Közös zöngemények

Az éj palástján leng az álmom
Feleselő csillagokkal
Lelki békém megtalálom
Csendben alva, szinte holtan (Katinka, janow)

Libben-lebben hold karéján,
rég lehullott csillag fényén
ingó-ringó kis palintám:
villó álmom még elérném? (Katinka)

Hajnalban a holdfény őrt áll
Tudni véli hol a dolga?
Mint a madár úgy tova száll
Lelkemnek legyen hű szolga? (Vitorla)

Villó álmod, lelki békéd
tetszhalottként nyomorog,
egyszer talán, majd felednéd,
hogy szíved érte dobogott. (LIne)

Tápászkodik a tetszhalott
Vállat von csak, hogyha látják
Maga után nem hagy nyomot:
Leng az álom éj palástján...(janow)

Bátorság és erő légy társam.
Lépdelj mellettem fogd kezem.
Félelem, remegés nélkül lássam,
mi most rámkövetkezett. (adcsilla)

Háborgó tenger nyugodj le!
Ólomszín felhő térj haza!
Ködgomoly azonnal oszolj el!
Nemsoká itt a madárdal hava (janow)

Dermedező természet ébredj!
pitypang-hintát lengess,magasba
gondolj a törékeny ágakra,ahol
ökörnyál csillogott:kővé fagyott. (ambrus.magdolna

Reményt nyújts szép tavasz.
Békét hozz a szívembe.
Lépek a jövőbe én magam,
vagy valakitől kísérve? (adcsilla)

Összefagyott lélek ébredj!
állítsd a rezgésed hangosra
ne feledd, a tavasz jó volna,ahol
az öröm csillogott:nyomot hagyott. (LIne)

Most néma, hallgatag a táj,
téli est oson a fák között.
Sötétje simogat, szinte fáj,
lelkembe hűs béke költözött

Nem bánom, hogy elhagyott a nyár,
S a tél nyomul az ősz mögött;
Fák ágain csillogó jégzománc
A fénykörben hópehely köröz

Nem is gondoltam volna tán
-a tegnapot a ma követte nesztelen-,
hogy ily hamar elillan a nyár.
s a nyárból tél lesz hirtelen.

Puha szőnyegén félve lépkedem,
fehér leplét be nem szennyezem,
mert hűs béke ül lelkemen.
tél suhan át szívemen.

Dermedt kérgű holdbéli táj,
hideg fagyott keménység.
Látod, hogy ez nekem fáj,
hisz melegségre vágyom én.

Zord és hideg a télnek birodalma
Hol van az aranyló napsugár?
Mely felolvasztja e rút világot!
Szívem új reményre vár.

d102k58, Katinka, janow, piciangyal, ambrus.magdolna, adcsilla