Rox

Fájo lelkem hiányodtól szenved,

Magamra hagytál mert ez neked már nem ment.

Kevés idő annál több emlék felejthetetlen Budapesti esték. 

Szerettük a reklámokat ,volt min nevetni bőven főleg ha Oral-B rezgett nevetésünk közben.

Főztem neked vacsorát odáig is voltál érte pedig nem volt más csak egy kis rízs meg csirke.

Kézen fogva sétáltunk Gyöngyös hűvös utcáin, akárcsak Budapest zajos járdáin.

Akárhova nézek mindenhol csak emlék mint a Deák Ferenc téri fotó gép vagy egy füstölő gyár kémény.

Bambán ettünk a marhába egy burgert délután másnaposságra vagy éppen a lángost kívántuk meg egy turista csoport társaságában a téri padon ülve.

Minden klappolt az első naptól kezdve törekszem csak a jó emlékek visszaidézésére.

Egyikünk sem akart éppen senkit magának mégis esélyt adtunk a másiknak.

Vasárnapi programnak indult korcsolya a befagyott víz tetején kezedet fogva.

 Meghiúsult ötlet volt mert azt bizony zárva találtuk. 

Folytattuk a programot egy Lírába betévedve engem a médium relytéjei téged a költemény kötött le.

Ettünk egy fagyit a közeli Börgerbe , akartunk tekézni de bizony ez sem jött össze.

Egy szónak is száz a vége első versem mit te ihlettél és téged illet nem kell,hogy mindent érts hisz van mi csak a fejemben létezett.

Búcsúzóul nézek az aranyba burkoló fémre mi máig ékesít  és búcsúzóul tekintek csuklódat ékesítő király kék időre.

Az idő múlik és nem tekinthetünk mindig hátra, hisz a múlt ami nem mindig visz csak húz vagy  éppen tanít a lényeg,hogy vigyázz elrabolt szivem darabjára es őrizd meg az élvezetről

megörökített fotókat.