2. Poet fejlesztési hét - ötödik nap

Poet•  2013. október 4. 21:58

A fejlesztési hét ötödik napján ismét a moderátori felület került sorra. A korábbi fejlesztések kapcsán több visszajelzést is kaptam a moderátoroktól, valamint volt még néhány korábbi ötlet is, ami megvalósításra várt.

  • Új gyorsgombok kerültek a moderátori felületre, amik megkönnyítenek bizonyos változtatásokat a verseken. Viszonylag gyakran előfordul például, hogy a versek beküldői a megjegyzésnek szánt sort nem az erre a célra szánt megjegyzés mezőbe írják, hanem a vers után egy üres sorral elválasztva. Korábban ezt úgy lehetett javítani, hogy meg kellett nyitni a verset szerkesztésre, majd vágólapon át kellett másolni az utolsó sort a megjegyzés mezőbe, most viszont már a szerkesztő megnyitása nélkül, egyetlen gombnyomással megoldható ez a probléma.
  • A moderátorok most már nem csak azt látják, hogy milyen jellegű hibákat javítottak második körben az általuk első körben szerkesztett versen, hanem magát a javított sort is megtekinthetik, látva, hogy mi az a hiba, amin átsiklott a tekintetük.
  • Végignéztük az eddigi vers javításokat, és ezek alapján automatizáltuk több olyan hiba megoldását, ami korábban a moderátoroktól vette el az időt. Ezelőtt például előfordult, hogy egyes külföldön élő tagjaink úgy küldték be versüket, hogy az ékezetek rossz irányba álltak a betűkön. Bár ilyesmi ritkán fordult elő, a moderátoroknak ilyenkor az összes ékezetet át kellett írniuk a versben, ami hosszú percekre megakasztotta a moderálást. Sok más probléma mellett mostantól a rendszer automatikusan javítja a hibás formátumú ékezeteket is.
  • A főmoderátori rendszer fejlesztésével közvetlenül ugyan csak én találkozom, a közvetett hasznát azonban minden tagunk élvezheti. A mai fejlesztések megkönnyítik a spammer robotok, a dupla regisztrációk és a kitiltott, de újraregisztrált tagjaink gyors felismerését, valamint a rendszer esetleges hibáinak megtalálását, illetve hibajelentések esetén a hibák körülményeinek rekonstruálását.
Végül örömmel jelenthetem, hogy a moderátori csapat az utóbbi napokban belehúzott, és az eddigi 11 napos várakozási időt sikerült 5 napra letornászniuk. :)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

bakonyiili2013. október 6. 11:29

Köszönöm újabb segítségeteket!

Törölt tag2013. október 4. 23:20

Törölt hozzászólás.

Poet2013. október 4. 23:13

Kedves Sea!

Az oldalra lehetőség van központozás nélkül is feltölteni verset, amennyiben ezt a vers beküldési útmutatóban szereplő módon jelzed a moderátorok számára. A vers beküldéskor megjelenő üzenetek a legutóbbi versed publikálás előtti változtatásain alapulnak, a későbbiekben nem fognak megjelenni, csak ha ismét hasonló hibát vétesz egy művedben.

Molnar-Jolan2013. október 4. 23:02

Sea ne bánkódj, én is abba a kasztba tartozok, mert valóban sokszor kihagyok vesszőket figyelmetlenségből.

Törölt tag2013. október 4. 22:59

Törölt hozzászólás.

Törölt tag2013. október 4. 22:57

Törölt hozzászólás.

Törölt tag2013. október 4. 22:46

Törölt hozzászólás.

mizsi2013. október 4. 22:34

Gratulálok, szép munka!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom