Half - Minute Poems
A nők dicsérete / APEVA - csokor /
Óh,
Te nő,
vagy élet,
vagy szerelem,
s néha vagy halál,
vagy
anya,
szerető,
hű ápoló,
védőn ölelő
társ,
barát,
s élvezet,
ha csókolom
bársony bőrödet.
Vagy
öröm,
vagy bánat,
büszkeség vagy,
s ha kell, alázat.
Te
a nő,
énnekem,
a levegőm
vagy,s az életem!
A
női
nem maga
a mindenség,
alfa s omega!
A
mai
szép napon,
hódolatom
néktek átadom!
Válaszvers, Szabó Éva "Életrajzához"
Szabó Éva: Életrajz
Fának születtem. Állva élek.
Nem voltam szeszélye a szélnek.
Levél vagy? Azt kell megtanulni
Nem szabad, csak fölfelé hullni.
engs: Válaszvers
Én is fának születtem.Élek,
de derékba törve törzsem.
Én sem hajoltam meg a szélnek,
inkább büszkén összetörtem.
Villon: Apróképek balladája / evokáció /
Tudom, egy lyukas garast sem ér az élet,
Tudom, szavam semmi, elolvad mint a hó,
Tudom, mindent lehet, nincs se bűn, se vétek,
S tudom, hogy minden spicli ócska szófosó.
Tudom, rossz válasznál katonák visznek el,
Tudom, mára már nincs sok normális ember,
Tudom, puha fém a pénz, s kemény a bilincs,
Szar így az élet, nékem mégis drága kincs!
Tudom, ki, aki mással rosszban sántikál,
Tudom, mindenki tüzes pokolra lökne,
Tudom, mester, munkát csak aranyért kínál,
S tudom, eltalál még sok zsiványnak ökle.
Tudom, ki Ámor, nyila sűrűn eltalál,
Tudom, a szív mindig ver, soha meg nem áll,
Tudom, a szellemhez hol nyitható kilincs,
Szar így az élet, nékem mégis drága kincs!
Tudom, megannyi hölgy ölének méretét,
Tudom,a jóból mikor s mennyit adhatok,
Tudom, köszönet jár az éji kéjekért,
S tudom, hogy mikor, hogyan, és mit mondhatok.
Tudom, hogyha egyszer talán majd észre térsz,
Tudom, ha akarsz, egy híd alatt majd elérsz,
Tudom, még nyomorult létünknek vége nincs,
Szar így az élet, nékem mégis drága kincs!
Tudok már régen mindent, drága Hercegem,
Tudom, a kis patak a nagy tengerre jár,
Tudom, maradok végleg szegény proletár,
Tudom, pofám fogom, s ülök a seggemen!
Szar így az élet, de mégiscsak szép nekem!
A fűzfapoéta
Klaviatúrád már recseg, ropog,
a gombokat oly elszántan vered,
a versed mégis egy helyben topog,
és lassan gyűlnek csak a pixelek.
Valami itt most nagyon hibázik,
elkelne bizony a múzsa csókja,
nem kényeztet tenyerén, hiányzik
a dédelgetése és a bókja.
Nem Te vagy az utolsó mohikán,
ki kontárként tollat fog kezébe,
hogy túltegyen minden retorikán,
tetszelegve a költő mezébe.
Hé, figyelj csak! Mi ez a nagy öröm?
Itt az idő, eljött a számadás!
"Hahotáznak az Istenek is fönn,
rigmusodat nevetik, versfaragó nyavalyás!" *.
*idézet: Kosztolányi Dezső, Néró, a véres költő c. regényéből való