Hunor7 blogja

Talán a világkép a legnagyobb méreg,
Ki elleneszegül, annak súlyos vétek.

Kételkedésnek nem ad a szív sok esélyt,
Helyette táplál számtalan hamis reményt.

Emberek hite többször a szívekre fagy,
Megannyi önmarcangolás sebeket hagy.

Lángol vad érzelmek pusztító nagy lángja,
Felperzsel, megéget, semmit hagyva hátra.

Hidd el, egy elveszett ember vagyok én is,
Fájón, megcsonkítva, tovább megyek mégis.

Hiszem, valahol mind találkozunk egyszer,
S talán megkegyelmez majd nekünk a Mester.

Felfelé zuhanás a lassú mászás,
És igen fárasztó a szerepjátszás.

A túlzott "áldás" talán már csak átok,
Dédelgetett, betakart aljasságok.

Emberséget leplezve istenkednek,
És már csak álarcokban ismerkednek.

Még az első is már rég az utolsó,
Vak álmok után megvakult futkosó.

Áldozatok nélkül jön létre a nász,
Saját jellemünk esténként meggyaláz.

Bal kéz tudja mit ad másoknak a jobb,
Mindig vita van: ki köztünk a nagyobb?

Egybefolyik a méz, a könny és a vér,
Hazugságok nélkül senki sem mesél.

Megtagadunk életet, embert, Istent,
Magunknak akarjuk, hogy jusson minden.

Szívedben vágy lángja hiába lobban,
Ha lelki szíved egy percet sem dobban.

Lehet pár sor számodra most egy tükör,
És a javulás kísértete bűvöl.

Fekszem az avarban és életet színlelek,
Felettem suhannak a téli, hófellegek.
Üres a táj, belepi majd hó és teljesség,
Pihe könnyek hullnak, hogy a földet...
... átölelhessék...

Egy nagy színdarab az egész élet,
Álarc mögé rejted való éned.
Jeleneteid után eltévedsz,
Sok más, egyébb szerepet elképzelsz.

A forgatókönyv is "Meg Van Írva",
Szövegekkel szívünk teleírva.
Egymás közönsége is mi vagyunk,
Szereplésünkbe végül belehalunk.

Volt Aki Saját Arcával jelent
meg, az élet nagy, véres színpadán.
"Lejátszodta" az Istent idelent.

A legszebb jelenet volt igazán,
Amikor Jézus köztünk megjelent.
Álarcunk, akkor volt, hogy szétrepedt.

Végzetesen megsebzik, mégis te vagy, akinek sebe összeforrad,