Húsvéti csendben

Szél jár a kertben, halk és bizonytalan,

ágak közt fény remeg, mint régi gondolat.

A föld még őrzi tél fáradt súlyait,

de mélyben már moccan valami — titokban.

Egy fűszál rezdül. Nem kérdez, csak él.

A csöndben lassan visszatér a lélegzet,

mint aki hosszú útról érkezik haza,

és nem beszél — csak körbenéz, és megpihen.

Tojások színe villan a gyenge fényben,

gyermeknevetés száll, de halkan — mintha félne,

hogy túl hangos öröm felébreszti azt,

amit még gyógyít az idő és a remény.

S én állok itt, e halk ünnep küszöbén,

kezemben múlt és jövő törékeny súlya,

és érzem: nem a zaj hozza az életet,

hanem az a csend, mely újra hinni tudja.

Mert minden feltámadás egy halk igen —

egy szívverés a sötéten túl,

egy apró fény, mely nem kér bizonyítékot,

csak megszületik… és elindul.

Húsvétra Nektek