Az én villamosom

Az én villamosom
Fáradtan ülök kora délután egy villamoson,és ábrándozásomból hirtelen észbekapva figyeltem meg, hogy milyen üres.
Az jutott eszembe, hogy Jé,én is  ezt érzem belül  .
Talán is üres vagyok legalábbis úgy érzem (legtöbbször ).
 Ez a felismerés megdöbbentett.
Legszebb ifjú koromban , mikor élveznem kellene az életet,  Én nem érzek semmit. Csak bámulok ki az ablakon , és gondolkozom, hogy miért lehet ez.
Hiszen a villamosra is felszállnak a megállóhelyeken. Sok idegen ember , akik emberek ugyan de nem emberségesek.   Tömeg van, hangzavar, és piszok, alig várom, hogy újra csendes legyen minden. Olyan csendes amilyet eddig megszoktam magam körül. . Az egyedüllét csendjét várom ,  amiben nem kell rettegnem a gonoszságuk miatt.
De hiszen ezért van az üresség mert alig várom, hogy leszálljanak .
Hogy leszálljanak azok , akik jelentéktelenek. ..
Jönnek és mennek is ,  csak egy pár megállóra vannak velem, nem sokat utaznak.
Aztán le is szállnak,... levállnak útközben. 
Néha észrevétlenül, néha feltűnően fájdalmasan. .
Hát talán a sok jelentéktelen,  felszínes emberek miatt üres a villamosom.
Talán mert várom az igazi,tiszta, rendes  utasokat ,  az emberséges embereket. Akik nem szállnak le, a végállomásig  jönnek. ...
Nincs nálam drága bérlet,  -nekem az a szeretet ,  barátság, emberség, a jegy pedig a tisztelet. .
Ugye nem drága?  Vagy mégis? 
Tehát ezért üres a villamosom,  mert megyek a végállomás felé,  és várom az utazókat .
Várok, Várom, Vágyom rá.
Vágyom rá, hogy végre felszállj, és Veled utazzak.  Mit szólsz?  Felszállsz?