Csurulya F. Csongor

1.

Elfáradtam. Elmém ül a vízben.

Álomba húz a forró föld íze.

Fehér a fény, inda lóg a lombon,

A Z úr vagyok hát a trópusokon.

2.

Egy vonatban ülök. Nézem a fákat.

Simogatják hajlatait a mának.

Őz ugrik. Szoknyája billen a szélre,

Most is látom mint csordogál a vére.

3.

Ébren vagyok. Párduc vicsorgása.

Részeg majmok érnek a tisztásra.

Tudom én jól. Mind más fajból vagyunk.

Patkány, Isten, nem vér hajtja agyunk.

4.

Őzek, zebrák, kuncognak ma az árnyban.

Langyos lehelet tikkasztja a hátam.

Megjelent. Kergettem őt, de nem szaladt,

Bámult s megcsókolt a pálmafák alatt.

5.

Öltem. Ki von kérdőre vagy vállat?

Nincs különbség. Mind csak ember-állat. 

Alázattal figyelt a pávián,

Miként léte zúg e szimfónián.

6.

Ág nem sikolt ha gyümölcse megér' ma.

Üveg formát ölt a majomkenyérfa.

Homok se sír ha dűnébe hordja szél,

Csak én vagyok így, ki él, de nem remél.

7.

Tigris a lelkem, álmom andalog,

Meztelen őz pihen a pamlagon,

Tűz. Boldog gyalázat a sors-okom.

Én maradok Z úr a trópusokon

Ki bujdos, szeret s fordít sorsokon.

minden órára
jut egy nő csak az élet
hagyott magányban

lyukas ablakon permeteg

Zavart gondolatok ordítanak fejemben egy ideje. Tagadhatatlan, hogy egyre inkább képtelen vagyok kiadni magamból akármit is. Egyszerű ember lettem. Ékes bűneim vannak csak, örömeim nincstelenek a pillanatban. Hamar jönnek, én okozom, gyorsan telnek el az idővel. Pénzem, hatalmam csak kevés maradt. Vágyok a szeretetre, viszonozni kevésbé merek. Hozzá kell tenni: minden lépésem, szavam felügyelem. Megjátszom magam. Próbálok örülni a szépnek, hisz kevés van, noha mindig titkolva érzem a magányt, a melankóliát, nehogy megijedjenek a szeretet forrásai felém, és elrepüljenek tőlem, mint álmaimban a cifra madarak. Nehéz így, ez vitathatatlan. Minden álmomban lelőnek, ismeretlenül. Nem tudom mièrt, okát kevésbé keresem, hisz ha megtalálom is, nem változik semmi. Az öngyilkosság témáját mert lefosztottam, már annak sem látom értelmét. Hívő lettem: hiszem hogy jobb lesz, reménykedem, mint akit akasztani visznek, s várja hogy ítélete megforduljon.Tenni kéne! De mit? Jártam pszichológushoz, és már a prostitúció szolgálatát fontolgatom. Undor vesz körül emiatt. Kívül-belül. Bűnös lettem, mert a nyomor nem szégyen, de elfutni tőle bűn. 

szorongat az esti utca