..gondolat

Csak ülök a sötét szobámban, és bár tudom nem szabadna, de még mindig azon tűnődöm vajon tényleg ily' könnyű volt neked tovább lépned.
Esetleg gondolsz még rám? Mert én szoktam.
Elfelejtetted már a közös pillanatokat? Emlékszel még a hangomra, az illatomra? 
Arra hogy mennyit nevettünk együtt önfeledten? Hogy órákig beszélgettünk a kádban, már-már észre sem véve hogy jéghideg a víz, aztán hajnalok hajnalán még főzni is nekiálltunk. A reggelig tartó játékokra, a kosarazásokra, a motorozásokra, közös szerelésekre vagy arra amit az esküvőn a szívben ígértél nekem?
Emlékszel mikor fogtam a kezed a legnehezebb percekben, és megígértem nem lesz semmi baj, s te szó nélkül hittél nekem?
Hogy képes lettem volna abban a szörnyű kórházban napokig ott aludni veled, és mikor el kellett mennem azt sírva tettem meg?
Fel tudod fogni mi az amit én odaadtam a kezedbe, azért hogy darabokra törd?
Emlékszel még mennyire szerettél? Mert egyszerűen nem tudom elhinni hogy mindent elfeledtél.
Tudod én mindig azthittem hogy különleges ember vagy, még aztán is hogy csalódtam benned.
Én nem mentem volna el, ha nem éreztem volna hogy felesleges vagyok számodra.
Hittem neked, mindig bármit is mondtál, még akkor is ha a szívem mélyén tudtam tán nem is igaz az egész.
..és tudod mit? Cs*szd meg remélem neked is ennyire nehéz kiverni a fejedből, hogy neked is olyan érzés mintha elvittek volna belőled egy darabot, mit tán sosem kaphatsz vissza. 
Nem kívánom hogy boldogtalan légy, azt akarom hogy egészséges életed legyen, és elérj mindent amit szeretnél, de életed végéig érezd annak a kis darabnak a hiányát ott legbelül. Sose tudj teljesen kiverni a fejedből.
..s könyörgöm, míg legalább míg álmodom hagyj békén, hisz nehéz úgy tovább állni ha még ott is folyton folyvást felbukkansz.
Gyűlölni akartalak, de rájöttem nem fog működni, el akartalak felejteni de lehetetlen, ezért csak szimplán megpróbálok nem törődni a létezéseddel.
Tudnod kell, még ha így is végződött, én nem bántam egyetlen percét sem. 
Tanultam belőle rengeteget.