Versek

Párnacsata

Pihe-puha toll
puffanó párnából szem-
pillán landol.
Egy pillanatra megpihen
majd pisze orron tüsszent.
Kócos kacagás karja
újra és újra
el akarja kerülni
a reá mért támadást.
Te, kicsi csacsi
csukd be szemed
a csuda csata
még nem ért véget
utolsó tollig
támad a szeretet!
Látod? Kiszakadt!
Sok szösz, szárnyán
szanaszét felszaladt!
A fehér felhő feje felett
hosszú haja hullámaira
havazást fest.
Fegyverem oda lett
s míg az ellenség
rajtam nevet, a csend boldog
hogy vele lehet.

Tavaszi séta

Szemében ott ragyog
a fiatal szabadság
hiszen itt vagyok
az ismert biztonság.
Egyre erősebb láb
a jövő felé halad
még alig kezdte
gyűjteni a múltat.
Fogom a kezét
mutatom az utat
addig míg az enyém
tarthat.

Hang és hangszere

Szinte még gyerek volt
de kellett a pénz
liszttől fehér gyárban
éjszakákon át dolgozott.
Nappal zenélni tanult
oktatója lomjai közül
sokat ütött
kopott barátot kapott.
Elfért a szülői házban
lenn az olajos garázsban
a lakásban nem tűrték
a matt, foghíjas kacatot.
Ott nem zavart másokat
a hajnalban hazaérő kéz
ahogy táncolni tanult s
húrokról porolta a hangot.

Évszakok teltek így
tavasz, nyár, ősz s tél
a hangszer régi fényében
s rajta egy művész zenél.
Ujjaira Görnyedve üti
a zongora gyomrát
de van valami amit
a hallgató nem lát:
noha rongyos a lét
és kopott a fekete
de a száz húron
egyként összeérve rezdül
hang és hangszere.

Mind-egy

Nehéz tantárgy a számtan
de egy meg egy, úgy
gondoltam páros érték.
Elszámoltam magam
mert hittem egy meg egy
megérti egymást párban.
Már hányszor összeadtam
naivan mindahányszor rád
számítottam, de lám: páratlan.
Veled akartam annak ősz
egét, mint sor(s) végén vég
eredményét érteni, megélni.
De elszámoltam magam
mert ez az Egy számomra úgy
tűnik, Neked mind-
egy.

Tavaszi sugallat

Délután pihen a szobában
ébren lóg ágyról a lába
üresen ásító ablakban
libben a tavasz szoknyája.
Széles szél szalad körbe
a görbe bútorok között
szabadon kószálva poros
polcra kócot kötöz.
Napról olvadt meleget
önt a fehér fal testére
és friss illatot tereget
télbe zárt szobám lelkére.

Fekete korongon serceg
tercet, aztán vele tart
tovább a sok hangjegy
Kibont egy virágcsokrot
csókkal kér haláltáncra
egy aláhulló szirmot.
Asztalra költözött, keretbe
kötözött múltak pillanatai
közé rejti a holnap titkait.
Szűz írólapon hullámot vet
tollat ringat rajta egy keveset.
Talán betűt, szót keres
talán, csak nekem üzen:
ilyen fáradt ne legyek
vegyem észre a frissen
leporolt színeket!