LaAngel blogja

Ködbe vésző hegyek között feszül az idô

Bennem remeg hiányod

Lüktető szívem ereiden ver át

De mégha nem is érti a világ

mit diktál az ölelésnek

ölésre tanított akarat

minden elhaló szavadat

szentélybe hinti a szenvedély

Lélegzetért kiált a pillanat:

Szükségem vagy.....a hiányom  

...szeretem, amikor hozzám érnek szavaid, és imádsággá válik minden mozdulatom.. Kérdéseim ténferegve tűnnek el, a józanság mámoros csöndje nem ad nekik teret..villám fut keresztül rajtam kezed gyöngéd érintésétől, jó feléledni ezeréves álmomból.. Jó újra mosolyogni és érezni, hogy a csomók, melyeket életemre kötöttem nem gordiusziak.. Amikor tükörbe nézek, eltűnök, és csak a végtelent látom, a fény útját az ég kékjébe, a tűz folyamát az óceán mélyére. Az életem egy soha el nem kezdett és soha be nem fejeződő tánc, melyben emberek jönnek és mennek, de csak ritkán érzem, hogy a ritmus üteme a szférák angyali harmóniájával egy. Veled a tánc ilyen. Soha nem látott és soha nem hallott, melyben nemes paripák kristály vágtája és a kinyíló orchideák fénypompája együtt teremtenek elbeszélhetetlen gazdagságot.. Ajtók nyílnak ki, a termeszvárak katonás szigora éppúgy befogad, mint a delfinek mosolygós raja, a kövek néma méltóságú bölcsessége éppúgy szól, mint az erdőbe beszűrődő aranyló mannája a Napnak. Nincs kegyelem, mert kegyelmi állapot van. Nincs bűn, mert nincs félelem.. Azt hiszed ez álom? Igen. Az. Mi lehetne más? Vagy talán a testkufárok ostoba bárgyúsága, az anyagba halt lelkek egysíkú vegetációja valóságosabb? Nem az. És ha választani kell, mit álmodsz: nem jobb-e repülni, játszva és énekelve, mint eladni mindent mi égi és a földön viskót építeni, mi régi? És jól tudom, jól tudod, meg kell tenni ezt is, mert nem vagyunk egyedül. Tér és idő keresztje vöröslik sajgó vállunkon. De ha jön a reggel, a kereszt szárnnyá válik, s mi volt eddig teher, a végtelenbe emel. A szél langymeleg szárnya és a hullámzó selyemörvény, melyet előttem kavarsz, könnyűvé tesz mindent.. és ha fáradsz, cserélünk... Így élünk. 
 Kezemet kezedre, szívemet szívedre teszem. Nem szólok, mert a kéz tudja, a szív húrja pedig gyengéden zsongja a hírt, fejem melledre hajtom, gyermek vagyok..és Te is tudod, ő az, ki most Néked írt...

Tavaszi virágok
hajamban
Rád várok
minden
holnapban
süllyedő világok
ki tudja
valaha még
magamra találok

Benned.

Belém vetett fakuló álmaid
színezi újra vörösen izzó
szenvedélyem
szívemen pihenő
lusta sorok fonódnak
lassan szíved köré
oltárt emelnek igaz szavakból
a létnek.