zotya blogja

Köszönöm

Nem szeretlek és nem is csodállak,

csak megtűrlek magamban Isten.

Olyan későn volt a találka,

mikor magam eléd vittem.

Imádnak, virágot hintenek eléd,

vállukról keresztjük dobják,

gyertyával könyörgőn,

én meg alig érek feléd.

Hiszik, hogy bűnük bocsáttatik,

szavaik kiszórva,

minél pontosabb az ima,

úgy kell, térdre omolva.

Morzsolgatva ujjuk között,

kereszt is lógjon,

hadd peregjen a gyöngy,

lehet a szó hamisan szövött.

Te persze elnézed ezt is.

Biztatsz, mint jó szülő,

dicsérsz és vigasztalsz,

akár odaadó szerető.

Mert azt mondod, ez mindenkinek jár.

Ingyen, kegyelemből.

Engedd néha megköszönnöm.

 Ünnep

Neked egy karéj, nekem egy kiló.

Foszlós bélűből lenne morzsányi,

abból a barnás héjúból.

Én könnyen szelném, pazalnám,

a sarka túl kemény.

Nekem egy kiló, neked egy karéj.

Szárazon kennéd, vastagon.

Ízéből holnapra félre tennél,

azért lehet, hogy lassan majszolod.

Neked egy tányér, nekem egy fazék.

Illatozó levestől lehetne ünnepi

az asztal és az év.

Míg mi mernénk szótlanul,

te hangosan köszönnéd.

Nekem egy fazék, neked egy tányér.

Sűrűjét félre tolnád,

szélén utoljára még valamit hagynál,

azt sem bánva, ha kihűlt rég.

Bennem azóta nem rezdül a szegénység.

   Feltörhetetlenül

Lehetnél közelebb,

hiányzik belőlem a csend,

miben dióként laknék

feltörhetetlenül.

Héjastól ringatna az álom,

én meg bölcsőmre írnám

az elfogadhatatlant.

A reggel eső nélkül is szürke

és félelmetesen valós.

Ebben nincs zuhanás,

összerezzenni sincs idő.

 Életben tartasz

Csak életben tartasz.

Életben, hogy legyen levegőm,

bőrömön a hideg ne hagyjon nyomot,

       nap sem perzselőt.       

Életben magadnak,

paplan alá tömlő helyett,

még jó vagyok egy mosolyra,

valami guminő helyett.

Éhed is csillapítanám,

nem vagy már csecsszopó,

sem keléses kamasz,

és én sem lehetek anyád,

még is életben tartasz.

Életben magadnak.

Talán magzatodnak kellek,

meg, hogy legyen vasalt ruhád,

én meg királlyá teszlek,

és megint nem lázadok,

hisz életben tartasz.

Életben magadnak,

már bennem sem születnek újak,

sem régik, sem vágyak.

Mert ma még nem ettél

és a söröd is meleg,

egy nyitó kéne

és az élet pereg.

De a hamutartóból épp kiszórtam 

tegnapi lényedet.

 Miért ne lehetnék…

Miért ne lehetnék én, ki altat,

ringva keresném apró szád,

alatta kihűlt szavad

és, hogy mi lehettem volna.

Megrémiszt hamis ölelésed.

Miért van az,

hogy bennem halnak

azok, kik még élnek.

Aztán csak elandalít

a szél játszi éneke.

Tél lesz talán,

már hűvösebb a reggel.

Bennem hónapok öregednek.