J. S. Bach zenéje

Mostani nagy kedvencem:

Johann Sebastian Bach: D-MOLL Hegedű-Partita

Ez az egyik a 3 partitája közül (a másik kettő: h-moll, E-dúr)
A szvittel ellentétben a partita alapvető világi tánctétel-típusokat (allemande,
courante, sarabande, gigue) használ fel és kiegészíti más tételekkel. Ezt a művét
egy hatalmas méretű záró tánctétel, chaconne egészíti ki.

Az első 4 tétel formája 2 részből áll, megismétlődik mindkettő, és az első rész
mindenhol a d-moll V. fokán zárul. A 2. rész az első motivációinak többé-kevésbé
szabad változata.

A chaconne időtartama közel azonos hosszúságú, mint az első 4 tétel együttvéve.
Egyetlen 4+4 ütemes téma variációira épül. Hol a téma basszus-szólama, hol
ritmikus lüktetése, hol harmoniái térnek vissza a lehető legnagyobb
változatossággal, szabadsággal. Hangnemileg pedig a chaconne variációi 3 tömb:
d-moll, D-dúr, végül ismét visszatér a sötét, szenvedélyes d-moll, egyre feszültebb
variciói még egyszer felidéznek néhány karaktert a forma korábbi részéből, nagy
tetőpont, majd visszatér a téma, hogy lázadó, barokkos pátoszával, szomorú
szenvedélyével lezárja a tételt és a partitát.

Ez az egyik olyan műve, mely teljes egészében fennmaradt.
A címoldal szerint kíséret nélküli szólóhegedűre írta ezt a művét. Itt kapcsolódnék
Mendelssohnhoz, kapcsolatára Bachhal: a chaconne tételhez zongorakíséretet írt.

Az akkori, barokk hegedűt félhanggal mélyebben hangolták, halk volt,
félhangokban gazdagon zengett. Hiányzott belőle az érzelmi túlfűtöttség, szinte
absztrakt volt előadásmódja, mert a vibrato-effektust kevesen használták.
Az akkori vonó tulajdonságai miatt pedig az egyes hangok egymástól finoman
elválasztva szólaltak meg, ami az akkori előadásnak könnyed, levegős, áttekinthető
jelleget adott.
Éppen ezért ez a darab is mai hegedűn, mai vonóval erőteljesebb és nagyobb
hangon szólal meg, az előadásmódja érzelmileg feszültté válik.

Az első tétel: Allemande.
Lassú, ünnepélyes. Karakterét erőteljes pontozott ritmusai, egyenletes tizenhatod-
képletei, feszült motívumai, fürge, barokkos figurációi határozzák meg.
A magas és mély húrok között gyakoriak a "rejtett", megosztott többszólamú
részletek.

2. tétel: Courante
Páratlan ütemű, fürge francia tánc, egyenletes nyolcad mozgás, finoman szökellő
pontozott ritmusképletek.

3. tétel: Sarabande
Lassú (a cikluson belül a leglassabb), hármas ütemű, méltóságteljes tánc.

4. tétel: Gigue
Ez a kedvenc részem a műből. Kelta eredetű tánctípus, gyors tempójú, 12/8-as
metrumú, népi táncként ma is ismerik a brit szigeteken. Ritmikája egyenletes,
trocheikus lejtésű, persze különböző figurációk köntösében.

Kísérletezem vele... szeretném eljátszani gitáron.