zsomcike blogja

zsomcike•  2011. június 11. 08:15

Kéne még

 

       Kéne még
        (Katámnak)

Mikor mész az utcán, s a fiúk már nem füttyentenek,
a szomszéd srác hangos csókolommal köszön
Tudod, hogy valami nincsen rendben veled.
Reggeli tükröd egyre furcsább képet mutat,
gyanakodva nézed álmos, pókhálós arcodat.
Amit a tapasztalat lelkedbe vésett,
Bőrödbe sebzik, mint sok mintás képlet.
Szemed körül halvány rajzos karcolat......

Tested valahogy mássá faragják az évek.
Elborzaszt a gondolat, hogy
kenheted a ránctalanító krémet,
pedig ezer dolgot kéne megtenni,
-amíg nem késő.....
(Új burkod utálod, hisz ifjú még a lélek).
Kilimanjárót mászva törni az égnek,
Repülni volna jó,
s érezni milyen a nyitott ejtőernyő.

Akkor hirtelen eszedbe jut egy emlék,
a tenger partján kuporogtál nemrég
s rajzoltál a homokba.
Öntőformával sütötted a napot,
addig kisöcséd sírva kutatta
az este megcsodált csillagot.

 

zsomcike•  2011. május 3. 07:44

Veszprém

Veszprém

Fogamon még bújik a tegnapi kacaj
Lelkek ajtaja sarkáig nyitva, tárva.
Szeretet csendje fénylik fel a szobába
Verselő poeták gyöngyszava felkavar.

A ritmus hulláma dalokban összecseng,
A kis csizmás talpacska parketten csattan,
Táncoló fekete ing pörgeti lassan.
Engedtük látni érzéseink idebent.

A szívek mint piciny szentjánosbogarak,
Világították meg az éji utakat.
Minden mozdulat egy irányt mutatott.

Elfeledve bajt, otthoni gondokat,
Egységben voltunk ezen az éjjelen,
Ott Veszprém utcáin boldogan, éberen.

 

 

zsomcike•  2011. május 3. 07:30

Óvnálak

Óvnálak

Jöttél száz rózsa bíborával elém,
Orgona ága szűziesen szelíd
Félve bontogatná lila fürtjeit
Lelkem még gubbaszt a Koponyák hegyén.

Marad páncélom, szorít változatlan.
Hiába ontják illatuk tavaszok,
Az érzés már túl messzire utazott.
Nem kopogtat szívemben, más alakban.

Mi napjaimból talán még hátra van,
Tudom, hogy fájón éget majd hiányom
Maradnék sötétben inkább társtalan.

Óvnálak, ne láss úgy engem. Védelek!
Már fény sem pislákol életem taván.
Mikor végleg mindörökre elmegyek.

zsomcike•  2011. április 11. 11:48

Hajnali kupakolás

Hajnali kupakolás

Márványarcú ábrándos kora reggel
Szűk szoknyában húzza rám az új napot.
Kávéillatú alvó őrangyalom.
Harcra kelek a vizes üvegemmel.

Nem tudom letekerni a kupakot.
Józanít a harc, álmomból kiszakít.
Hajnali kupakcsata fel nem vidít.
Nem adom fel, tekerek egy jó nagyot!

Győztesen törtem le az üveg nyakát.
Vérem ontva kis piros foltot hagyok,
A dög kupak most megadta már magát.

Ujjam szopva káromkodtam jó nagyot
Feledve szomjam, vérem, dühödt mérgem,
Dobtam messze a vigyorgó kupakot.
  

 

zsomcike•  2011. március 16. 16:16

Megadás

 

Szögesdrót

Jövőnek szilánkja robban, szerteszáll
Istenem hiába is hívtam, kértem,
Kikeményített lelkem szírt szélén áll,
Átprogramozott aggyal bambán néztem.
                       
                      Gyilkos volt
Vérben tisztulva megnyílt naív szívem
Lélektükrömben elfolyó torz arcok.
Festményből kirontó dúlt skarlátszínem,
Csitulnak bennem veszett ádáz harcok.
                   Gyilkos volt
Visszamennék a múltba, de nem lehet.
Istenhez sem szólok, nem várok semmit.
Nem akartam, hogy kiégett lom legyek
Ajtómon lakat, már nem látok senkit!
                   Szögesdrót