Elindul
Őszi táj
Őszi táj
Őszi szél sodorta a megfakult leveleket, s azok zizegve keresték helyüket az erdő mélyén. Hatalmas öreg tölgyek uralták a teret itt a hegy lábánál. Esténkén vaddisznók túrnak itt makkot keresve, de most még a fáradt Nap vörös sugarai pásztáztak a tájon. A néhány esős nap után még egy-két gomba gyorsan szétteríti ruháját, s aztán visszavonul az avar mélyének csendjébe.
A közelben rókacsalád lakik. Egy homokos meredély szélén szinte láthatatlan helyen fúrta odvát az óvatos rókapár. A kölykök mindig éhesek, de ezek a rókák nagyon serények. A nyáron bőséges volt az élelem, és ennek köszönhető csak, hogy mind a nyolc kölyök vidáman él.
A nyáron volt egy mélypont, amikor csak egy véletlenen múlt, hogy a kölykök mind megmaradhattak. Már napok óta nem volt semmi fogás, és az eső egyre esett.
Aztán valaki a homokfal tövébe nagy mennyiségű élelmet rejtett el… Két hétig bőségesen ettek a picik, és teljesen kikerekedtek. Mára azon a helyen, az avar alatt csak néhány nagyobb csont található, na meg itt az odúban egy zöld köves gyűrű, amibe az egyik kölyöknek majdnem beletört a foga!
Ilyenkor már rövidek a nappalok, és az esti verességben sejtelmesen zizegnek a fáradt őszi levelek.
A nagy fehérség
A nagy fehérség
A hajnali Nap vöröslő sugara végigsimította kezével a didergő tájat.
A fehér hó-sivatag minden zajt elnyelt. A reggeli csöndben a legutolsó hópelyhek rendezgették kristályaikat. Most volt a legcsípősebb a hideg, és az üde reggelben sziporkázott a gyémánt világ. A sok briliáns között egyszer csak feltűnt egy rubin, aztán még egy…
Jaj! Hiszen ezek vércseppek!
Akkor egy sötét felhő úszott a Nap elé, és minden fakó szürkére változott.
Az ólmos tompaságban csak egy bíbor tócsa növekedett, s benne egy ember elmosódott arca tükröződött.
A nyomasztó csöndet egy mélyről jövő sóhaj hasította ketté.
Aztán újra kisütött a Nap, és valahol messze egy gyermek első sírása hallatszott.
Eredendő ártatlanság
Eredendő ártatlanság
János látta az utolsó embert, aki még naplemente előtt alámerül az időtlen folyóba.
A folyó tette a dolgát, mosta a magokat, áztatta a szürke héjat, puhította a megkövesedett burkot. Oldódott a bűntudat, s a fénymagok felragyogtak. Az angyalok énekeltek, és megszólalt újra a harsona, hirdetve az egész világnak:
Egy lélek megtisztult!
Vasárnap öten voltak, hétfőn nyolcan, ma tizenhárman. Lehet, hogy holnap már huszonegyen?
Miközben az embert átjárta az Isten fénye, János elgondolkodott a Lélek nagyszerűségén.
Ma eljött az Úr fia! Itt állt a folyóban és a halak örömükben körbeúszták Őt, és egy fehér fény-madár tárta szét a szárnyait fölöttük. Az arany magok sziporkáztak és János szíve összeszorult az elragadtatás és a megtiszteltetés miatt.
Tudta, az ács gyermeke nem a bűneitől tisztult ma meg. Szeméből az Isten szeretete és kegyelme áradt ki, hangja az áldás, érintése pedig a gyógyulás!
János látta, a Szentlélek jött ma el, s a folyó vize megnyitotta a Szent Tüzet, amely felperzseli majd a világot, hogy ne maradhasson más csak az eredendő ártatlanság.Bíbor mező
Bíbor mező
Zol egy ideje már a Bíbor mezőn lakott.
Egyedül volt, de sose érezte magát magányosnak.
Az idő lüktetését a testében érezte, ami mostanában már nem változott olyan sebesen mint korábban.
A zsigereiben érezte a Nagy Ugrást, ami megállíthatatlanul közelített.
Az otthon is bizonytalanná vált.
Minden változott, mintha kinőtte volna a világát. Tudta, hogy ez így lesz, de megvan a lehetősége továbbállni. Közel az átjáró, csak a kristálybarlangon kell keresztüljutni…
Mielőtt elindult, mégy egyszer körbepillantott:
Sok jót kapott ezen a helyen, s az édes álmokat magával viszi, s a becéző szavakat és simogatásokat, melyek bearanyozták az életét.
De már megint hallja azt a kedves hívó hangot!
- Fiú lett! Mi lesz a neve?
- Legyen Zoltán
Új élet
Új élet
Rügyfakasztó tavaszi eső monoton csivitelésében lépkedett.
Lépés lépés után.
Fejéből kivesztek a gondolatok, csak nézte a tócsákat, de nem kerülgette. Hátát a Sötét Uraság terhe nyomta, de azzal se törődött.
Már nem volt idő, csak tér.
Aztán kisütött a nap, és meleg csókot lehelt az arcára…
Akkor döbbent rá, hogy ezt kereste! S akkor megállt, vett egy mély lélegzetet és kilehelte a lelkét.
A csodálatos fényörvényből visszapillantva még látta a testét, a Halál ott állt mellette és mosolygott.