Nagymamám

...Matil néni, a Bakony bányaszagú, százszorszéppel telehintett falujában született és öregedett meg.
Hajdanán, Ő főzte a legfinomabb bablevest, csirkepörköltet nokedlivel, és az Ő keze alól került ki a legmennyeibb házirétes. A spayz polcain elégedetten ölelkezett, a sárgabarack befőtt, málnaszörp, és az ecetes uborka.

Mamiék, - ma már szunnyadó, hatalmas kertje-, egészen az erdőig nyújtózott. Mesebeli volt, és elvarázsolt, telis-tele gyerekfejből születő csodákkal. A csodák mellett pedig megtermett benne minden, amire egy családnak szüksége lehet. A ház körül megunhatatlanul zajongott a baromfiudvar aprónépe, és a disznóólban: Kese. 

Mamikám ügyesen varrt, sorban kötötte az unokáinak a pulóvereket, és esténként csupa harangvirágos-margarétás-pipacsos terítőt hímzett. 

Amikor mamikámra visszaemlékezem, még mindig egy csupaszív, derűs, erős, határozott és bölcs asszonyt látok...

De az én mamikám, arany szívem, mára már megöregedett. 
A néhai erős és határozott asszonyból, egy picike és bizonytalan madárka lett, olyan, mint aki kiesett a fészkéből, és egyre bizonytalanabbul keresi a helyét. 
Lassan 16 éve, elvesztette a párját is..., és az én kis mamikám már csak nagyon homályosan emlékszik mindarra, ami egykor körülvette. Az emlékek szétfolytak, összekeveredtek..., és néha már az unokák nevét is keresgélni kell.

Mamikám, ebben az összekuszálódott világban azonban, még mindig csodálatosan énekel. Amikor együtt nótázunk, nagyon vissza kell fognom magam, hogy ne szakadjon ki belőlem keservesen az a féltés és szomorúság, ami abból fakad, hogy a kis madárkánk megöregedett.
Mamika számomra egy olyan ember, aki gyermekkorom, - sosem akarom elfelejteni - nyarain, apró kis horgolótűjével belekötötte a szívembe, a szívét. A nagyszüleim nélkül..., a bakonyi piciny falu varázslatos emlékei nélkül, ma csak fél ember lennék, és semmi sem lenne ugyan az...

                                (Dreska Ildikó)