Vazul a dalnok

 

Lanton játszó dalnok lovag

karját nyújtotta a bajban,

egy hős segíteni akart,

de szíve a lánynál maradt.

 

Nem gondolta, hogy megeshet

hisz megvédett már vagy ezret...

a sok szép nő mind szerette,

végül mégis elengedte.

 

Hagyták menjen az útjára,

hiszen tudták az az álma,

hogy másokon segíthessen,

mert élete csak így teljes.

 

Azt gondolta ő maga is

az együttérzés katarzis,

nincs jobb dolog a világon,

mint, hogy segít „mindig máson“.

 

Tette dolgát nagy serényen,

egyik reggel arra ébredt,

hogy hiányzik már a tettvágy,

megunta talán a dolgát?

 

Ekkor talált kedvesére.

„Szegény leány szerencsétlen,

nem tudja jó a szerelem.

...talán, ha kipróbálja velem... “

 

Neki látott a dolgának,

„szavakat“ küldött a lánynak,

s a szép szavak hatására

kinyílt szíve a kislánynak.

 

Beengedte a szerelmet,

bár védekezett ellene,

mert tudta, hogy a kis Vazul

néha bizony el-ellazul.

 

Másoknak is mond ám szépet

bátorító szép meséket,

hölgyek lépteit követi,

önbizalmukat növeli.

 

Mégis szerette a fiút

tudta ebből is van kiút,

elfogadta ilyennek őt,

vele képzelte a jövőt.

 

Meghozta a boldogságot,

hogy nem kért semmit se számon.

Elindult a csoda szánuk,

s lett szerető szép családjuk...

 

A fiú is megváltozott

első helyen volt az otthon,

utána jöttek csak mások,

másoknak szép kívánságok...

 

Teltek múltak így az évek,

kiteljesedett az élet,

családjukban, s a világon

szeretet ült minden ágon.

 

2013. augusztus 27.