Chloé énekei

Fekete kövekkel a lelkedben szültél engem
Menekültem volna, a Sors visszatartott
Karod gyönge – engem majdnem halálba taszított.
De megszülettem s a Világ látja véredet.

Ezüst glóriát kaptál, anyai dicsjelet,
Sokat szenvedtél értem, s ellenem.
Anyai ölelésbe forduló gyilkos nagy kezed
Ólomsúllyal pihen most piciny mellemen.

Kenyeret adtál, és sivatagba vetettél,
Megversz mindig, ha boldogsággal nevetek,
Megfizetek minden apró vétkedért
Mégsem bánom meg nehéz döntésemet.

Nézd a vádbeszédet, mit szívem iratott
Ellened, kitől lelkem egyetlen ajándékot kapott,
Az életet, amiért eljöttem a fényből
Hajnaltáncot járni majd a sötétben,
Hogy félve bújhassak magam épített vermemben
S másik felemmel szeretkezzen lelkem
Halálom óráján nem lesz mit szemedre vetnem

Itt vagyok, Anya, s köszönök mindent
A Te életed által leltem meg az Istent
Te Reám hagytad örök bölcsességedet,
Életemmel hálálom minden szereteted. 

  * 2010. december 29.

Óceánba veszett sosem ismert felem,
Szívem kamráiban téged félve rejt el
Kulcsot adtál, de a zárat nem leltem,
Hiányzol, ismeretlen, ködbe veszett Apa!
Emlék vagy anyámban, éjben kísérted,
Míg én arcod nélkül, halkan szeretlek
Fél év, s új életem nevét viselem,
De nevemben sosem őrizhettem neved.
Képzelt emlékekből kitörve lépj elém
Első, sosem látott, életet adó Apa,
Kinek másodikként megbélyegzett kezén
Vonalakba vésve él a szerető ölelés joga.
Életem örökké hajtott álomképe vagy,
Szomjazó gyermek fut bennem utánad,
Emlék nélkül gondolatod kopár,
Elvesztem, kérlek, találj meg, Édesapa!


2010. december 28.
Szeretettel

Levél egy meg nem született gyermektől

Szikra vagyok a fényben,

Nem fáj semmi, ne fájj értem

Sorsodban kiszabva én lettem

Felsőbb törvény ez – én értem.

Engedd, hadd tanítsalak

Isten szavai közt sodró patak

Lettem, úgy érzem, hazatértem.

Nálatok vendégeskedtem,

Szerelmed testét adta nekem,

Élete erejét, szívdobbanásai felét

S Te, apám, magodból kegyesen

Életet formáltál nekem.

Nélküled ennyire sem léteztem!

Itt voltam, és éreztetek,

Csak elképzelt, nem élő gyermek.

Nem vesztettél, hisz nem léteztem,

Csak ábránd voltam, nézd el nekem

Hogy nem válthattam valóra az álmod,

Hogy kisemmizve kell most állnod

Partjain azúrkék bánatnak,

Szívem nekem sose dobban,

Apró láng, ha ellobban,

Mint kismadár, ha felröppen,

Eltűntem a végtelenben.

Fényekkel játszom most már,

Neked holt a bölcső, szenny az oltár,

De apám, megértettem a határt

Aközt, mi múlandó, s mi örök

Engem nem táplálnak már vérkörök,

Az örök életben Lényem békét talált.

Sírni tanítottál volna,

S lám, most éppen Te sírsz értem.

Anyám könnyei szép virágok,

Indulnom kell már, látod

Köszönöm, hogy szerettetek,

Hogy az éj torkában megkönnyeztek,

De nem várhatok többé

Sorsommal együtt leszek lila köddé. 

Gyógyító kezed
egy szerető keze immár.
Szemedbe merülve altatót mormolok,
A csend sóhajt boldogan,
S az éjjen túl
a pirkadat arany köntössel vár.

Hajnal surran,
Harmatból hint homlokunkra glóriát.
Kezem kezedbe zárva
Nézem az ég záporát
Hajad lebbenését a tavaszban,
Örök - zöld szíved,
S ölelésünk körül
Halk-boldogan sóhajt fel a déli szél.