Nagymamámnak temetésén

E zord,hideg órában

mikor az angyalok

hópelyheket sírnak...

eljöttünk hát hozzád,

 utószor mindnyájan.

Elbúcsúzni tőled...

Istenem míly nehéz,

szinte még meleg,

ez az öreg kéz.

Piros még az ajkad,

mintha mindjárt szólna,

mintha újra utánnam kiáltna.

De szemed már ...

az égi tájat lesi,

a hófelhők között,

Istent keresi.

Tested a jeges föld

mély ölelésében,

lelked ott fenn ,

a csillámos légben.

Van egy piciny leány,

éppen csak két éves,

s alig pár órája

igy szólott ő nékem.

Ne sírj édesanyám,

Tudom én ,hogy jól van.

Ül ott fenn magasan,

angyalkoszorúban.

Ám ha most felnézek,

arcomat csak az  elmúlás

 jeges szele marja,

S itt lenn a sírodat

hólepel takarja.

Angyalok könnyét

forgatag kavarja

szememből enyém is

 közé sodorja.