Fénybe a sötétségből

melinda23•  2017. január 12. 01:17

A földön térdelve fejem lehajtom,
Hajam arcomba hull, néma csend honol nincs hangom,
Szívem csak azt suttogja szüntelen,
Vajon bízhatok még az emberekben?

Arcomon hirtelen egy könnycsepp gördül le,
Keserű oly keserű az íze,
Ajkam halkan szóra bírom, fejemet az ég felé emelve azt suttogom,
Mondd Istenem adj erőt a harcom megvívnom.

Ismét lehajtott fejjel könnyeimmel küszködök,
Tudom nem helyes, ha elmenekülök.
Lassan léptek szakítják félbe a keserves könnyezést,
Mintha látnám, valaki nyújtja felém kezét.

Fejem lassan felemelem,
Egy mosolygós arc tekint rám kedvesen,
Kezét tovább felém nyújtva csendesen.
Tekintetem mereven továbbra is rá mered,
Kétszememből könny már nem ered,
Kezem lassan kezéhez emelem,
Lassan felemel s letörli arcomat áztató könnyem.

Keserű könnyeim már nem áztatják arcomat,
Napfény ragyogja be minden napomat,
Tovaszállt a szomorú bánat,
A fájdalmas pillanatok messze szálltak.
Meghallgattad a sóhajom Istenem s megmutattad kiben bízhatok,
Te segítettél nekem érzem s jól tudom, Neked hálás vagyok.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom