Akrosztikon csokor

Azt hiszed, ha kivársz mindig, elég lesz, 
lassan, lassan megváltozik, jobbat tesz, 
elfelejti kapzsi voltát, és megtér, 
holnapra már adni akar, és nem kér, 
emberként él, nem sakálként habzsolva, 
teremtés lesz vágya tárgya, s lesz szolga, 
embertársát nem tekinti játéknak, 
tehetségét feláldozza másoknak.

Lehetetlen már a helyzet, láthatod, 
elmebaj lett itt az isten, ráhagyod? 
Nehéz döntés, mi az mi jár, s mi csak vágy 
kivagyiból hogyan lettél rég jobbágy. 
Örökségként unokákra mit hagyhatsz? 
Tonna számra adósság jut és katyvasz, 
eltemetett jövőkép és felélt múlt, 
lelőtt Nyemcov intő jelként lelket dúlt.

Ezen kell majd változtatnod, mert így rút 
zöld rét helyett száraz mező szikkadt kút? 
Ősi virtus és elszántság; lesz kiút!

Akrosztikon adott címre a fórumon

Balaton part, Keszthely, szivet melengető,

egykor Festeticsnek bő teret engedő.

Rengeteg emlékkel itt felnőtt gyereknek,

nagyobbaknak pedig szerelmi emlékek.

Aztán változás jött, Ausztria, Kössen,

de amit itt hagytál, nem feleded könnyen.

Elragadó tájak, magas hegyek, tavak,

Tirol szépségei Balatonnal vívnak.

Tégy a jelenedért, de tartsd meg a múltad;

Vajda gimnázium, Szépkilátó mit ad;

aranyhíd a tavon, kikötő és hajó,

Gyenesdiás, Vonyarc, Rózsalugas… az jó

Betti; névnapodon áldjon meg az Isten

engedd, hogy segítsen, mikor ad, ha itt nem?

Teljes legyen napod tizennyolcadikán,

teljesüljön vágyad április hajnalán;

Istened éltessen, maradj mindig vidám J

Hosszan vártuk érkezését, hiába,

ódát zengtünk szépségéről; kívánva.

Emléke élt, halvány, régi, múltba tűnt,

sok karácsony, hófehér, átszellemült.

Évvége tájt ezer pehely táncra kap,

seregbe áll, együtt felel vágyadnak.

Befed mindent, fehérre fest, mit kívánsz,

eltakarva szürkeséget, éveket.

Napot takar, arcodba mar, nem barát,

ébredsz lassan, más az emlék, ez galád!

Befed mindent, másnak láttat, eltakar,

roppant súllyal jégbe fagyaszt élteket.

Elgondolkodsz; ez lenne, mit akartál?

Dér és hideg, érthetetlen fagyhalál.

Éles jégcsap, rideg szelek; becsaptak.

Selymes szellő, meleg tavasz; lélegezz!

Orsolya, a komoly, gyakran aggodalmas,

romantikus máskor, vágyakozva hallgat.

Szorongása múlik, felszabadul kicsit,

oldódik, változtat, mást is tesz, mint illik.

Lyukas garast nem ér a szürkén élt élet,

amikor megéled, hát e szerint éld meg.