Csillagfényke blogja

Édesanyámnak

Néha röpül az idő,
néha csak vánszorog,
mégis már öt éve,
hogy szíved
többé nem dobog..
Itt vagy velem,
bennem élsz,
álmaimban hazatérsz..
Szívemben dobbansz,
ereimben lüktetsz,
minden percben
az életért
velem együtt
küzdesz..
Lelkemben őrizlek,
sejtjeimben hordalak..
Bennem élsz tovább,
én mégis
úgy hiányollak..

Ki a múltat bánja,
s a jelen helyett
azt kívánja,
bárcsak visszatérne
minden régi álma,
annak a jövője halott...
Mert nem érdemel semmit,
mit a jelen neki adott,
ha nem képes becsülni,
mit a Sorstól kapott...
Örökké egyedül marad
a gondolataival...
Félve...
Magányosan...

Álomfoszlány…


Kicsinyke
álomfoszlány
Nekem más
már nem maradt..
Minden, mit reméltem
hirtelen lánggal elhamvadt..
Minden reményem,
Mit valaha dédelgettem
szürke ködfátyol mögé
veszett szépen az
idő vaskerekében..
Kettéhasadt szívvel
bízni mertem újra
Talán hiba volt,
ki tudja?
Kiadtam szívemet,
mi nem forrott
még össze teljesen
Így történhetett,
hogy még apróbb
szilánkokra
törted Kedvesem…

Keresztutam...


Földbe gyökerezett
lábbal állok
életem
keresztútján
Indulnom kéne
valamerre
De hogy merre?
Bár tudnám...

Volt célom,
mi eltűnt a
szürke ködben
Volt tervem,
mit elnyelt
a háborgó tenger
Volt álmom,
mi szertefoszlott
Volt Párom,
kit az élet mellőlem
elszakított...

Most reszketve
állok egyedül
a néma csendben
Várom a csodát,
mi megszabadít engem
Mélyen magamba
zuhanva keresem
kutatom azt,
ki egykoron voltam
De nem lelem
régi önmagam...

Remegő szívvel,
félelemmel tele,
Várom, hogy
újra gyere...
Hogy megfogd
a kezem s
vezess engem
Vezess vissza
a helyes útra,
melyről letévedtem...

Tölgyfa-lelkem

Mint ifjú szerelmesek
a nagy tölgyfába,
Úgy véste Szerelmem
nevét szívem fájába.
Egy egész életre
belém karcolva,
Hogy ne feledjem:
Nem létezik más,
kit valaha
ily tiszta szívvel,
őszintén
szerettem