapat tagjai.
-Remek -azzal kinyitottam az ajtót hogy be hívjam Bumd-ot. Szépen csendben ült és szakáll kezdeményét simogatta. Az ajtó nyitásra felnézett és felállt.
-Gyere be a terembe Bumd. Szeretnénk kérdezni néhány dolgot.
-Azzal besétált a terembe és leült az általam mutatott helyre.
-Mondd Bumd, másokat is tanítanál mágiára? -kérdeztem.
-Persze. Azért téged monddtalak mert benned látom a legtöbb kézséget a mágia elsajátítására. De aki még szeretné kipróbálni a varázslást szívesen tanítom.
Innentől Bumd is a csapat tagja volt. Minden nap délután 3 órától tartotta a tanítást. 2 éven át volt ez így. Délelőtt kirándultunk, egyre messzebb mentünk a településünkről. 3 órára hazaértünk pihentünk egy keveset és kezdődtek a mágia órák. Eleinte 10-15-en voltunk de 2 év alatt kiszálltak egy páran. Már csak 5-6-an jártunk az órákra.
  A harmadik év előtt nem sokkal megtámadták Abasziszt a mi oldalunkon. Mi a Vörös íjászok mentünk visszaverni a támadókat. Volt aki a közelharcot folytatott de a nagy többség velem az élen, hátrébbról lőttük a ránk törő idegeneket. Azt azért hozzá kell tenni hogy a mágiát se sajnáltuk😉.
A támadókat visszavertük nem halt meg tőlünk senki. A sérülteket el láttuk, de szerencsére nem voltak sokan. Eltakarítottuk a keletkezett “romokat” és ment minden tovább. De nem úgy mint előtte.. Valahogy.. Tetszett a csatázás. Mintha hiányzott volna eddig az életemből. Azóta keresem az ilyen lehetőségeket ahol kaland van, veszély van, erő van. Olyan mintha a lételemem lenne a kalandozás. Danta velem ellentétben nem ilyen. Szeret íjászkodni de nem használja csak ha versenyzünk, vagy ha nagyon szükséges. Liveur-ral és Liger-el szoktunk menni kisebb felfedező utakra, barlangokat jártunk be és rajzoltunk hozzá térképet. A mágia órákra bejártunk mind a hárman meg Danta. Mi maradtunk négyen. Bumd-nak jó sorsa volt nálunk. Amikor nem tanított minket vagy a könyvtárban ült az általunk összeírt történeteket olvasva, vagy saját mágikus tudását gyarapította különböző általa hozott könyvekből..
A 21. szülinapomra a Vörös Íjászok megleptek egy egyedi csak nekem varrt ruhával. Nagyon tetszett. Kaptam hozzá egy száj kendőt, olyat mint a banditáknak van. Annyi különbség van a két szájkendő között hogy amíg a banditáknak fekete és nehéz anyagból készül, addig az enyém bordó és könnyű anyagból készült. Nagyon tetszik. Dantáéktól pedig egy igazi bőrből készült magas szárú csizmát kaptam. Passzol a színe a ruha színéhez úgyhogy azóta együtt hordom őket.
 Többször elgondolkodtam azon, hogy elmegyek kalandozni. Úgy.. Más emberekkel, vagy akár Liv-vel és Dantával.. Lehet hogy Bumd-ot is elvinném ha akarna jönni… Felszállnánk egy hajóra, és a pergamenjeink alapján indulnánk útnak. Aztán csak lenne valami.. Nem tudom.
 Ezeket a sorokat azért vetettem papírra hogy legyen valami ami marad belőlem Danta szüleinek. Lehet az igazi szüleimnek is küldök egy levelet.
Döntöttem. Megyek. Lehet hogy egyedül de lehet hogy nem. Azt majd meglátom. Ezt a “levelet” kézjegyemmel ellátva Danta szüleinek adom. Ezután semmilyen felelősséget nem kell vállalniuk értem semmilyen formában.

            gróf Zaida Hunderburg
    kisasszony

Van egy dolog amit nem hiszem hogy lány fejjel megértek. Ez nem más mint a fiúk úgy nevezett "logikája". A következő a helyzet: első szakításomon vagyok túl. Nem viselt meg(engem). A fiút láthatólag annál jobban. Mióta nem "járunk" mások elött állandóan piszkálni próbál, beszólogat, és oltogat. De ha egy légtérbe vagyok vele, 2-3 másik emberrel akkor nem csinál semmit, sőt kifejezetten barátságos velem. Érthetetlen számomra...

Ezt abszolút nem értem. Miért csinálja? Miért ilyen?

Mert az látszik hogy féltékeny.. De ez alól a többi fiú sem kivétel. Ha lány van elöttük (nekik háttal) akkor az első amit néznek az nem más mint a lány feneke. Ez még nem is lenne baj de ezt egymással meg is beszélik. Ami szintén nem lenne baj ha nem elöttem beszélnék meg. Érthetetlen számomra és az is marad úgy érzem.

(Bocsánatot kérek azoktól a fiúktól akik normálisak,mert olyan is van ugyan ha kevés is)