ViragV blogja

Kék szemed kristály tiszta tükrében magamat látom,

Amint széles mosollyal futok utánad a jeges úton.

Kezemmel megérintem válladat, mikor hideg marta ujjaimra pillantasz,

s szemeddel teszed fel a kérdést nekem:

Eljön egy nap az a pillanat, amikor nem elutasítónak kell lennem veled?

 

Percenként az órámra pillantok, késel.

Tulajdonképpen, nem is hordok órát, de a kedvedért ma felvettem.

Mert annyira várlak, hogy a másodpercmutató úgy érzem meg sem rebben.

Tekintetem a mocskos kocsma ablakát fürkészi, amíg fel nem tűnik aranyszőke hajad és

Vele együtt te is, te mocskos alak. Te, akinek egyértelmű tinédzserkori rajongásom érted,

És pontosan tudod, hogy legbelül mit érzek, mégis hagyod, hogy kiszolgáltatott valóm várjon.

Várjon valakire, aki elérhetetlen és sosem lesz belőle egy beteljesült álom. Persze te mindvégig tudod,

Ez a hajó elment, még akkor is ha jó vagy nem jó. De tudd, hogy nem jó, hisz azóta is szenvedek.

És még azóta is rólad írom a verseket.

 

Veled midig biztonságban érzem magam. Tudom, hogy ha ott vagy, nem történhet baj.

Hogy ha kell, mélybe ugrasz értem és kezedben tartasz a pislákoló a lámpafényben.

Az egész város a miénk, mikor együtt sétálunk az üres utcákon hazafelé.

Nem is sejted gondolom, hogy ennél őszintébb lenni nem tudok. Mert veled vagyok.

Megőrülök! Megőrülök érted, mikor minden pillanatban a szememet fürkészed.

Mikor mutatóujjadat az ég felé emeled és lelkesen ismerteted a Göncölszekeret velem,

S a kristálytiszta ég alatt, veled vagyok ott a csillagok alatt.

 

Mintha megállt volna az idő, pedig úgy fest, már el is szaladt. És hazaértem.

Előveszem a kulcsom, turkálok a táskámban, hogy minél tovább tartson, hogy hasson.

Hasson a szünet, amit a hatás kedvéért tartok, hogy összeszedd minden bátorságod és

És számos nehezítő körülmény ellenére titkon mégis azt várom, hogy kezeddel megragadj,

Szoríts magadhoz, hogy örökké így maradhassunk.

Az ajtó felé indulok, kattan a zár, a szomorúság azonnal magával ránt, de te mégis vissza invitálsz.

Közelebb hajolok és csókot lehelek az arcodra, hogy ismét az ajtó felé vegyem az irányt, de egy gyengéd kéz nyomban visszaránt. Arcomon érszem a szád, s mikor viszonozni próbálom, arrébb billented fejed,

S a csókom a másik arcod helyett a szádon talál magának helyet.

 

Szemét áruló, évekre beköltöztél a fejembe! Raboddá váltam, de nem értem miért.

Ugyan többször tartottad a fejem gyengéden az öledben, suttogtál kedves szavakat a fülembe,

Mégis, ma már azonnal elkapod a tekinteted, amikor az utcán elhaladunk egymás mellett,

Vagy a bárpultnál hűvösen csillogó, jeges kék szemedet, mereven a poharadra szegezed.