Egy éves a Poet.hu

Poet•  2008. május 14. 19:40

2008. május 15-én ünnepli a Poet.hu egy éves születésnapját. Az évforduló alkalmából egy régóta várt fejlesztéssel készültünk: mostantól a beérkezett verseket több moderátor is publikálni tudja, nem kell minden versnek átmennie az én kezemen.

A beérkezett verseket minden esetben két moderátor nézi át. Azon szerzőknél, akik eddig még nem küldtek be verset, vagy verseiket több alkalommal is törölni kellett szabálysértés miatt, az egyik moderátor továbbra is én leszek. Szintén hozzám kerül minden olyan vers, amely valamelyik moderátor szerint szabálysértő, nem megfelelő színvonalú, vagy egyéb probléma van vele.

Bár a versek elfogadása alapvetően továbbra is beérkezési sorrendben történik, a fenti rendszer bevezetése miatt egyes verseknek a többiekhez képest hosszabb ideig kell majd várakozniuk. Az ebből adódó kellemetlenségért előre is elnézést kérek - azonban ez az ára az átlagos vers elfogadási idő jelentős csökkenésének.

Remélem, hogy az új rendszer mindenkinek a megelégedésére szolgál majd. A publikálási joggal rendelkező két moderátor Holdsugár és Sheldon, akiknek ezúton is köszönöm, hogy elvállalták a felkérést. Mivel a rendszer működésébe még nekik is bele kell tanulniuk, kérek mindenkit, hogy aki hibát talál egy felkerült versnél, vagy úgy gondolja, hogy annak nem kellett volna felkerülnie (sérti a szabályzatot), jelezze a versnél lévő hibajelentés funkciót használva.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom