Knecs blogja

Csepeg az eső,

a kertben ott maradt csúszda sír, zokog,

mi lesz, lesz még kacagó gyerek zsivaj?

Az eresz alól madár dala csipog.

Lesz majd még, hidd el!

Mikor a tavasz suttogva dalol,

ott lesz majd a kert csücskében a következő ígéret.

Ne várj addig!

Higgy és remélj!

Kitárt karokkal várj, és ügyelj lépteid pontosságára!

Lesz meleg, lesz kikelet még.

Lesz halkan kacagó, fel-fel síkongató gyerek lárma.

Lesz anyák, apák mosolyát előcsalogató derűs arcocska.

Kint a fenyő ágán esőcsepp csendben ring.

Ott tartja a képzeletem még kicsit.

Dideregve ül az ősz hajnalán,

majd lehull és beleolvad a földbe.

Igy lesz majd velünk is?

- kérdezi melletem a kedves, kis hamis.

Gondolom, de igazából nem tudom.

Csak úgy érzem, én kis gombolyagom.

Érzem nem lesz kevés az, amit életnek hívnak.

Hogy hogyan van a vég?

Adnak-e esélyt az újra kezedésre még?

Talán egy rész egységünknek igen.

Hogy melyiknek? Azt kérdezded meg magadtól szivem.

A válasz mindenkinek meg van írva, a mellkasa közepébe.

Benne van, mióta lüktet a vére a testébe.

Hol van már a tegnap?Nincsen, csak az érzések tömérdek hada.
A holnap még messze,
erőd hozzá semmi, hogy elérd.
A ma, itt most a fejeden kopog,engedd magadhoz a pillanatot!



Nyisd ki fejed kupakját és nézz, érezz most!
Nyisd érzékeid a világra!
Nem kaphatsz mást mit beletettél a tegnapból,
de hozzá tenned muszáj hogy ne ragadj a múltodba alapból.

Kondul a harang, csobog a patak.
Temérdek hely van agyadban, amit betölhet a világ maga.

Minek a sok szó ha a fele sem jó?
Kinek a szava félig sem igaz,
Merre tart az vajon?
Ez alvilág talán?


Nem hiszem már a szavakat.
Ha csoda van, erre jár és megtalál.
Ha nincs úgy legyen veled két kanál talán.
Levesed azzal megeszed és egészben lenyeled.


Hazugság, álnokság, galádság, és csomó sár vár rád.
Mennyire ember az ember?
Mit tud az kinek szája csak üres szóval tele?
Légy üdvözölve és kívánok sok szépet véle.

Nézem gyermekem kicsiny szemeit,
épp "csak" 8 éve nyílott ki.
S már anyai szívem érzi,tudja
kicsinykém szerelembe esett, de remélem hamar megunja.

Mit tegyek, hová menjek segítséget kérni?
Hogy óvjam meg?
És mi ez az ismeretlen torokszorító érzés?


Nem, nem adom,
ő az enyém, s az is maradjon akarom!
Pedig csak csokoládét cserél!
Anyai szívem ennyit remél.





 

A busz nyikorog,
Szidják a tegnapot!
De bent meleg,
Míg kint sok kerék kerreg.
Mintha érdekes volna,
Nézik az ablak üveget sorra.
Tétován egymásra néz,
Két gondterhelt szempár.
De nem lendül egymáshoz a kéz.