Máté blogja
In horam vivit
Azt hiszi minden rendben lesz.A kalandjukra felkerekedők
Lelkesedésével szemléli az utat
A kórházi ágyban fekve.
Mikor elindul, gyorsan halad
Maga mögött hagyva addigi emlékeit
Kertek gyepén, utcák kövein, az
elkerülőn, ártéri tanyák portáin.
Új impulzusok kerülnek régi,
korszerűtlenek helyébe,
hol megzavarva, hol kifeszítve
a végső megismerés víztükrét.
Végül eléri a végeláthatatlan
fenyőerdőt, s ahogy meghallja
a fák ütemes légzését
Lépései megnyugszanak,
már nem siet,
Hazaért...
Az eleje nehéz volt,
innen méginkább
Hisz itt nem járt még csak holt,
Elszakadt lét-indák.
Itt van most, az ismert és ismeretlen határán.
Tiszta, fehér fényben úszik minden,
Testének kontúrjai halványodni látszanak,
Szelleme a pázsitra heveredik,
Elméje elmosódik az erdőn keresztülfutó patak
azúrkék vizében.
Ő is csupán két szám közt egy kötőjel,
aki az eddig ismertet és a még
ismeretlent köti össze.
Már nem siet,
Hazaért a pillanatba.
2017. november 23.
Szabad-e bejönni?
A bejárati ajtó, tudod, az elromlott
A zárban törhetett el valami, mígNem voltam otthon.Megvetemedett.
Álmomban -miből nem sok van-Az is eszembe jutott, hogy egyikKulcsom is valahol
Elkeveredett.
Így vagyok mostanában, s már csakAkkor lennék mostohábban, haMár téged sem tudnálak
Beengedni.
2017. november 7.
Tükörrel Szemben
Sokszor volt már, elmélyültem
Utamról is letérültemSürög-forog sok-sok hatásDe úgy érzem, ez itt most másElmémben most keverednekAszfalton csikorgó kerekekSuttogás, hang, egyéb zajokS így lesz ez, míg meg nem halok.
Azt kell kérjem: Ne félj tőlem!Hogy bizalmadba beférkőzzem,S tiszta szívvel eléd táromSajgó kiábrándultságom.
Bennem nem látsz: Csak magadatMíg van föld a talpam alattTükrözöm a természetedNem olyan, mint azt képzelted?
Ellenséges már nem leszekS nem lesz soha több gyászmenetAmi most van, nekem így jóÍme hát a konklúzió:Eme ambivalens létNem húz mostmár szanaszétAlázattal beengedemAzt is, mi árthatna nekem.
2017. október 10.